Az egész világ „siratja” Sir Alex Fergusont, pedig csak annyi történt, hogy az edző a héten bejelentette: az évad végén megválik az MU tréneri posztjától.
Na de nem különösebben rövid idő: huszonhat és fél év után.
Hogy ez milyen hosszú táv? Egy másik manchesteri Sir, bizonyos Matt Busby huszonöt esztendőt töltött – két részletben – a United kispadján. „Szilveszter lovag” (Ferguson 1941. december 31-én született) ezt a rekordot is megdöntötte. Meg azt is, hogy Busby „csupán” 1166 meccsen, ő pedig 1498 mérkőzésen irányította a csapatot. (A bajnoki évad végére meglesz az ezerötszáz.) S még valamit a manchesteri beiktatása és a visszavonulása közti távolságról: néhány hónappal azután lépett hivatalba, hogy a magyar válogatott mindmáig utoljára szerepelt a világbajnokságon.
Mi csak tudjuk, micsoda messzeség ez.
Amúgy Sir Alex tizenháromszor vezette bajnoki címre a Unitedet az 1992 óta létező Premier League-ben (a klub összesen húsz aranyérmet nyert az angol első osztályban), és két-két BL-, valamint klub Világkupa-diadalt is elért a manchesteri gárdával – hogy az öt FA Kupa- és a négy Liga Kupaelsőséget már ne is említsük. Ám vannak, akik „végtelen” edzői pályájának csúcsát Aberdeenhez kötik. A skót csapatot három bajnoki és négy hazai kupagyőzelemre, továbbá a KEK-trófea elhódítására vezette, s noha szűnni nem akaró dirigálása nyomán a Kupagyőztesek Európa Kupája a Manchester United vitrinjébe is bekerült, az igazi ínyencek hajlamosak leragadni 1983- nál, amikor az Aberdeen Göteborgban 2-1-re legyőzte a Real Madridot. Méghozzá úgy, hogy Ferguson a 87. percben lecserélte a skótok első gólját szerző Eric Blacket, és a beküldött John Hewitt a kétszer tizenöt perces hosszabbítás második félidejében eldöntötte a döntőt.
Azért a manchesteri KEK-diadal a Barcelonával szemben (1991-ben szintén 2-1), az sem volt smafu…
Miként annyi minden más sem. Noha legelső MU-meccsén a Turner – Duxbury, Moran, McGrath, Albiston – Blackmore, Hogg, Moses, Barnes – Davenport, Stapleton összetételű gárda 2-0-ra kikapott az Oxfordtól, és az első FA Kupagyőzelemig (1990) az állása többször is veszélyben forgott, a klub rendkívüli és meghatalmazott nagykövete egészen jól kihúzta mostanáig. Generációk sorát küldte a pályára az Old Traffordon – meg a földkerekség különböző pályáin –, és nagyon merész volt a The Sun című brit bulvárlap, amikor összeállította a több mint negyedszázad Ferguson-tizenegyét: Schmeichel – Gary Neville, Ferdinand, Vidics, Irwin – Cristiano Ronaldo, Keane, Scholes, Giggs – Cantona, Rooney. Az újság hét tartalékot nevezett meg, s közéjük sorolta – Van der Sar, Stam, Evra és Hughes mellett – Beckhamet, Bryan Robsont, Van Nistelrooyt is.
E kivonatos névsor is sokat elmond a nagy „Fergie” már-már áttekinthetetlen kiterjedésű tevékenységéről. Ennyi évig bármilyen – pláne ilyen nagy – klubnál edzőnek maradni: az önmagában is csoda. Az más kérdés, hogy legfényesebb manchesteri sikereihez óriási szerencse is kellett. Az első BL-diadal úgy született, hogy a Bayern München szinte lejátszotta a pályáról a Manchester Unitedet, amely a sérülések miatti hosszabbításban egy perc alatt fordított 0-1-ről 2-1-re Barcelonában. A második meg úgy, hogy tizenegyespárbaj döntött az MU javára a Chelsea-vel szemben Moszkvában… (Igaz, e két diadallal: Ferguson–Busby 2-1).
Habár egyáltalán nem biztos, hogy Angliában a két Bajnokok Ligája-elsőséget értékelik a legtöbbre. Bill Shankly – aki szintén Skóciában jött a világra, mint Busby és Ferguson – nem nyert BEK-et (csak UEFA Kupát) a Liverpoollal, mégis minden idők legnagyobb hatású legendái között tartják számon az Anfield Roadon. A „kivételesen” angol Bob Paisley háromszor vezette Európa tetejére az összesen ötszörös BEK- és BL-győztes „Poolt”, de semmivel sem lett híresebb Shanklynél. Ebben nyilván benne volt a ma már rugalmasabb britek hagyományos elzárkózása, a „splendid isolation”. Az MU-nál most is érvényes e vonal (ellentétben az Arsenallal, a Chelsea-vel vagy a Manchester Cityvel): nem véletlen, hogy Ferguson utódának – éppen Sir Alex javaslatára – az ugyancsak skót David Moyest választották. Ez nem kis kockázattal jár, hiszen meglehet: az Evertonnál több mint tíz évet töltő, de csupán egy negyedik és két ötödik helyet számláló új edző csak annyira van sikerre ítélve, mint a játékos Ferguson annak idején a skót válogatottban. Noha a Glasgow Rangers két skót klub közötti addigi rekordösszegért (65 ezer fontért) szerződtette a csatárt a Dunfermline-tól 1967-ben, Ferguson mindössze egy olyan túrán kapott helyet a nemzeti együttesben, melynek egyetlen meccse sem került be a hivatalos mérkőzések közé. Hiába szerzett Hongkongban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában hét találkozón kilenc gólt…
A sors messzemenően kárpótolta, az Old Trafford korlátlan urává vált, bármit megtehetett. Megválhatott Cantonától, ordítozhatott Beckhammel (akire úgy üvöltött, hogy a bálványnak közben megszáradt a haja…), kihagyhatta Rooneyt. Mert edzőként nála magasabbra senki nem jutott Manchesterben; mint tudjuk, még Busby sem.
Busby a Rolls, Ferguson a Royce.
Nagy kérdés, lesz-e világmárka a Moyes-Royce.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!