Lewis Hamilton vagy csapattársa, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, netán Daniel Ricciardo vagy éppen Max Verstappen? A harminckettedik Magyar Nagydíj előtt ezek a nevek forognak, a kérdés az: a jövő héten melyiküket intik le elsőként a Hungaroringen.

 
2016. Hungaroring – Hamilton útban a győzelem felé - Fotó: Kurucz Árpád, AFP/Anadolu


Az látszik, hogy idén már nem egyeduralkodó a Mercedes csapat, hiszen Vettel a Ferrarival három futamgyőzelmet könyvelhet el, nem szólva arról, hogy a Red Bull-lal Ricciardo is parádésan megfricskázta az egész mezőnyt az Azeri Nagydíjon. Idén is sok fiatal került be a száguldó cirkuszba, közülük több már megmutatta oroszlánkörmeit, például a 18 éves kanadai Lance Stroll (Williams) júniusban az azeri futamon a harmadik helyen végzett.

A legnagyobb ifjú tehetségnek tartott holland Verstappent, a Red Bull versenyzőjét viszont eddig a balszerencse kísérte. Egyszer elérte ugyan a dobogót, de műszaki hibák miatt több alkalommal is fel kellett adni a versenyt.

Tavaly a történet Hamilton és mercedeses csapattársa, az idény végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg párharcáról szólt, ám idén ismét kialakult a feszültség a világbajnoki aspiránsok között: ezúttal Hamilton és a ferraris Vettel feszül egymásnak.

Tény, hogy Hamilton nehezen jön ki az ellenfelekkel. Korábban, amikor egy csapatban voltak, a kétszeres világbajnok spanyol Alonsóval került összetűzésbe. Igaz, Alonso mostanában a McLaren-Honda-motor gyenge teljesítménye és sorozatos hibái miatt gyakorlatilag minden versenynek az esélytelenek nyugalmával vághat neki, bár ha az autója engedi, képes megvillanni. A Hamilton-Vettel viadal azonban élesedik, kölcsönösen feszegetik a határokat: az Azeri Nagydíjon a négyszeres világbajnok német vesztette el az önkontrollját, és autójával direkt nekiment a hirtelen fékező brit pilóta Mercedesének.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a versenyzői képességeket tekintve a háromszoros világbajnok Hamilton született tehetség, az összes pilótát figyelembe véve a legkevesebb vezetési hibát ő követi el.

A Brit Nagydíj előtt Sebastian Vettel még 20 ponttal vezetett az összetettben Hamilton előtt, a brit versenyző silverstone-i győzelme után azonban egyetlen pontra olvadt az előnye, mivel az utolsó előtti körben defektet kapott és a harmadikról a hetedik helyre esett vissza. Az esélylatolgatásnál azt is figyelembe kell venni, hogy eddig Vettelnek csak egyszer sikerült futamot nyernie a magyar pályán. A mai résztvevők közül Raikkönen, Ricciardo és Alonso is nyert már Mogyoródon, de a „király” öt győzelmével Lewis Hamilton.

A Magyar Nagydíj mezőnye július 30-án, vasárnap délután 14 órakor rajtol a Hungaroringen. A Mercedes idén tíz versenyből nyolc alkalommal szerezte meg a pole pozíciót (az egyes számú rajtkockáról való indulás jogát). Összesítésben Hamilton nemrég érte utol, majd előzte meg Ayrton Sennát, aki a pályafutásának ideje alatt 65 alkalommal rajtolhatott az első helyről.

A listát még Michael Schumacher vezeti 68 pole-lal, de minden bizonnyal már nem sokáig, a brit pilóta már nálunk beérheti Schumachert, és ősszel akár meg is előzheti a hétszeres világbajnok legendát.
 

Címkék: Forma–1, Hungaroring

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!