Nem mindig volt természetes, de ma már nem ritka, ha egy sportolónő gyermeket szül, majd visszatér a pályára, és sikeres karriert fut be.

  <h1>Janics Natasa - Fotó: Tuba Zoltán</h1>-
  <h1>Sheryl Swoopes - Fotó: Don Emmert, Europress/AFP</h1>-

Janics Natasa - Fotó: Tuba Zoltán

- – Kép 1/2

1997-ben Sheryl Swoopes a pályája csúcsán volt. Egy évvel korábban az amerikai női kosárcsapattal olimpiai bajnok lett Atlantában. Szerződtette a Houston Rockets, az NBA mintájára akkoriban alakuló WNBA (az amerikai Női Kosárlabda Szövetség) egyik első csapata. Ő volt az első kosaras nő, aki profi szerződést írt alá, és ő lett az első női sportoló is, akiről sportszert nevezett el a Nike. Az Air Jordan kosárcipő mintájára dobták a piacra az Air Swoopes csukákat. És akkor, az első szezon kezdetén Swoopes bejelentette: babát vár. Döbbenet. Hogy történhetett mindez? A szponzorok, a csapat, Sheryl menedzsere értetlenül álltak az ügy előtt. De az igazi furcsaság csak ezután következett: Swoopes hírül adta, visszatér a pályára, folytatja a karrierjét. Két bajnoki címet nyert ezután, és két alkalommal választották a liga legértékesebb játékosának. És ami a legfontosabb: lerombolt egy előítéletet. Sheryl Swoopes után már nem volt akkora szenzáció, hogy egy nő gyermeke születése után is teljes értékű sportkarriert fusson be.

Ma szinte természetesnek számít, hogy egy sportoló gyermeket vállal, és utána visszatér a pályára. Sőt! A nők gyakran büszkén vállalják és teszik közszemlére testüket a várandósság ideje alatt. Az amerikai röplabdázó Kerri Walsh Jennings például meztelenül állt az ESPN Magazin fotósa elé két hónappal babája érkezése előtt. (Kerri Walsh a londoni olimpián jelentette be, hogy gyermeket vár, majd az amerikai csapat tagjaként aranyérmet nyert.)

Az ír Independent című lap internetes kiadása nemrég összegyűjtötte a tíz legismertebb sportolót, aki szülés után is aktív maradt. A lista első öt helyén két teniszező és két futó szerepel.

Az első a hosszútávfutó Sonia O’Sullivan. Sonia kislánya 1999-es születése után tíz nappal már edzésbe állt, és egy évvel később, Sydneyben ezüstérmet nyert 5000 és hatodik helyet 10 000 méteren.

A belga teniszsztár Kim Clijters 2007-ben jelentette be első kisfia, Jade érkezését. Két évvel később már ismét a pályán volt és sorra nyerte a versenyeket.

Egy másik teniszező, az amerikai Lindsay Davenport 2007-ben, egy hónappal gyermeke születése után már a pályán volt. Néhány hónap alatt visszakapaszkodott a világranglista 25. helyére, majd megnyerte az amerikai és az ausztrál nyílt bajnokságot is.

A brit BBC Sports Personality (Sport Személyiségek) által az Év Sportolójának választott Paula Radcliffe is győzelemmel ünnepelte visszatérését két évvel azután, hogy életet adott kislányának, Islának. A 35 éves sportoló egy interjúban büszkén jelentette ki: gyermeke érkezése mentálisan sokkal erősebbé tette. „Mindent egészen más megvilágításban látsz ezután” – mondta.

Az úszó Dara Grace Torres 2007-ben, mindössze 15 hónappal első gyermeke világra jötte után aranyérmet nyert az amerikai nemzeti válogatón. Majd négy nappal később megdöntötte saját korábbi rekordját 50 méter gyorson. Kétszer.

