Családban marad - Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter nemrég megnövekedett feladatai miatt távozott a Magyar Sakkszövetség elnöki posztjáról. Ha eddig tartana a hír, az ember már-már hajlamos lenne elismerően bólintani, hogy lám, végre valaki tisztel annyira egy sportágat, hogy belátja, annak vezetése teljes embert kíván. Némi iróniával hozzátehetnénk persze, hogy ha Kocsis Máténak belefér a kézilabda, Németh Szilárdnak pedig a birkózás ügyeit egyengetni, akkor miért ne férne bele Seszták Miklósnak a sakk?

 
Illusztráció - Forrás: Profimedia

Csakhogy a hír itt nem ér végét, a miniszter helyére ugyanis a szövetség közgyűlése – egyetlen jelöltként – unokatestvérét, Seszták Tamást választotta elnökké.

Lapunknak a szövetség alelnöke, Horváth Tamás beszélt a váltásról, amely szerinte sokkal inkább folytonosságot jelent a magyar sakk számára. Egy politikus elnöki székből való távozása akár érzékenyen is érinthet egy sportágat, például anyagi szempontból, ám ettől most nem kell tartani, „a 100 leggazdagabb magyar” listák állandó szereplőjének számító Seszták Tamás jelenléte ugyanis biztos pénzügyi háttért jelent.

„Amit vállal, azt teljesíteni is fogja” – felelte Horváth arra a kérdésre, mire lehet számítani az újdonsült elnök vezetése alatt. Hogy ez pontosan mit is jelent, legkorábban a várhatóan május végén összeülő alakuló elnökségi ülésen derül ki, addig be kell érni egy szűkszavú közleménnyel, amelyben Seszták Tamás az utánpótlás nevelésre és a példaképek állítására hívja fel a figyelmet.

Utóbbi téren van is min javítani, mert bár a tavalyi, tromsöi sakkolimpián megszerzett ezüstérem nagyon szépen csillog, a magyar sakk élvonala összességében leszállóágba került. Polgár Judit visszavonulásával most már nem találunk magyart se a női, se a férfi világranglista első 25 helyezettje közt, és miközben az áprilisi csapat-vb-n elért 6. helyet a közvélemény egy része csalódásként értékelte, a szövetségi kapitányi tisztet is betöltő Horváth Tamás szerint jelenleg nagyjából ez a helyünk a világban.

Ennél is aggasztóbb, hogy a legnagyobb reménységünknek számító 19 esztendős Rapport Richárd elmúlt éve, részben magánéleti okokból (szintén sakkozó szerelmét követve családjától távol, Belgrádba költözött), finoman szólva sem sikerült eredményesre. Információnk szerint az új elnök tervei között szerepel fiatal tehetségünk „megmentése” is, a közeljövőben személyes találkozót kezdeményez vele.

Címkék: sakk

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!