Az új magyar válogatott vízilabdakeret legnagyobb „erénye” az, hogy nincsenek benne a minden háztartásban jól ismert két- és háromszoros olimpiai bajnokok.
Szerintem azonban ez a meccs nincs lefutva, mert noha az Olaszországban játszó Madaras Norbert nevét valóban nem olvasom, ám arra nem fogadnék nagy tétben, hogy a most 33 éves Madaras valóban nem szerepel többet a nemzeti csapatban. Szécsi, Kásás, Biros, Varga Tamás, Kiss Gergő, Steinmetz Ádám, ahogy mondani szokás, OK – ők vélhetően valóban „kiszálltak”, és alig hinném, hogy emiatt összevesztek volna szeretett kapitányukkal, az év végén visszavonuló Kemény Dénessel, aki az új keretet még az egyszer összeállította. Közös megegyezés, ahogyan állások felmondásánál szokás fogalmazni. Igaz persze, hogy aki három olimpiai aranyat nyert és akinek a negyedik kimaradt, annak nincs igazán oka az ötödikért hajtani, mert az életkori okoknál fogva úgyse megy.
Az igazság az, hogy az új magyar vízilabdaválogatott nem is annyira új. A tizennégy mezőnyjátékos között mindösszesen három olyan név van, amelyet a közönség nem ismer közelebbről: Salamon Ferenc, Bátori Bence, Jansik Dávid. Viszont maradtak szép számmal veteránok (a két kiváló Varga, Dániel és Dénes, aztán Hosnyánszky, Szívós Marci, Kis Gábor, Hárai) meg a válogatottat már „megjártak” (Gór-Nagy, Katonás, Vámos), egyszóval egyelőre nincs szó átfogó fiatalításról, a merítés onnan van, ahonnan lehetséges volt. A többszörös olimpiai bajnokok utáni „maradékról” egyáltalán nem állítható, hogy nem rakható belőlük össze egy remek csapat, amelyik képes az év hátralevő két Világkupa-meccsét (az igen jó románok és az Európa-bajnok olaszok ellen) megnyerni. Érdekes, hogy Kemény – akinek az idejében mi az olimpiákról arannyal, de a többi versenyről általában szerényebb érmekkel távoztunk – elegánsan átengedte ennek az esélynek a kihasználását a mellette már bő éve üldögélő Benedek Tibornak, a segédkapitánynak; hadd edződjék magában (illetve Mátéfalvyval). Ő, noha forma szerint december 31-ig kapitány, nem ül le többet a kispadra. (Erről jut eszembe: követhették volna mások is a példáját.) Benedekről annyit mondanék, hogy a kevés zseni egyike volt, aki a Gyarmati Dezső vezérelte hajdani magyar Aranycsapat folytatójának-örökösének számított (Dezső két ilyen játékost ismert eleinte: Benedeket és Vincze Balázst), ám hogy edzőnek, kapitánynak milyen lesz, arról csak évek múltán lehet ítéletet mondani. Ez nehéz poszt. Gyarmatin, Keményen és a horvát Ratko Rudicson kívül (valamennyien olimpiai bajnokcsapatok pásztorai) más név nem is jut az eszembe. És mindhárman évtizedet meghaladó pályafutást tudtak, illetve tudnak maguk mögött.
Van egy fogadásom. A magyar vízilabda-válogatott nem lesz az egyetlen, amelyik a most következő években átalakul. Az olimpiai bajnok horvát és – az olimpiákat leszámítva – a „mindent nyerő” szerb válogatott reménytelenül elöregedett. A nagy változás igénye e két csapatnál ugyanúgy fennáll és ugyanúgy fog megvalósulni, mint minálunk. Az olaszoknál már megvalósult, egy Eb-arany képében meg is kapták érte a jutalmat. Akik „vénembereket” játszatnak, legyenek azok bármennyire tapasztaltak is, bukásra vannak ítélve. Ezen a rostán az oroszok hullottak ki először – azóta se tértek magukhoz, igaz, tehetségekben se olyan gazdagok a jelek szerint, mint a magyarok vagy a délszlávok.
Egy tekintetben viszont mi örvendetesen előrébb vagyunk, mint a riválisaink. A magyar bajnokság sokkal színesebbé lett, mint a szerb, a horvát, a montenegrói, az olasz vagy a spanyol. Nincs többé, hogy „vagy Honvéd, vagy Vasas”, „vagy Eger, vagy Vasas”. Szó, mi szó, nem jött vissza a BVSC vagy az OSC, azaz velük a szent magyar hagyomány (sajnos), viszont megint van Szolnok, akár bajnokesélyesnek is tekinthető a Szeged (ez Vincze csapata), és megjelent a térképen – vásárolt játékosokkal – Debrecen. A magyar vízilabda és vélhetően annak utánpótlása földrajzilag sokkal szélesebb felületen terül el, mint eddig, és nagyot tévednék, ha nem azt mondanám, hogy egy hatcsapatos felállás (vö. a fociban az angol Premier League) nem jobb, mint egy kétcsapatos (Real–Barcelona).
P.s.: Kémeim azt mondják, hogy nem csak a bajnokság, nem csak a válogatott, a Magyar Vízilabda Szövetség vezetése is átalakulóban van. Tény: Martin „Buci” posztját már megpályázta a volt válogatott kapus Gergely István, de többen jelentik: miért ne lehetne maga Kemény Dénes az elnök? Tényleg: ha már annyira időszerű a vezetőváltás, miért ne? Van nála alkalmasabb, ha már egyszer úgy döntött, hogy más válogatottnál (idegennél) nem dolgozik?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!