Biztos van az az alkohol, amitől én is szájszinkronizálnám Csocseszt, Bunyós Pityut meg Bódy Gusztit, és a zebramintás kardigános nénikkel együtt tombolnék a lakodalmas zenére. De mivel sajnos nem vagyok Hunter S. Thompson, vagy iszom vagy írok. Józanul viszont már sokkal nehezebb volt féken tartani a bennem mocorgó ízléscsendőrt, mikor „az ország legnépszerűbb mulatós műsorát” néztem.

 

Szobakukac lévén alig járok szórakozni, és akkor sem jutok el vidám pertu­partikra. Szinte nekem találták ki a Nóta Tv-t. Vagy még inkább a gyerekeimnek, akik önfeledten tudnak ugrálni az ágyon a tuc-tuc zenei alapokra és nem zavarja őket a szövegértés sem. Ha néha odatévedünk a csatornára, legalább egy dalt meg kell hallgatnunk. Legutóbb Nótár Mary volt épp műsoron. Őt szeretjük, bár sokkal szívesebben látnám ennek a műfajnak egy komolyabb testvérében, valamely világzenei produkcióban. Inkább, mint Bunyós Pityu oldalán. „Szeretni kell, mert szeretni jó, jobb mintha fejbe vágnak lapáttal” – énekelte izomból a nagy múltú bokszolóként felkonferált dalnok. Valószínűleg ezért nem meri neki senki se őszintén megmondani a véleményét a produkció­járól. Mögötte hasvillantós pólóban és tűsarkúban, tüzesen járták a csárdást a táncoslányok.

Értem én, hogy ez hozzáadott érték, és a színpadra dukál a különleges fellépőruha. Még Bunyós Pityunak is megszavaznám a kalocsai mintás Forma–1-es overallt. Nemrég egy lufikból összebigyózott ruhájú hölgyet is láttam, bár őt a Fásy Mulatóban. De ezeket a szegény táncosokat mintha egy szexshop domina részlegéről öltöztették volna. Csakúgy, mint a fekete lakk-combcsizmás Suzyt, aki ehhez olyan érdekes miniruhát viselt, mintha a piros szoknyára vett volna rá egy fekete tangát. Kristóf Katalin vörös korzettben, áttetsző fehér blúzban, tűzpiros csizmában, a fején jókora tüll- fityulával állt színpadra. Inkább hajazott egy kikapós francia szobalányra, mint népdalénekesre. Pedig kellemesen dalolta az Erdő, erdő, erdőt, majd nagyjából ugyanarra az alapra a Ha te tudnád című népdalt. Mindkettőt szeretem, utóbbit a Balkán Fanatik átdolgozásában különösen. De még mulatós változatban, tátikázva is elviselhetőbb, mint a „ne sirassál engem jóanyám, majd egyszer, majd talán, újra eljön a boldogság, és együtt lesz újra a család” – meg az egyéb, lapáttal fejbecsűrős, enyhén szótagtorlódásos szövegek.

Ekkorra már fújtam a képletet: egy erotikus jelmezbe csomagolt énekes tátog elől, akit úgy kell felkonferálni, hogy a mulatós zene nagyasszonya, esetleg császára, aki „nem is akármilyen” művész. Mögötte egy szál szintetizátor a zenekar, néha beáll pár hangszerrel bohóckodó statiszta meg táncos, és mindenki egyet jobbra, egyet balra lépdel. Megnyomják a lejátszás gombot, és elindul a dob alap, amire gátlástalanul rákevernek a tangóharmonikától az ukuleléig mindenféle hangszert, és az elmaradhatatlan „hüdü-csika-hüdü-csika” és az „opá, opá” szólamokat. A közönség pedig szüntelenül roppant lelkes, próbálnak együtt énekelni kedvenceikkel, és átlagéletkorukat meghazudtolva úgy csápolnak, mint a Duracell-nyuszik. Ők bezzeg tudnak élni, én balek meg ezért fizetek a gerinctornán, ahol a zenétől még el is alszom.

Pertuparti, Nóta Tv, október 28.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!