– A hivatalos adatok szerint a helyszínen összesen 9555-en tekintették meg az NB I. 16. fordulójának hat mérkőzését. Történt mindez azután, hogy a magyar válogatott negyven év után kijutott az Európa-bajnokságra, és Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint sokat javult a bajnokság színvonala. Meg tudja magyarázni, miért történik mindez?

– Ez irracionális, megmagyarázhatatlan. A magyar futballgazdaság minden sportközgazdasági tankönyvnek ellentmond, sajnos negatív irányban. Illetve felsejlenek olyan magyarázatok, amiket az ember csak nagyon halkan mer kimondani.

– Azért csak próbálja meg.

– Például, hogy nekünk csak másfél csapatunk van: a válogatott és a Fradi. Húszezer embert ki tudsz vinni egy válogatott meccsre, nyolcezret egy Fradira. Ez ekkora ország. De nézze meg: bármilyen magyar sporteseményről beszélünk, amikor magyar csapat játszik magyarral, nagyon alacsonyak a nézőszámok. Akkor nő meg, amikor külföldi az ellenfél. Ez van Győrben és Veszprémben a kézimeccseken vagy egy fehérvári hokimeccsen. Az európai ligában telt ház, amúgy félház. És ha az öt látványsportot nézzük, még mindig ez a magyar NB I. és NB II. adja az össznézőszám csaknem 60 százalékát.

– Nem arról van szó, hogy egyszerűen rossz a termék, az embereket ezért nem érdekli?

– Én tévedésnek gondolom, hogy a foci minőségét nevezzük „A Terméknek”. Szerintem a termék a szombat délutáni szórakozás. A verseny a szabadidőért folyik. Hogy te kimenjél egy hideg stadionba. Az az érzésem, hogy ha most idejönne játszani a Neymar–Suares–Messi hármas, akkor kezdetben tele lenne a stadion, de később ugyanúgy elmaradnának az emberek. Ahhoz, hogy megteljenek a stadionok, ahhoz közösség kell, érzelmi kötődés a klubhoz, egymáshoz. A magyar futballhoz általában. Ezek a kötődések sérültek meg az utóbbi évtizedekben. Kezdetben volt az apa-fiú viszony, hogy ha az apa kiment a meccsre, akkor ment a fia is, a lánya is. Ma már az apa sem megy. Megszűnt ez a fajta családi minta, és ezzel együtt ez a típusú sportesemény-látogatás is kikopni látszik a kultúrából.

– Nem az a gond, hogy túlzóak az elvárásaink? Egy ekkora országban miért kéne több embernek kimennie egy Paks–Haladás meccsre?

– Tény, hogy a magyar focinak méretgazdaságossági problémái is vannak. Csak példaként mondom, Gyirmóton, Kozármislenyben vagy Mezőkövesden nem lehet elvárni, hogy a lakosságszámnál nagyobb arányban menjenek ki az emberek a meccsekre. Csak akkor tudsz kitermelni annyi embert, ami egy stadiont megtölt, ha mondjuk száz kilométeres körzetben nincs futball.

– Inkább tévézünk?

– Igen is meg nem is. A magyar foci – bármilyen hihetetlenül hangzik is – még mindig népszerűbb a tévében, mint a külföldi. Eltekintve az olyan nagy rangadóktól, mint a Real–Barca vagy egy angol bajnoki döntő, a magyar tévénézők a magyar bajnoki meccseket nézik. Egy-egy fordulót több mint 300 ezren. Vagyis, ha otthon maradsz azért, hogy futballmeccset nézz, többségében magyar meccseket nézel. A gond inkább az, hogy egyáltalán nem mész el otthonról.

– Akkor pusztán a formális logika szerint az MLSZ jól okoskodott, amikor egyetlen tévének engedte meg a magyar meccsek közvetítését, sőt arra kötelezte az állami csatornát, hogy egy nap legfeljebb két meccset adjon.

– Igen, de mégsem. Tudniillik a Kispest–Fradi a kispesti stadionban nem ugyanaz a termék, mint a Kispest–Fradi a tévében. Aki mindenképpen az egyiket választja, annak a másik nem alternatíva.

– Akkor az sem lenne megoldás, ha a tévé egyetlen meccset sem adna?

– Szerintem nem nőne szignifikánsan a nézőszám. A marketingcél nem az ugyanis, hogy szeresd a focit, hanem hogy gyere ki a pályára!

– Ha ez így volna, akkor a stadionépítési program volna a nyerő. Miközben tény, hogy az új stadionokba kevesebben járnak, mint a régiekbe.

