Hollywood mindig friss húsra éhes, de Chris Hemsworthtel többet nyert, mint amennyire alkudott. Mert az ausztrál legalább olyan tehetséges, amilyen vonzó. A csinos pofi és kigyúrt test, ami elég volt a Thorhoz, a Hófehér és a vadászhoz és a jövő héten bemutatásra kerülő Bosszúállókhoz, kevés lett volna Ron Howard rendezőnek, amikor a Forma–1-es nagy ellenfél, az 1976-os bajnok, James Hunt megformálóját kereste a Niki Laudáról szóló Rush című filmbe.

Fotó: ROBYN BECK

- – Kép 1/5

– A Rusht Londonban és a nürnbergi Forma–1-es pályán forgatták. A film Niki Lauda és James Hunt rivalizálásáról szól. Ön játssza James Huntot. Mennyire rajong a gyors kocsikért?

– Azt mondják, nem vezetek rosszul, de messze nem vagyok olyan jó, mint az apu, aki motorbicikli-versenyző volt. A testvéremmel mi is kaptunk motort nagyon fiatalon. Értem az autóversenyzők mentalitását, ebben nőttem fel, gyors verdák, Forma–1-es pálya, dübörgő adrenalin. Ezek olyan fickók, mint a vadászpilóták. Iszonyúan tudnak koncentrálni, kell is, és a másodperc töredéke alatt képesek váltani. Ez a képesség hiányzik belőlem. De azért nem volt semmi, mikor beültem egy Forma–1-es kocsiba és felbőgött a motor. Attól eléggé elszáll az ember. És fölfogja, hogy az igazán nagy autóversenyzők mind különcök, egytől egyig, és miért azok. Megszállottak. Ez az életük. Becsatolva egy kocsiba, összekuporodva, elszakadva a talajtól. Az ujjad bögyében akkora hatalommal, amit elképzelni se tudsz. Mert egy érintés és…

– Mennyire merte megnyomni a gázt egy ilyen Forma–1-es kocsiban?

– Nem igazán. Csak Londonban vezettem, forgalomban. És nagyon figyeltek. Meg én is. Emlékszem az járt a fejemben, hogy milyen lenne, ha teljesen benyomnám a pedált, kilőnék, mint a rakéta. Játszani volt jó a gondolattal. Mert azért ott motoszkált bennem, hogy ebből baj is lehet. Szóval rendesen lüktetett a halántékom, mit mondjak.

– Kapták már el gyorshajtásért valaha?

– Még soha!

– James Hunttal már nem találkozhatott…

– Sajnos nem. Ő már évekkel ezelőtt meghalt. A szíve vitte el 45 éves korában. A csapattársaival viszont sokat beszélgettem, és olyanokkal, akikkel együtt versenyzett, meg olyanokkal is, akik szegről-végről ismerték. Összegereblyéztem mindent, amit csak tudtam róla, az összes életrajzot, visszaemlékezést. Nagyon érdekes, mennyire megoszlanak a vélemények Huntról. Maga volt a két lábon járó ellentmondás.

– Ezt hogy érti?

– Egyszerre volt kifinomultan elegáns és alpárian közönséges. Kaliforniai szörfös volt, a szónak abban az értelmében is, hogy soha nem fogta vissza magát, ha elborult az agya. Mások szerint csak akkor fogta el a harci idegesség, mikor verseny után kiszállt a kocsiból. Ki volt centizve az adrenalinja. Amúgy meg olyan fickónak ismerték, akit kenyérre lehet kenni. Jó szívű, aranyos srác volt, volt benne valami gyermekien tiszta. Lobogott benne a láng, ösztönből, zsigerből cselekedett, és ez okozta mindig a vesztét, de ennek köszönhette azt is, hogy piszkosul tudott teljesíteni a pályán. Ahogy mifelénk mondják, a belső sávban élt. Égette a gyertyát mind a két végén, nem csoda, hogy 45 éves korában felmondta a szíve a szolgálatot.

– Ön nem túl magas autóversenyzőnek? Hogy préselte be magát a kocsiba?

– James Hunt se volt sokkal alacsonyabb nálam, tán pár centi lehetett a különbség. Ő is úgy hajtogatta bele magát a kocsiba, mint a collstokot, én is. Nem nekünk találták ki ezeket a gyufaskatulyákat. A kocsi maga kívülről sokkal kisebbnek látszik, az ülés nem annyira kényelmetlen.

– A film kapcsán mit tanult meg a Forma–1-ről?

– Azt, hogy ez is olyasmi, amit csak szenvedéllyel lehet igazán jól csinálni. Pontosabban csak szenvedéllyel lehetett csinálni a hetvenes években. Az volt a Forma–1 klasszikus időszaka. Azóta sajnos túl sok a szponzor, túl sok pénz forog kockán. Ezek a versenyzők az ókori gladiátorokra emlékeztettek. Évente négy-öten bele is pusztultak. Iszonya­tosan veszélyes világ. De mindegy is mi hajtotta ezeket az embereket a halál torkába. Akikkel beszéltem, azt mondták, versenyzés közben értették meg, milyen rövid és értékes az élet. És mindent ki akartak sajtolni belőle. Mások meg azt fejtegették, hogy a kocsiban, a sebességgel kacérkodva értették meg saját magukat. Hogy mit is keresnek ezen a világon.

