A posztmodern életérzést lehetetlen meghatározni, legfeljebb körüljárni vagy értelmezni lehet, esetleg reflektálni rá, ahogy ez posztmodern emberhez illik, aki folyamatosan kapcsolódni akar valahová, miközben éppen a megbízható kapcsolódási pontok tűntek el a globális kommunikáció hatására.

Minden töredékes, részleges és esetleges, már a személyiség is feloldódott a világot behálózó információhalmazban. Az egész teljesen különálló részletekből épül fel, vagy inkább szerveződik látszólagos egységgé, hiszen felépítésről már rég nem beszélhetünk. A prágai Petr Zelenka ezt a szétesettséget mutatja be Hétköznapi őrületek című színművében, amit a Kaposvári Egyetem színésznövendékei adnak elő a Merlinben. Rendezőtanáruk, Réthly Attila számára nem új ez a téma, hiszen már 2004-ben megrendezte a darabot a kaposvári Csiky Gergely Színházban, mégis újszerű a megjelenítés a különböző nézőpontok variálásában.

A darab alapvetően Petr szemszögéből szemlélteti a furcsa emberi kapcsolatokat és a „másik embert”, itt azonban minden szereplő személyiségébe és (ön)igazságába bepillantást nyerünk. A túlzások és abszurditások első pillanatban groteszknek tűnnek, de egyre valóságosabbá válnak, már ha manapság egyáltalán létezik még ilyen. Petr elvesztette tájékozódását a világban, mintha egyre csak azt ismételgetné: „ezt nem hiszem el, ilyen nincs”. Az emberi kapcsolatok szétzilálódtak, mindenki megbolondult. Legalábbis látszólag, hiszen mindenki őrületében van rendszer, akár Hamvas Béla Karneváljában, ahol az egyes alakok monomániájukba zártan élnek, és ezért képtelenek megérteni a másikat. Önmagukat pedig végképp.

Az első felvonás szatirikus, vérbő cseh vígjátékos hangvétele a Petrt alakító Béli Ádámnak, valamint az Anyát és Apát játszó Keresztény Tamásnak és Formán Bálintnak köszönhető: első közös családi jelenetük a legjobb Monty Python komédiákat idézi. Mindegyik szereplő tökéletesen hozza a megfelelő perverzióval rendelkező figurát: Lábodi Ádám a hiperszexuális vágyaktól túlfűtött tárgyhasználót, Decsi Edit a normális életre áhítozó, valójában hímvadász nőstényt, Porogi Ádám a női nem elkápráztatása miatt lázadó művészt, Boros Anna a sze­xuá­lis exhibicionistát.

A groteszk humor átível az egész előadáson, de a második felvonásban kissé elfárad, és a pszichologizálás irányába tolódik el, ami ugyan közelebb visz az egyes igazságok megértéséhez, de mégsem érezzük égető szükségét.

A posztmodernnek ugyanis nincs szüksége magyarázatokra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!