És a cím nemcsak matematikailag állja meg a helyét 2013-mal kapcsolatban. Ha labdarúgóinkról elfeledkezünk (bár tudnánk…), a magyar sportolók többnyire mosolyt, vagy épp örömkönnyeket csaltak idén az arcunkra. A legemlékezetesebb napokat igyekeztünk összegyűjteni, nem kihagyva a külföldi világsztárokat sem.

 
Egy felejthetetlen pillanat 2013-ból

Május 11: Végre összejött!

A győzelem napját Európában május 8-án, Oroszországban május 9-én ünneplik, a Győr női kézilabdacsapatánál pedig mostantól utóbbinál is két nappal később: az ETO a Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóján hazai pályán is legyőzte (23-22) a norvég Larvikot, elhódítva a legrangosabb trófeát. Tegyük hozzá, itt volt már az ideje, hisz Görbiczék (képünkön) 2007 óta mindig bejutottak a legjobb négy közé, és korábban két döntőt is elbuktak. A csapat ünneplését felidézve azért mondhatjuk: megérte várni.

Augusztus 3: Újra a csúcson

Sok-sok év után az első tornájára utazott el úgy a magyar férfi vízilabda-válogatott, hogy a közvélemény felől semmiféle nyomás nem nehezedett rá. Erre tessék! A Benedek Tibor irányította együttesről a nehézkes kezdés után az egyenes kieséses szakaszban, a görög (9-3), a horvát (11-10), végül a montenegrói (8-7) csapat ellen sugárzott a magabiztosság és az egységesség. Az egyetlen „gond”, hogy a szurkolóknak most már megint lesznek elvárásaik: elsőként jövő nyáron, a budapesti Eb-n.

Augusztus 4: Királynő születik

Az év korábbi számaiban minden jelzőt elhasználtunk Hosszú Katinkával kapcsolatban, aki a barcelonai vizes-vb zárónapján második aranyérmét is megszerezte (200 után 400 vegyesen). A Világkupát letaroló Hosszúnak akadtak társai is a medencében, mindenekelőtt a 200 mellen világversenyen 2009 óta veretlen Gyurta Dániel, a Barcelonában 100 pillangón 2. Cseh László, valamint a rövidpályás Eb két meglepetésgyőztese: Verrasztó Dávid (400 vegyes) és Gyurta Gergely (1500 gyors).

Augusztus 31: A legfényesebb nap

Nehéz elfelejteni a nyár utolsó napját, amikor tíz magyar hajóból tíz végzett a dobogón a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. A magyar küldöttség végül 17 éremmel, közte 7 arannyal zárt, a legfényesebb medálok közül ráadásul négyet ötkarikás számban szereztek a mieink: Kozák Danuta kajak egyes 500 méteren, Vajda Attila kenu egyes 1000-en volt a legjobb, de győzött a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus páros (1000 m) és a női kajak négyes (500 m) is.

Szeptember 8: Egy nagy sóhaj

Bár februárban szinte „halálra ítélte”, hét hónappal később a NOB úgy döntött, a birkózás legnagyobb örömünkre ott lesz a 2020-as olimpia műsorán is. Magyar sportdiplomáciai sikerekből sem volt hiány idén, hazánk például elnyerte a 2021-es vizes világbajnokság és a jövőre első ízben sorra kerülő női kézilabda BL négyes döntőjének rendezési jogát.

B betűsök idénye

Rég volt ilyen könnyű eldönteni, melyik az év csapata a nemzetközi labdarúgásban: naná, hogy az idén minden lehetséges trófeát (Bajnokok Ligája, bajnokság, kupa) begyűjtő Bayern München (képünkön a BL-finálét eldöntő Robben). Ha mégis riválist keresünk a bajoroknak, azt legfeljebb a válogatottak között találjuk meg. Brazília például imponáló játékkal nyerte a Konföderációs Kupát, és ez idő tájt talán a legfőbb esélyese a jövő évi vb-nek. Európából két országot érdemes megemlíteni: a története első tornájára kijutó Bosznia-Hercegovinát, valamint az idén végérvényesen a „nagyhatalmak” közé emelkedő Belgiumot – csak hogy a B betűnél maradjunk.

