Bár bajnokként lép pályára a Videoton labdarúgócsapata az NB I. 2014–2015-ös szezon hátralévő mérkőzésein, mégsem lazít. Célja az, hogy megdöntse a DVSC 2012- es, 74 pontos bajnoki rekordját. Utána azonban minden más lesz.

 
Ünneplő bajnokcsapat - Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

Az idei szezonra még egyben marad a Videoton csapata, a BL-selejtező mérkőzésein azonban már megváltozott felállással lép a pályára. Az ok egyszerű: több játékosnak lejár a szerződése. A fehérváriak spanyol kapusa, Juan Calatayud például egy közösségi oldalon búcsúzott a szurkolóktól, Nikolics Nemanja is külföldön folytatja, és bár a klub számít Sándor György, Ianique dos Santos Tavares (azaz Stopira) és a portugál Filipe Oliveira játékára, ehhez ismerni kellene a játékosok szándékait is. A távozó játékosok csak akkor jelenthetnek gondot a nemzetközi porondra lépő Videoton számára, ha nem talál helyükre kiváló képességű játékosokat. A csapatnál egyelőre senki nem tér ki a játékosvásárlás és -pótlás kérdésére, pedig az idő rövid.

A kupa- és bajnoki szezont követően nem sokat pihenhetnek a játékosok. Nemzetközi edzőtábor vár rájuk. A lehetséges felkészítő ellenfeleket illetően lapunk csak annyit tudott meg, hogy igyekeznek olyan csapatokat választani, amelyek „lefedik” vagy „megközelítik” a BL-selejtezők várható ellenfeleinek színvonalát és játéktudását.

A sajtóban szóba került a Videoton vezetőedzőjének, Joan Carillo lehetséges távozása is, de ezt nem erősítette meg sem az edző, sem a klub. Carillót egy évig még szerződés köti a klubhoz, mindazonáltal beszédes az a kommunikációs forma, miszerint „ő maradna, a klub pedig nem akarja elengedni” őt. Legalábbis 2015. május 7-én így fogalmazott a DigiSport Reggeli Start című műsorának Kovács Ferenc, a klub egykori sikeredzője, most tiszteletbeli elnöke. Lapunk ugyanakkor úgy tudja, hogy ez a szerződés felbontható, Carillo viszont minden bizonnyal csak akkor hagyná el a fehérvári klubot, ha cserébe legalább olyan lehetőséghez jutna, hogy mindjárt olyan csapatnál mutathatná meg edzői kvalitásait, amelyik nemzetközi kupában, de legalábbis selejtezőben indul.

Címkék: magyar foci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!