Beérni látszik a magyar sportvezetők sokéves kitartó munkája, a héten ugyanis a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) úgy döntött, egyelőre kísérleti jelleggel, de új szabályokat próbál ki a vízilabdában. Az újítások a látványosságot szolgálják, amely egy ilyen, relatíve kevés országban űzött sportág számára a túlélés, azaz az olimpia műsorán maradás záloga lehet.

 
Hamarosan kisebb lehet a „küzdőtér”

A novemberi selejtezőkkel rajtoló 2015-ös férfi Világliga, valamint a jövő évi junior női és férfi világbajnokság mérkőzéseit már a korábbi 30 méteres helyett 25 méteres medencében rendezik. A változtatásért régóta dolgozó Faragó Tamás, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) szakmai bizottságának elnöke lapunknak elmondta, ezzel két legyet ütnek egy csapásra, hiszen egyrészt a nem túl sok izgalmat tartogató felúszások rövidülnek, így több kapu előtti akcióra van lehetőség, de ami ennél is fontosabb, a pálya 25 méterre rövidítése rögvest megsokszorozza a vízilabdára alkalmas pályák számát, hiszen a világ legtöbb versenymedencéje éppen ilyen hosszú. A jövő évi junior vb-n debütálnak más nagy horderejű módosítások is, ott ugyanis már a férfiak is kisebb labdával játszanak, a mezőnyjátékosok száma pedig 6-ról 5-re csökken – mindezt a több gól jegyében.

Egyelőre fontos hangsúlyozni, amolyan tesztidőszakról van szó, bár Kemény Dénes MVLSZ-elnök nemrég úgy nyilatkozott, az sem lenne csoda, ha a novemberi FINAkongresszuson váratlanul mégis véglegesítenék az újításokat, amelyek ez esetben már a riói olimpiára is érvényesek lennének.

A magyar sport rajongóinak alapvető, hogy ami a vízilabdának jó, az nekünk is az, vagyis mindent támogatni kell, ami növeli a sportág globális népszerűségét. Adódik persze a kérdés, maguk az új szabályok kedveznek-e a magyar vízilabdásoknak, mondjuk a délszláv együttesekhez képest? Faragó Tamás úgy véli, a csapatok erősorrendjén nem változtatnak a „próbaidős” módosítások, bár bízik abban, hogy a magyar válogatottak jól jönnek ki abból, ha a játék, a kapu előtti megoldások kerülnek előtérbe.

Címkék: vízilabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!