A színjátszástól nem idegen a kocsma. Már az ókori Dionüszia-ünnepségeken gyakran tértek be az alkalmi színészek egy-egy borozóba, és rögtönzött jelenetekkel szórakoztatták az egybegyűlteket. Aztán az előadásokat Thália templomába zárták, ahol egyre távolabb kerültek a mindennapi valóságtól.

Természetesen minden korban történtek kísérletek ennek feloldására, de a templom szorosan fogja a papjait.

A Salto Mor(t)ale csoport a régebbi Dionüsziák hagyományaihoz tért vissza, amikor Lüszisztrátéját különböző kocsmákban és szórakozóhelyeken adja elő. Vajda Róbert rendező aktuálpolitikai kiszólásokkal tarkítja az amúgy is erősen átírt szöveget, így az arisztophanészi komédia ugyanazt a hatást kelti, amit ókori társaink élvezhettek.

A Lüszisztráté a békekötésen túl a nemek közti harcról szól, amikor a nők kilépnek megszokott társadalmi szerepükből, és magukhoz ragadják a gyeplőt. Megmutatják az őket uraló férfiaknak, hogy rendelkeznek azokkal a kvalitásokkal, amiket minden patriarchális közösség elvitat tőlük: képesek szövetséget kötni, kitartani, győzni. És nem vallják, a „jaj, a legyőzötteknek” politikát.

Athén és Spárta helyett a királyság és demokrácia csap itt össze, a diktátornak induló főtanácsos (Gábor Péter Yeti) meglepő hasonlóságokat mutat egy közismert mai politikussal, aki az ellene szegülő asszonyokat zsíros ígéretekkel próbálja lekenyerezni. Sándor Erzsit (Lüszisztráté) azonban nem olyan fából faragták, hogy bedőljön a demagógiának, a demokrácia feltétlen híve, az oligarchát már szagról felismeri. Nemcsak jól értesült, de a politikában is jártas, és saját fegyverét – a zsarolást – fordítja ellene. Az asszonyokat még így sem könnyű rábeszélni a teljes szerelemmegvonásra: főleg Orosz Eszternek, a friss menyecskének nehéz, ő még csak most érzett rá az ízére, de a fantasztikusan éneklő Szále Nórát (Paizs Miklós dalszövegei a kar szerepét helyettesítik, mintegy sommázva a cselekményt) és a szőke szépséget, Havancsák Esztert is kínozza a tudatosan vállalt férfihiány.

A jó ügy érdekében mégis képesek félretenni egyéni vágyaikat, amiben a nézőtér hölgytagjai is segítségükre sietnek. Velük együtt esküszünk fel az önmegtartóztatásra. A közönség bevonása zavartalanul működik, semmi kelletlen interakció nem árnyékolja be a mulatságot, valóban a játék részesei vagyunk. Egyedül a második rész eleje ül le, amikor a férfiak rövid időre magukhoz ragadják a hatalmat, és belefulladnak az improvizációba.

A túl hosszú lubickolás nem tesz jót az előadás ritmusának. Az Akropolisz-pultban álldogáló asszonyok azonban a közönségnél is jobban szenvednek ettől, és gyorsan beléjük fojtják a szót.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!