Ahogy a modern futballt, úgy a huliganizmust is Angliától kaptuk – de vajon a megoldás is onnan érkezik? Kis angol huligánkáté, az év egyik legjobb sportkönyve kapcsán.
A futballhuliganizmus, amit eleinte a dühöngő, munkanélküli munkásosztály számlájára írtak, a hatvanas években alakult ki, tragikus csúcspontját a nyolcvanas években érte el. Az 1985-ös Heysel- (39 halálos áldozat) és az 1989-es Hillsborough-tragédia (96 halott, 766 sérült) az egész világ figyelmét a jelenségre irányította. Az utóbbi nyomán született Taylor-jelentés rávilágított a rendőri hiányosságokra, foglalkozott a stadionban kapható alkohol kérdésével, és új szabályokat sürgetett, például az állóhelyek eltörlését. Az angol klubcsapatok 1985-től 1990-ig nem indulhattak nemzetközi kupákban. A kilencvenes évek közepére sikerült visszaszorítani a huliganizmust, ám ma is imádkozik minden Eb-t vagy vb-t rendező város, hogy ne oda sorsolják az angol válogatottat, amelynek szurkolói felérnek egy közepes tájfunnal. A legrettegettebb angol csoportok közé tartozik a Millwall-horda, a Bushwackers, a West Ham United Inter City Firmje (jellemzően nem a szurkolói vonatokkal, hanem IC-vel utaztak a meccsekre) és a liverpooli Nutty Crew. Hírhedt a Chelsea-féle Headhunters, a leedses Service Crew, a Manchester United Red Armyja („legyőzhetetlen, mint a Vörös Hadsereg”) és a Birmingham City Zulu Warriors nevű csoportja is (amely a búr háborúban az angoloknak ellenálló zuluk csatakiáltásaival lendülnek akcióba). A lista rémisztően hosszú.
1995-ben nagy visszhangot keltett a Személyazonosság című film, amelyben négy beépített zsaru Anglia leghírhedtebb futballhuligánjait igyekszik rács mögé dugni. A filmet ma is minden idők legjobbjának tartják a témában, így nem csoda, hogy az egyik rendőr által az eseményekről írott könyv is óriási siker lett. A beépített huligán nemrég jelent meg magyarul. Szerzője nevét, arcát vállalva meséli el, hogyan kockáztatta minden egyes nap az életét a Millwall Bushwackers huligánjai közé férkőzve. James Bannon zöldfülű zsaruként az akció elejétől tökéletes érzékkel épül be, a kemény mag könnyedén elfogadja. A problémák ott kezdődnek, amikor a jobb álcázás érdekében nemhogy részt vesz a balhékban, de van, hogy ő a főkolompos. Kezdenek elmosódni a határok helyes és helytelen közt, sőt, néha azon kapja magát, tulajdonképpen élvezi ezt az életformát, és a huligánok a meccseken kívül normális, mi több, szívélyes honpolgárok. Miközben egyre mélyebbre süllyed fedősztorijába és a sörbe, kockára teszi párkapcsolatát, beleszeret az egyik vezérürü sógornőjébe – aki viszonozza érzelmeit, csak épp fogalma sincs róla, hogy James nem az, akinek kiadja magát. Ócska hollywoodi forgatókönyv is lehetne, ha nem vernék szét benne hatoldalanként a várost vagy egy békésen nézelődő járókelő fejét. A beépített huligán az egyik legfelkavaróbb sportkönyv, amit valaha is írtak. Legfőbb erénye (azon túl, hogy igaz), hogy nem démonizál senkit, éppoly őszintén beszél a rendőri túlkapásokról, mint a borzalmas és értelmetlen szurkolói agresszióról.
A Ferencváros a 2004–2005-ös idényben játszott az UEFA-kupában a Millwall-lal. A kétfordulós párharc alatt, amelyet összesítésben 4-2-re nyert a Fradi, az UEFA megbüntette az FTC-t rasszista viselkedésért, a Millwall drukkerei pedig szétvertek egy belvárosi kocsmát. Az ultrák többször is összecsaptak Budapesten, a Vörösmarty téri ütközetben megkéseltek két angolt. A Ferencváros a következő körben a skót Hearts ellen játszott, akiknek a millwalli ultrák készséggel ajánlották fel segítségüket, hogy elintézzék a gyűlölt magyarokat. Az ő megsegítésükre viszont a baráti csoportok, a Celtic és a Hibernians-szurkolók (utóbbiak a Hearts esküdt ellenségei) jelentkeztek. Egy-egy balhé képes kivívni más ultracsoportok elismerését: a Liverpool-drukkerek a budapesti események után a Ferencváros nevét skandálva hergelték a Millwall kemény magját, a megkéseltekre utalva. Ez nagyjából annyira ízléses, mint a Liverpoollal ellenséges táborokban felbukkanó, a hillsborough-i tragédia áldozataira utaló, „96 nem elég” feliratú drapériák.
Az angol huligánok idén tavasszal „veszítették el” legősibb ellenségüket: azt a Margaret Thatchert, aki maga kérte az UEFA eltiltását az angol klubokra, hogy kiirthassa a huliganizmust a szigetországban. Lettek is rendőrök soha nem látott tömegben a meccseken, a stadionokban épp csak a piszoárokat nem kamerázták be. Az idehaza nagy hőzöngést kiváltó beléptetőkapu minden modern stadionban evidencia – a müncheni Allianz Arenában például a szektorokba is kapu vezet, mindenki csak a sajátjába léphet be jegye vonalkódjával. Olasz-, Orosz- vagy Lengyelországban még mindig könnyű meleg helyzetbe keveredni meccsnapon, ám a stadionok átépítésével, a rendőrök szakszerű kiképzésével és a szurkolói regisztrációval jelentősen javult a helyzet. Angliában teljes alkoholtilalom van a stadionokban, a válogatott vagy nemzetközi kupameccsek előtt pedig a fő renitenseknek begyűjtik az útleveleit. Aki így is balhézni óhajt, az repül az arénából – akár örökre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
