Furcsa fordulatot vett Cristiano Ronaldo nepáli adományának ügye. Pár napja elterjedt a hír, miszerint a Real Madrid portugál csatára 7, azaz hétmillió eurót ajánlott fel a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére. A spanyol csapat kiváló csatáráról eddig is ismert volt, hogy tudatosan használja a médiát céljainak eléréséhez, sztárimázsának felépítésében. Pontosan, előre kiszámítottan tervezi meg gólörömeit is, ám most valami olyan történt, amire egyelőre nincs magyarázat.

 
Cristiano Ronaldo

Csak a Save the Children alapítvány közleménye, amelyből kiderül, hogy az alapítvány egyetlen eurót, sőt fontot sem kapott a csatártól. Mint írják: „Cristiano Ronaldo, a Save the Children nemzetközi nagykövete hírnevét és a rá irányuló hatalmas figyelmet kihasználva kampányolt a világ nehéz sorsú gyermekeinek megsegítése érdekében, beleértve a nepáli földrengés károsultjait is. Ezért hatalmas köszönettel tartozunk. Az adományáról szóló információk nem igazak.” Azt nem tudni, mit mond majd erre a sztár, hiszen jó ideje nem nyilatkozik senkinek. Kommunikációs stábja csak az imázsát építi – amelyen, úgy tűnik, most folt esett.

Címkék: spanyol foci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!