Aligha marad visszhang nélkül az argentin Ángel di María (képünkön baloldalt) nyilatkozata, amelyet a minap egy interneten sugárzott műsorban tett.

 
Falcao és Di Maria

Az argentin válogatott klasszis azt állítja, a világbajnoki döntő napján levelet kapott akkori klubjától, a Real Madridtól, amelyben megtiltották neki, hogy pályára lépjen a németek elleni fináléban. A királyi klub nyilvánvalóan attól félt, kiújul a szélső sérülése. A döntést végül az argentinok szövetségi kapitánya hozta meg, és mint emlékezetes, Di María kihagyta a mérkőzést, amelyet ő maga élete legfájdalmasabb élményének nevezett.

Ráadásul a Real ezután sem úgy bánt vele, ahogy elképzelte, a nyáron ugyanis akarata ellenére eladták a Manchester Unitednek. Di María szerint ez ellen még Cristiano Ronaldo is tiltakozott, sőt már tavaly nyáron is csak a portugál játékos közbenjárásán múlt, hogy maradhatott a spanyol fővárosban.

Ronaldo egyébként a napokban szintén bírálta a Realt, mint fogalmazott, ha ő döntött volna, biztosan nem adja el sem Di Maríát, sem a Bayern Münchenhez került Xabi Alonsót. A Realt elhagyó Di María búcsúlevele a Twitteren megrémisztette Falcaót, aki mindig Madridba szeretett volna igazolni, de most meggondolta magát és a ManU-ban kötött ki. Ebben szerepet játszhatott, hogy mindkét játékosnak ugyanaz az ügynöke.

Címkék: spanyol foci

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!