A Klubrádió betelefonálós műsorában egy zaklatottnak egyáltalán nem tűnő férfiú lazán „hazaárulónak” nevezte Janics Natasát, és ettől a véleményétől a műsorvezető gyöngéd ösztönzése dacára sem volt hajlandó elállni.
Háromszoros olimpiai bajnokunk előbb „idehaza”, majd egy ünnepélyes belgrádi sajtóértekezleten jelentette be, hogy a versenyzést „odahaza” folytatja, azaz Szerbiában, ahová született, s ahová saját elmondása szerint mindig is visszavágyakozott. „Magyarországon soha nem találtam fel magam igazán”, mondta, amiről csak a bennfentesek tudhatják, igaz-e vagy sem; rejtegette-e a rossz érzéseit vagy sem? Mindenesetre megüzente az őt (legalábbis) árulóként véleményezőknek, hogy ugyanakkor „örök hálával tartozik Magyarországnak”.
Nem vagyok ugyan gondolatolvasó, de gyanítom, hogy Natasa ezt az „örök hálát” már letudottnak véli olimpiai, világ- és Európa- bajnoki aranyaival, ezüstjeivel, bronzaival, melyeket magyar színekben nyert. Hozzá kell azonban fűznöm, hogy ő maga szépen betakarította az általa még „második hazának” se mondott (holott magyar állampolgár is) Magyarország háláját, kétszeresen is. A szövetség idehaza úgy számol, hogy a magyar testületek 2008/2012-ben úgy 50-60 millió forintot költöttek a bajnoknőre; az meg – egyedül a csúcspontnak nem tekinthető londoni szerepléséért – további 40 milliót kapott a magyar államtól. Ez az összeg azért érdemel említést, mert a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szinte hajszálra ugyanennyiért (150 ezer euróért) engedné át Janics versenyzési jogát a szerb testvérszövetségnek, s kárpótolná ebből az összegből a távozóban levő hölgy szegedi anyaegyesületét. Az imént említett belgrádi sajtóértekezleten azonban az ügyletbe ugyancsak bekapcsolódó Szerbiai Olimpiai Bizottság semmilyen magyar anyagi igényről nem akart tudni. Lehet, hogy Vlade Divac (a volt legendás kosaras) elnök nincs beszélő viszonyban a szerb szakszövetséggel? Az ugyanis már jelezte Budapestnek, hogy hajlandó fontolóra venni a kivásárlást. Sőt, a fönt említett összeget is nyilvánosságra hozta.
Csavar a történetben: a laikus magyar nemigen érti, hogy az ugyancsak Szerbiába költöző Benedek Dalmának miért nincs „ára”, miközben Janicsnak van. Az ok a nemzetközi szövetség rendelkezéseiben keresendő. Benedeknek egy szerb fiúval kötött házassága elégséges indok az ingyenes „átigazolásra”; Janicsnak viszont bolgár férje van, ő tehát legfeljebb Bulgáriába mehetne ingyen, ahová persze nem kívánkozik. Csakis Szerbiába, ám ezt a magyar szövetség hozzájárulása nélkül csak kétéves versenyzési moratórium fejében teheti meg. És hogy még bonyodalmasabb legyen a dolog: megeshet, hogy a szerbek fizetnének, de a magyar szövetség elnöksége (október 27-ig) még így se adja hozzájárulását. Nem tudni, vannak-e az elnökségben bosszúszomjas, esetleg a rádiós betelefonálóhoz hasonlóan hazaárulózó lelkek…?
A konfliktus még így is megkerülhető, igaz, ez már egy módfelett „szőrös” történet volna, talán a meglóduló képzelet terméke. Janics Natasa az első körben mégis Bulgáriába igazol, aztán a bolgár szövetség egy éven belül átadja a szerbnek. Negyedáron. Bizarr azonban, hogy ez a nemzetközi konfliktus viszonylag milyen nevetségesnek ható pénzek körül forog. Ha elfogadjuk is, hogy a kajak-kenusok javadalmazása világszerte apró töredéke annak, amit a sztárfutballisták betakarítanak, mégis jellemzőnek kell mondanunk, hogy John Terry, a Chelsea hátvédásza hetente(!) 50 százalékkal többet keres, mint amennyi Janics kivásárlási ára volna…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!