Los Angeles, 2012. április

A legdrámaibb év

A kis híján tragédiába torkolló 1976-os világbajnokság az egyik legdrámaibb, ugyanakkor legizgalmasabb évadként vonult be a Forma–1 történetébe. A vb-cím sorsa csak az utolsó futamon dőlt el az osztrák Niki Lauda és az angol James Hunt között. Ők ketten, bár barátok voltak, szinte nem is lehettek volna ellentétesebb személyiségek. Lauda a pályán és azon kívül is precíz és érzelemmentes volt, nem véletlenül hívták „számítógép”-nek. Huntot kicsapongó életet élő, bohém fiatalként ismerték, aki a verseny közben sem tagadta meg a vérét. Imádták a nők és ő volt az első pilóta, aki igazán meg tudta dobogtatni a Forma–1 iránt addig többnyire közömbös angol drukkerek szívét.

Az 1976-os szezonba Lauda címvédőként az első hat futamból ötöt megnyert a Ferrarival, ráadásul mindezt úgy, hogy törött bordákkal versenyzett. Az augusztus 1-jei Német Nagydíjra így több mint 30 pontos előnnyel érkezett (egy győzelemért akkoriban 9 pont járt). A Nürburgringen aztán a második körben megpördült, hatalmas sebességgel a korlátnak csapódott, visszasodródott a pályára, ahol összeütközött Brett Lunger autójával. Életét három versenyzőtársának köszönheti, akik megálltak és másodpercekkel a Ferrari robbanása előtt kiszabadították a roncsból. Később megkérdezték tőle, hasonló helyzetben ő mit tett volna, mire általános megdöbbenésre azt felelte: „Mentem volna tovább. Engem nem azért fizetnek, hogy álldogáljak a pályán.” Lauda így is szörnyen megégett és mérgező füstöket lélegzett be, négy napig élet és halál között lebegett a mannheimi kórházban, ahol még az utolsó kenetet is feladták rá. Hat hét múlva már ott volt az Olasz Nagydíjon és az egész világ elismerését kivívva negyedik helyen végzett. Hunt közben szorgalmasan gyűjtögette a pontokat a McLarennel, így az idényzáró Japán GP-re három pontra olvadt Lauda előnye.

Október 24-én valóságos özönvízszerű eső zúdult Fudzsira, a felvezetőkörön a biztonsági autó is többször kicsúszott a pályáról. Két kör után Lauda úgy döntött, kiáll a futamból. A nürburgringi balesetnek volt egy szörnyű következménye, az osztrák pilóta szemhéja ugyanis annyira megégett, hogy nem tudott pislogni – ez pedig a szakadó esőben végzetes volt. „Az is őrült, aki ilyen időben versenyez” – mondta a boxutcába hajtást követően Lauda. Hunt pedig aznap (is) őrült volt.

Nyolcadik helyről kellett felküzdenie magát a vb-címet érő harmadikra. Szédületes tempóban haladt a dobogó felé, ám gumiproblémái adódtak, így a kerékcsere után, öt körrel a vége előtt csak ötödik volt. A Ferrari- boxban már készítették a pezsgőket, de Hunt megérezte, hogy eljött élete lehetősége, és sokat kockáztatva végül sikerült két riválisát megelőznie. Később kiderült, az utolsó néhány körben megszakadt a kapcsolata a csapatával, így a célvonalon való áthaladáskor még azt hitte, vesztett.

Hunt egy ponttal előzte meg Laudát az összesítésben. Utóbb a kaotikus japán versenyről elárulta: „ha nekem is lett volna egy világbajnoki címem, lehet, hogy én is feladtam volna. Így viszont nem volt más választásom. Mennem kellett.” Az angol még két és fél évet versenyzett a Forma–1-ben, felejthető eredményekkel. Felfokozott, bohém életviteléről később sem mondott le, 1993-ban, 46 évesen szívrohamban hunyt el. Haláláig a BBC szakkommentátoraként dolgozott.

Lauda, bár még saját csapatánál is leírták, a következő évben ismét világbajnok lett, majd elhagyta a Ferrarit. Két gyengébb év után visszavonult, hogy hódoljon annak a szenvedélyének, amit az autóversenyzésnél is jobban szeretett – a repülésnek. Maga is képzett pilóta lett, majd saját légitársaságot alapított. A Lauda Air azonban kezdetben inkább vitte a pénzt, így három év kihagyás után, 1982-ben visszatért a Forma–1-be. Úgy tűnt, már nem találja régi önmagát, de a ’84-es szezonban a McLaren-Porschéval harmadszorra is felült a trónra. A sors ráadásul visszaadott neki valamit abból, amit a legendás 1976-os idényben elvett: az utolsó futamon nagyot harcolva végül fél ponttal utasította maga mögé csapattársát, Alain Prostot. Egy év múlva végleg visszavonult, de nem szakadt el teljesen a Forma–1-től: dolgozott tanácsadóként és csapatfőnökként, jelenleg pedig a német RTL csatorna szakkommentátora.

bezso

Képsorozatunkon Niki Lauda csaknem végzetes nürburgringi balesete. A verseny előtt Lauda aggódott a biztonsági feltételek miatt, ezért megpróbálta rávenni a pilótákat, hogy bojkottálják a futamot, a többiek azonban nem támogatták terveit. A baleset után az osztrák versenyzőt Arturo Merzario, Guy Edwards és Harald Ertl 37 másodperc elteltével szabadította ki a lángoló autóból. A történteket követően a versenypályát átépítették, egy kör hosszát a korábbi 23 kilométeresről 4,5 kilométeresre rövidítették. A munkálatok idején a Német Nagydíjat Hockenheimben rendezték, a Nürburgring pedig 1985-ben tért vissza a versenynaptárba.

 

Címkék: F1, vb

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!