Most akkor kié?

Ha azt kérdezik, kinek az éve volt a 2013-as a férfi teniszben, tulajdonképpen három válasz is elfogadható. Az év eleje az Australian Opennel, és a vége többek közt a világbajnoksággal egyértelműen Novak Djokovics (képünkön) diadalmenetét hozta. A kettő között azonban Rafael Nadal két Grand Slamet is nyert (Roland Garros, US Open), a világelsőséget is visszavette, ráadásul mindezt úgy, hogy februárban sérülés, 7 hónap kihagyás után tért vissza. Az év legrangosabb versenyét, Wimbledont viszont, 77 év után első britként, Andy Murray nyerte, így az ősszel hátsérülés miatt pihenő skót is joggal érezheti magát nyertesnek idén.

A verhetetlen páros

Sebastian Vettel és a Red Bullja. Kockázatos dolog egy technikai sportág képviselőjét kinevezni az év legjobb sportolójának, mert sose derül ki, mire menne azonos feltételek mellett, de Vettellel kapcsolatban már a legnagyobb utálói száját is elhagyják a „valamit azért tudhat” jellegű kifejezések, aminél nagyobb elismerés aligha létezik. A 26 éves, immár négyszeres világbajnok német pilóta idén rekordot rekordra halmozott, és bár szeretünk sporttörténelmi pillanatok szemtanúi lenni, a többség azért az újabb csúcsdöntések helyett alighanem szívesebben nézne egy izgalmas F1-idényt 2014-ben.

 

Róluk is szólt

 

Budapest két rangos világbajnokságnak is otthont adott idén: az augusztusi vívó-vb-n a férfi párbajtőrcsapat, a szeptemberi birkózó-vb-n pedig Sastin Marianna (59 kg) aranyérmének örülhettünk.

Tragikus és felemelő: a győri női kosarasok november elején, két hónappal a buszbaleset után, melyben Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató is életét vesztette, elindultak az Euroligában. Natasa Kovacsevics pedig, akinek a baleset után amputálni kellett a lábát, többször jelezte, nem adja fel, egy speciális műlábbal már dobóedzést is végzett.

Egy 9 győzelemig tartó párharcra 8-1-es állásnál nyugodtan mondhatjuk, hogy eldőlt. Másként gondolta viszont a vitorlázók legpatinásabb versenyén, a szeptemberi Amerika Kupán a Team USA, amely ezt követően zsinórban 8 győzelemmel, az év legnagyobb feltámadását produkálva megfordította a Team New Zealand elleni párharcot (9-8).

Minden idők legfiatalabb világbajnokát avatták idén a MotoGP-ben: a spanyol Marc Márquez 20 évesen, újoncként ülhetett fel a sportág királykategóriájának trónjára.

Egy héttel 23. születésnapja előtt megszerezte a sakkvilágbajnoki címet a norvég "csodagyerek", Magnus Carlsen. Az indiai Viswanathan Anand elleni novemberi párosmérkőzés a tizedik játszma után, 6,5:3,5 pontos állásnál dőlt el.

Valentin-napon lőtte le barátnőjét, a modell Reeva Steenkampot, a világ leghíresebb paralimpikonja, a dél-afrikai Oscar Pistorius. Az év legnagyobb visszhangot kiváltó ügyében jövő márciusban kezdődik a tárgyalás.

A rali-világbajnokságon szinte minden változatlan. A zsinórban kilenc vb-címet begyűjtő Sebastian Loeb ugyan idén már csak néhány futamon állt rajthoz, ennek ellenére nem szakadt meg sem a franciák, sem a Sebastia nok sorozata: az idény végén Sebastian Ogier pezsgőzhetett.

