Nem sok labdarúgóedző képes arra, hogy a csúcson szálljon ki, ám Jupp Heynckes mindenképpen közéjük tartozott. A most 72 éves német tréner 2013-ban triplázás, azaz a bajnokság, a Német Kupa és a Bajnokok Ligája bezsebelése után hagyta ott a Bayern Münchent, és vonult vissza – eddig legalábbis úgy tűnt. Mértékadó német sajtóértesülések szerint ugyanis rövidesen a jelenlegi szezon végéig átveszi a bajor együttes kispadját, ahonnan Carlo Ancelottit egy hete menesztették.

 
Jupp Heynckes

Heynckes azt már elismerte, hogy tárgyalt a müncheniek elöljáróival, akik meg is tették az ajánlatukat, így a labda most az ő térfelén pattog. „Négy és fél év telt el a távozásom óta, és a labdarúgás azóta megváltozott” – világította meg, miért kell alaposan átgondolnia a visszatérést azok után, hogy az utóbbi éveket a futballtól távol töltötte. A hírre azonnal felbolydultak a Bayern szurkolói, a jelek szerint a többség örülne, ha visszakapnák egykori sikeredzőjüket.

Legalább két erős érv is szól Heynckes mellett, egyrészt ő volt az utolsó, akivel a bajorok BL-t nyertek, pedig nem akármilyen utódai voltak: Pep Guardiolának és Carlo Ancelottinak azonban még a döntőbe jutás sem jött össze. Másrészt, és ami Ancelotti bukását nézve talán még fontosabb, Heynckes legendásan jó kapcsolatot ápolt a játékosaival. Remekül kijött annak idején az öltöző hangadóival, így Arjen Robbennel, Franck Ribéryvel és Thomas Müllerrel is, vagyis a mostani feszült, kaotikus helyzetben ideális „tűzoltó” lehetne. Heynckes mostani nyilatkozatában arra is kitért, 72 évesen is jó erőben érzi magát, és úgy véli, alkalmas lenne a feladat elvégzésére. Ha végül elvállalja a munkát, kísérletet tehet Raymond Goethals rekordjának megdöntésére: a belga tréner 1993-ban máig legidősebbként, 71 esztendősen vezette BL-címre a Marseille-t.

Címkék: német foci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!