Aztán ott van minden idők egyik leghosszabb ideig versenyző női sportolója, a német Birgit Fisher. A kajak nagyasszonya 43 évesen, 2005-ben vonult vissza az aktív versenyzéstől, de addig 8 olimpiai aranyat és 28 világbajnoki címet nyert, nem beszélve a megszámlálhatatlan egyéb diadalról. Két gyermeke született, és mindkettő után arannyal tért vissza. Idehaza (ha előbb nem) már az ötvenes években felmerült a kérdés: mi legyen a sportolóval, ha anya lesz? A válasz akkor még az volt: legyen anya!

A győri ETO kézilabdacsapatának történetét feldolgozó oldalon találtuk az alábbi bejegyzést: „1958-ban a csapat több játékosa »szülési szabadságra« vonult, így az ETO csak nyolcadikként zárta a küzdelmeket. A következő év viszont újra sikereket hozott, köszönhetően a kor talán legjobb kézilabdázójának, Jóna Magdának a leigazolásával. Egyébként a problémát később nem sikerült megoldani, a csapat – időlegesen – fel is oszlott.”

Talán a párbajtőröző Nagy Tímea volt az első, de minden bizonnyal az egyik legismertebb, aki bizonyította, hogy szülés után is van eredményes sportkarrier (lásd keretes írásunkat).

A győri kézilabdázó Hornyák Ágnes egy éve még otthon babázott, ma már ismét bajnoki címet ünnepelt az ETO-val és készül a válogatottbeli megmérettetésekre. Gyermeke születése miatt kénytelen volt kihagyni csapata hatalmas sikerét (az ETO BL-győztes lett), de nem bánta. Egy interjúban ezt mondta: „Kérdezték tőlem, nem bántam-e meg a döntésem, de úgy érzem, sokkal többet adott az élet annál, mint amennyit elvett. A sportban elért sikerek egy-két hónapig, talán évekig tartanak, de aki itt ül most az ölemben, ő reményeim szerint életem végéig mellettem lesz.”

Vagy ott van a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa, aki kislánya, Milana születése után lett ismét világ- és Európa-bajnok. Barta Nóra Európa- bajnoki ezüstérmes műugró tavaly adott életet első gyermekének. Az ő esete annyiban más, mint társaié, hogy mellette nem állt ki saját szakági szövetsége: egy levélben udvariasan gratuláltak neki, de nem kívánják anyagilag is támogatni visszatéréséig. Pedig megtehetnék. Az élsportolókat a szövetségeik ma már várandósságuk alatt is gyakran támogatják, hogy ha visszatér, hamarabb lendülhessen ismét formába.

Nem dől össze a világ

– Egy dolgot megtanultam, amikor megszületett Csanád. Az ember csak rövid távra tervezzen. Mondjuk néhány órára. Legfeljebb egy napra – mondja Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó. Mindkét aranyérmét azután szerezte, hogy gyermeke született. – Az ember teherviselési képessége mindig annyi, amennyit adott körülmények között éppen el tud viselni. Most már én sem értem, hogy tudtam egyszerre annyi mindent csinálni, de akkor valahogy természetes volt. Öt óránál többet sosem aludtam, mégis ott voltam szinte minden edzésen. Na jó, ha oltást kaptak a gyerekek, akkor nem mindig. Amikor állapotos lettem, nem terveztük, hogy folytatom a vívást, az csak úgy jött magától. De amikor elhatároztam, hogy csinálom, akkor mindent beleadtam. Ha valamit az ember el akar érni, az sok lemondással jár. De a legeslegfontosabbak ettől kezdve a gyerekek voltak. S hogy miről kellett lemondanom? Csupa olyasmiről, ami kevésbé fontos: a szolárium, az olvasás, egy mozi… Sűrűbben, intenzívebben kellett edzenem. Sokszor lemondtam a gyúrást, hogy hazaérjek. Vívni viszont könnyebb volt: ezután úgy álltam fel a pástra, hogy ha veszítek, akkor sem lesz semmi baj. Nem dől össze a világ, nem sötétül el az ég, a világ továbbra is szép lesz, hiszen otthon várnak a gyerekek. Amikor vívtam, soha nem a gyerekekre gondoltam, csak a feladatra. Ezért nem is engedtem, hogy kihozzák őket a versenyekre. Azt a hangszínt biztosan meghallottam volna, és akkor nem tudtam volna koncentrálni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!