Egy 24 éves testes magyar Bor mostanában igencsak kivívta a nemzetközi szakértők dicséretét. Nem véletlenül. Az elmúlt években a világ szinte minden táján arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett, pedig „kóstolgatták” az ellenfelek. Mielőtt valaki a pohár után nyúlna, kérjük, ne tegye.

 
Bor Barna: súlyos egyéniség

Nem palackban van, hanem a tatamin, mert nem másról van szó, mint Bor Barnáról, a paksiak cselgáncsozójáról. A kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, Világkupa-győztes, főiskolai világbajnokról – akinek már csak az abszolutórium hiányzik a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a testnevelés szakon végzett. Nemrég Bukarestben Világkupa-győzelmet szerzett, majd Rióban ismét a dobogóra állhatott.

– Miként és miért került a tatamira?

– Szüleim mérhetetlen energiáim levezetésére úgy döntöttek, hogy nem ártana, ha egy kicsit megreguláznának, ezért tízévesen elküldtek a cselgáncsosok közé.

– Gyorsan kitűnt, hogy érzéke van ehhez a sporthoz?

– Mielőtt versenyen tatamira léphettem volna, két-három évig tanultam az alapokat, és hál’ istennek életem első viadalát a korosztályomban megnyertem.

– Súlyos egyéniség, már gyerekkorában is kitűnt méretével az osztálytársai közül?

– Nem tartoztam az átlaghoz, de az általános iskolában volt nálam magasabb, és súlyosabb osztálytársam is.

– És most a versenyzők között?

– Mondhatnám, itt az átlag közé tartozom a 193 centimmel és 130 kilómmal, mert nálam jóval magasabbak és nehezebb versenyzők is akadnak a plusz 110 kilóban. Van olyan ellenfelem, aki megközelíti a 160 kilót. Az egyik legnagyobb riválisom, a világbajnok francia, 2 méter 3 centi és 140 kiló.

– Hogyan látja belülről a nemzetközi erőviszonyokat saját súlycsoportján belül, kivált az olimpiai részvétel lehetőségét?

– Hallatlanul erős a mezőny, és a világranglista 22 helyezettje vehet részt a londoni játékokon. Jelenleg a hetedik-nyolcadik helyen tanyázom, az olimpiai kvalifikáció tekintetében pedig a negyedik-ötödik pozíciót foglalom el.

– Mi vár önre az idén?

– Az augusztus végi világbajnokság előtt már nem indulok versenyen. Addig viszont nagyon sok edzőtáborozáson veszek részt, főleg annak érdekében, hogy megfelelő edzőpartnerekkel tudjak készülni, mert idehaza a súlycsoportomban nemigen akad olyan, akivel együtt edzhetnék.

– Akkor kivel készül?

– Hangyási László a mesterem Pakson, és ami nagyon nagy dolog: a sportág nagy klasszikusa, Kovács Antal, vagy ahogy mindenki ismeri, Atom Anti hetente több alkalommal lejön edzésre, és ilyenkor vele szoktam tréningezni.

– Mivel lenne elégedett a világbajnokságon?

– Jó lenne már végre felállni a dobogóra.

– Van-e hobbija?

– Legfőbb hobbim az evés, mert egy ekkora test mozgatásához, mint az enyém, pótolni kell az energiát. A másik hobbim: a menhelyről kihoztunk egy csodálatos német vizslát, és menyasszonyommal naponta többször is megsétáltatjuk.

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!