William Shakespeare: Julius Caesar, a Kolozsvári Állami Magyar
Színház vendégjátéka a Vígszínházban, május 9.
Silviu Purcărete grandiózus, nemzetközi hírű Faust-víziója után, melyre tíz évet kellett várnunk, hogy idehaza is láthassuk, most kolozsvári rendezése vendégeskedett nálunk. Az összekötő kapocs pedig a rendezőn kívül Vasile Şirli zeneszerző (aki ez alkalommal is meghatározónak bizonyult), valamint a nemrég Faustot játszó Bács Miklós, aki Antoniusként is óriásit alakít. Na és persze a színen megjelenő kutya. (Egyetlen mindvégig makulátlanul tiszta, okos és fegyelmezett lény Caesar körül egy hófehér eb.)
A csupasz falak előtt asztal, szék, ágy meg öltözőasztal, olykor még húsleves illata is belengi a teret – akár otthonos is lehetne e világ. Nem lesz. Rideg, elidegenített marad, az ember pedig elveszett benne. És mindez épp neki köszönhető.
„Takarodjatok haza!” felszólítással kezdődik az előadás. Letorkollnak bennünket az erkély nézősoraiból, mert jöttünk ünneplőbe öltözve egy zsarnokot (ti. Caesart) ünnepelni. Egyébiránt is jó ideig világos van még a nézőtéren – nem ülhetünk a szokásos kényelmes sötétben, kívülállóként.
Ha akarjuk, ha nem, részesei vagyunk a játéknak. Amelyben aztán mindenki megkapja a magáét.
Purcărete nem túl fényes képet fest rólunk. A hatalmon lévő (Bogdán Zsolt) egyre inkább zsarnokká válik, és mind inkább istennek képzeli magát. (Persze, ha nem lennének őzek, farkas sem lenne.)
A nép nevetségesen könnyen manipulálható; még saját hangja sincs, a jós (Albert Csilla) szinkronizálja, míg bábként tátog. Sokat elárul az is, hogy a diktátor kivégzése épp mikrofonjának elvételével történik. Az értelmiségi ellenzék meg a jobb oldal–bal oldal klisébe ragadva civódik, és hatalomra kerülve könnyen korrupttá válik.
Lassanként így kísértetvárossá lesz világuk, s egy sajátos terepasztalon folyik végeláthatatlan csatájuk. A jobb oldal–bal oldal öldöklő csatározásában végül vészesen ránk sötétedik. És hagy is abban bennünket hosszú percekig Purcărete. A kezdeti kényelmetlen fény után most a sötét bánt, már jóval nyomasztóbban.
Erős koncepcióval és képekkel rendelkező, okos előadás a kolozsváriaké, ám a radikális kezdés és ütős első rész után a második némileg kurtának, sutának tűnik. Mintha elfogyott volna az energia. A színészek azonban mindvégig győzik. És persze a vég azért így is igen intenzíven belénk ivódik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!