„Mielőtt elkezdenénk… – komorodott el egy pillanatra Gianni Infantino UEFAfőtitkár a csütörtöki Bajnokok Ligájasorsolás köré szervezett show közben – … hadd emlékeztessem a klubokat, legyenek nagyon körültekintőek a pénzügyeikkel, mert csak ebben az esetben tarthatják be a rövidesen bevezetésre kerülő pénzügyi fair play szabályait. Az UEFA egy pillanatig sem habozik majd, ha intézkednie kell azokkal szemben, akik nem felelnek meg a követelményeknek.”

 
Radamel Falcao hármat számolt a Chelsea-re

A lassan az Európai Labdarúgó-szövetség mottójává váló „pénzügyi fair play” értelmében a 2013/14-es, vagyis a következő szezontól már csak azok a klubok vehetnek részt a nemzetközi kupákban, amelyek nem költenek többet, mint amennyi bevételük van. Ez jelen pillanatban alaposan megrostálná a BL-mezőnyét, a címvédő Chelsea-nél például évente 60-70 millió euró a veszteség, a „rekorder” Manchester Citynél pedig kétszer ennyi. Kiskapuk persze vannak, az első két szezonban például elegendő 45 millióra lefaragni a veszteséget – papíron.

A nyár utolsó napján lezárult átigazolási idény történéseit nézve azonban a klubok talán tényleg tettek egy-két lépést az ésszerűség felé. Az öt európai topliga (angol, spanyol, német, olasz és francia bajnokság) csapatai összesen mintegy másfél milliárd eurót költöttek játékosokra, szemben a tavalyi több mint 2 milliárddal és a csúcsnak számító 2007-es 2,5 milliárddal. Talán ennél is szembetűnőbb, hogy az olasz és a spanyol klubok – rájuk egyáltalán nem jellemző módon – pluszban zártak, vagyis a Serie A-ból és a Primera Divisiónból is több pénzért távoztak játékosok, mint amennyiért érkeztek. A két liga öt évvel ezelőtt még egyaránt több mint 200 milliós mínuszszal zárta a nyarat, és a mostani az első alkalom, hogy pozitív a mérlegük.

Óriási különbséget kiadás és bevétel között ezúttal csak a Premier League-nél találunk, köszönhetően annak, hogy a nagycsapatok arrafelé hozták szokásos formájukat: a Chelsea 98 millió euróért, a Tottenham, a Manchester United és a Manchester City mintegy 65-65 millióért, az Arsenal és a Liverpool pedig 43-43 millióért erősítette meg keretét, de még az újonc Southampton is 38 millióért vásárolt be. Az Arsenal és a Tottenham, köszönhetően elsősorban a 30-30 millióért eladott van Persie-nek (Man U), illetve Modricnak (Real Madrid), még így is jól jött ki az elmúlt hónapokból, más kérdés, hogy az első fordulókban látottak alapján inkább csak anyagilag… Persze korai még végső mérleget vonni, mint ahogy korai lenne kidobott pénznek nevezni a Chelsea csaknem 100 millióját azok után, hogy a Kékek idén már két kupadöntőt is elvesztettek: az angol Szuperkupa-fináléban még jó meccset játszottak a Manchester Cityvel (3-2), azonban pénteken, az Európai Szuperkupában az Európa Liga-győztes Atletico Madrid 4-1-gyel valósággal elsöpörte őket. A spanyol csapatban az a Falcao rúgott mesterhármast, aki kis túlzással minden topcsapat kívánságlistáján szerepelt, egy éve a Chelsea is lecsaphatott volna rá, de végül maradt Madridban. És aki nemrég azt mondta, szeretné, ha az idény végére már csak Messivel és Cristiano Ronaldóval emlegetnék egy lapon. Péntek óta talán kevesebben mosolyognak a kijelentésen.

Ezen a nyáron a kiadások terén a Chelsea-n csak a katari tulajdonban lévő Paris Saint-Germain tett túl: a franciák összesen 140 millió euró értékben igazoltak. Kissé rosszmájúan hozzátehetjük, egyelőre nem valami eredményesen, az Ibrahimoviccsal, Thiago Silvával, Lavezzivel, felturbózott keret 3 forduló után 3 döntetlent tud felmutatni a francia bajnokságban. Csak jobb lehet, főleg ha még a 40 millió euróba került Lucas Moura is csatlakozik a csapathoz januártól. Alaposan meglepett viszont mindenkit a Bayern München, amely az utóbbi időben ritkán robbantott bankot, most viszont Bundesliga-rekordot jelentő 40 millió euróért megszerezte a Bilbaótól a 23 éves, világ- és Európa-bajnok spanyol Javi Martínezt, aki védőként és védekező középpályásként is bevethető. Úgy tűnik, a tavalyi év némiképp felülírta a bajorokra az elmúlt években jellemző tudatos építkezést: három ezüstérem (német bajnokságés kupa, BL) után arrafelé is illik mélyen a zsebekbe nyúlni.

Bajnokok Ligája-csoportbeosztás, 2012/13

A-csoport: Porto, Dinamo Kijev, PSG, Dinamo Zagreb
B-csoport: Arsenal, Schalke, Olympiakosz, Montpellier
C-csoport: Milan, Zenit, Anderlecht, Malaga
D-csoport: Real Madrid, Manchester City, Ajax, Dortmund
E-csoport: Chelsea, Sahtar, Juventus, Nordsjaelland
F-csoport: Bayern München, Valencia, Lille, BATE Boriszov
G-csoport: Barcelona, Benfica, Szpartak Moszkva, Celtic
H-csoport: Manchester United, Braga, Galatasaray, CFR Cluj

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!