– Én a futballreform stadionépítési részének nagy híve vagyok. Nálam nagyobb csak a miniszterelnök úr. Kapok is ezért hideget-meleget. Szerintem is nagyon fontos része a nézők visszacsalogatásának, hogy milyen körülmények közé várom a szurkolókat. Ezért mondom, hogy a magyar foci irracionálisan működik, hiszen az új stadionokban a nézőszám alacsonyabb, mint korábban volt. Én azt állítom, hogy középtávon ennek változnia kell. De erre csak helyben tudhatják a választ. Debrecenben, Diósgyőrben, Szombathelyen. Ezt akármennyi pénzzel sem fogja tudni megoldani az MLSZ.

– Pedig ha hinni lehet Török Gábor MLSZ-elnökségi tag nyilatkozatának, a szövetség a szurkolószám növelését is pénzzel ösztönözné. Kicsit olyan ez, mint amikor megkérdezik valakitől, hogy tud-e úszni, és az azt mondja, hogy nem. És ha megfizetem?

– Az MLSZ azt mondja, hogy a klubok nem képesek megoldani a saját menedzsmentfeladataikat, ezért olyan ösztönzőket dolgozott ki, amelyekkel „segít” ezeknek a kluboknak, hogy az általa kívánatos útra lépjenek. Súlyos tízmilliókat fizet a fiatal játékosok után, vagy ha a klub kevesebb külföldit játs?- szat. Ez klasszikus tervgazdasági történet. Olyan, mintha a magyar labdarúgást egy vállalati központból működtetnék, csakhogy ez a vállalat egy klasszikus szocialista nagyvállalat.

– Voltak jól működő szocialista nagyvállalatok is. Ott volt Bábolna, a Rába…

– Ezeknél a vállalatoknál rend volt, fegyelem volt, még talán minőség is volt. Magas szintű termékeket állítottak elő, nem feltétlenül a piaci igények, hanem valami belső igényesség, szakmaiság alapján. Ha tényleges nyereség, valódi hatékonyság is lett volna, akkor nem esett volna szét a szocializmus. A hivatásos labdarúgás arról szól, hogy annyi pénzt kell termelned, amennyiből legalábbis működtetni tudod a vállalatodat. Veszteséget semmiképpen nem termelhetsz. Ha ezt megkérdőjelezed, és azt mondod, hogy a profi foci valami másról szól, akkor felvetődik a kérdés: mire kellenének a nézők? A nagy futballligákban a klubok bevételeinek 25-30 százaléka jön a jegybevételből, a többi a szponzoroktól, televíziós közvetítésekből. Az angol negyedosztályban, ahol azért mindig van 5-7 ezer ember egy-egy rangadón, ez az arány jóval magasabb, akár 60-70 százalék. Nálunk az NB I-ben és az NB II-ben 5-10 százalék.

– Más szóval: ha központilag több pénzt rendelnek ehhez, attól nem lesz több néző?

– A magyar sportgazdaságban a marketingtudás legalább egy évtizede megvan. A magyar klubok menedzsmentjében is megvan ez az igény. Ennek éppen az ellenkezőjét támogatná a szövetség, ha azt mondaná, hogy én akkor most ehhez pénzt rendelek, és én veszem át ezt a feladatot. Ha a GDP-nek egy látható százalékát a központi akarat néhány klubnak odaadja, akkor bármelyik csapat képes lehet bejutni a BL-csoportkörbe, de attól nem biztos, hogy a szurkolói jobban fogják szeretni.

– És mit tehet az a szurkoló, aki nem szereti, hogy a klubját adóforintokból tartják fenn és kormánypárti politikusok vezetik?

– Nekem személy szerint nagyon fontos, hogy a klubomat, az egyházközösségemet, a civil szervezetemet én finanszírozzam. Így tudom magaménak érezni, így tudok érte lelkesedni, áldozatokat hozni. Ebben az esetben én ragaszkodnék ahhoz, hogy eldöntsem: milyen politikai szereplőket engedek oda, hogy a közösségem nevében szóljanak, cselekedjenek. Tudniillik ha ő adja a pénzt, akkor én nem mondhatom meg neki, hogy te, ne menjél már föl szónokolni, mert az olyan ciki. Ez ilyen egyszerű. A futballt pénzből csinálják mindenütt a világon. Én megveszekedett Manchester United-drukker vagyok, egy idényben 70 meccsükből 65-öt élőben nézek meg a televízióban, egyszer-egyszer ki is megyek Manchesterbe, veszek bögrét, sálat, büszke vagyok arra, hogy az én pénzem is benne van a produkcióban. Ez az én csapatom. Nehezen tudnám beleélni magam egy olyan helyzetbe, amikor én az angol állam csapatának drukkolok. Évekkel ezelőtt olvastam egy riportot a veszprémi kézilabdáról. Egy szurkoló ott azt mondta, őt például nem érdekli, hogy Simicskáéktól van a pénz, a lényeg, hogy a csapata világszínvonalon kézilabdázik. Nem zárom ki, hogy van az országban hatmillió ember, aki úgy gondolja, hogy ha már úgyis adózok, akkor legalább a kedvenc sportjára költsék a pénzt. Magam nem tartozom ezek közé.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!