„Spanyol műkorcsolyázó márpedig nincs" – gondolhatták sokan az év egyik legmeghökkentőbb aranyérme után. A januári, zágrábi Európa-bajnokságon ugyanis a nem épp téli sportolóikról híres hispánok kiválósága, Javier Fernández nyerte a férfiak egyéni versenyét.

 

Sportolók mondták

 

„Tudom, most nem én vagyok a legszavahihetőbb ember a világon” – gyakorolt némi önkritikát a doppingolást beismerő, hét Tour de France-győzelmétől megfosztott Lance Armstrong az Oprah Winfreynek adott januári televíziós interjújában.

„Fura, hogy már minket is doppingolással vádolnak. Egy golfozónak mégis milyen szer lenne hasznos? Maximum a Viagra, hogy hosszú és egyenes legyen… az ütésünk” – Henrik Stenson svéd golfozó reakciója arra, hogy manapság már mindenki gyanús.

„Emlékszem a Schumacher-érára, mindig felkeltem a rajtra, aztán visszafeküdtem, úgyis tudtam előre, mi történik. Szerintem ma is így csinálják sokan” – a mercedeses Lewis Hamilton panasza az idei Vettel-dominanciáról.

„Persze, hogy van tervem. Egy macsétával. És ha ez nem jön be, a B-terv egy gépfegyver” – Sir Alex Ferguson válasza arra a kérdésre, hogyan állítja meg csapata Cristiano Ronaldót a BL-ben. A Manchester United kispadjáról 26 év és 38 trófea után távozott tréner végül egyikhez sem tartotta magát, a Real meg is nyerte a párharcot.

„Alex és én barátok vagyunk. Most, hogy már nem ő az edző, félek, nehéz lesz bekerülnöm a csapatba” – viccelt szokásához híven az atlétika állócsillaga, a hatalmas MU-rajongó hírében álló Usain Bolt Ferguson visszavonulásával.

„Mikor éreztem először, hogy eljött az időm? Talán amikor Messi elhúzott mellettem” – egy másik nagy 2013- as búcsúzó, David Beckham karrierje befejezéséről.

„A csapatnak 360 fokos fordulatra van szüksége!” – a játékos pályafutása után a Brooklyn Nets kosárlabdacsapat edzőjeként próbálkozó Jason Kidd előre szólt a küszöbön álló „változásokról”.

„Ez már csak ilyen: hol fent vagy, hol lent. Mint egy prosti bugyija” – a snooker-világbajnoki cím megszerzése után Ronnie O’Sullivan jellemezte ezzel a nem épp elegáns hasonlattal az utóbbi néhány évét.

„Észak-Koreába megyek, hogy találkozzak a barátommal, Kimmel. Tudják, mit? Én bírom őt! Klassz srác” – adott kétes értékű jellemzést Kim Dzsong Unról az idén őt többször is meglátogató ötszörös NBA-bajnok Dennis Rodman. A véreskezű diktátornak egyébként a hírek szerint valójában Michael Jordan volt a kedvenc kosarasa, de ő hallani se akart az észak-koreai útról.

„Miért várnám a világbajnokságot? Nincs mit nézni egy olyan vb-n, ahol nincs ott Zlatan Ibrahimovics” – mondta a tőle megszokott „magabiztossággal” Ibra, miután vezetésével a svédek elhasaltak a portugálok elleni pótselejtezőn.

„Egyszerűen meg akartam ölni” – fedte fel az 1997-es, Holyfield elleni „fülkiharapós” bokszmeccs részleteit Mike Tyson az idén megjelent önéletrajzi könyvében. Márpedig ha valakinek, hát neki ezt el is kell hinnünk.

„Jóban vagyunk. Nehéz is lenne különben, mert idén többet láttam őt, mint édesanyámat” – Novak Djokovics némileg talán túlzó szavai Rafael Nadalról, akivel idén nemcsak öt versenyen, de megszámlálhatatlanul sok bemutató tornán is összefutott.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!