Érdekeset mondott Andrea Agnelli a Juventus részvényeseinek gyűlésén. Mint fogalmazott: „a legnagyobb európai klubok elszakadtak a bevételek tekintetében, mi középen vagyunk, s a Juventus azt kockáztatja, hogy középen is ragad”. A helyzet azonban ennél bonyolultabb: a labdarúgás gazdasági vonzerejére már Kína is felfigyelt.
Persze, bármelyik magyar labdarúgóklub szeretne annyira középen maradni, mint az olasz címvédő csapat, de tény, még egy olyan kaliberű klub, mint a Juventus sem képes lépést tartani az eurómilliárdos fejlesztésekkel száguldó La Liga, a spanyol bajnokság két turbóbikájával, a Barcelonával és a Real Madriddal. A juventuz. blog.hu rajongóival osztotta meg a klub elnökének beszédét, amelyben Agnelli tűpontos látleletet ad a labdarúgás helyzetéről. Szerinte a foci szédítő gazdasági növekedést produkál szerte a világon.
A nagy európai csapatok esetében csak a mezekhez fűződő jogok megújítása 75 százalékos növekedést eredményez. Ami pedig a televíziós piacokat illeti: a Premier League esetében 71 százalékos, a La Ligánál 50 százalékos, a Bundesligánál 83 százalékos a növekedés. Az otthoni, olasz állapotok ehhez képest sokkal szerényebb képet mutatnak: a Serie A-val kapcsolatos jogok húsz százalékkal nőttek.
Ami azonban további kihívások elé állítja az európai klubokat, az az amerikai és az ázsiai labdarúgás gazdasági előretörése.
Az észak-amerikai első osztályú labdarúgó-bajnokság (Major League Soccer) például évi 600 millió eurós bevételt termel. Kína pedig éppen az elmúlt téli átigazolási szezonban mutatta meg igazi erejét: a kínai topbajnokságban (Super League) egymaga majdnem annyit költött átigazolásra (267 millió eurót), mint az olasz (Serie A), a német (Bundesliga), az angol (Championship), a francia (Ligue 1), a spanyol (La Liga), a mexikói (Liga MX) és brazil (Série A) együttvéve. Talán nem meglepő, hogy Kína éppen egy hónapja, szeptember végén jelezte, hogy Pekingtől nem áll távol a gondolat: 2030-ban labdarúgó-világbajnokságot rendezne. Csang Csien, a kínai sportági szövetség alelnöke az ázsiai szövetség kongresszusán azt mondta, hogy „minden labdarúgást kedvelő kínainak van egy közös álma: világbajnokság Kínában”. S bár a kínai nemzeti tizenegy jelenleg még Ázsiát sem hódítja meg, nemhogy a világot, senki nem lepődne meg azon, ha már 2030 előtt, akár a 2022-re tervezett katari világbajnokságra meglepik a világot.
Gianluigi Buffon, a Juventus legendás kapusa, az olasz válogatott világbajnoka nem is olyan régen fakadt ki azon keseregve, hogy a kínaiak megveszik a világot maguknak. Olaszországban csak az Interben vásároltak mintegy 70 százalékos részesedést (270 millió euróért), és egy kínai konzorcium már a Milannal is előszerződést kötött – és ez, Buffon szerint, az olasz futball és az olasz hagyomány vereségét jelenti.
Agnelli ezzel szemben sokkal inkább gazdaságilag érvel, és fontosnak tartja azt is, hogy legendák játszanak már Kínában. De a legfontosabbnak ő is azt tartja, s ami biztosítja is az európai foci jövőjét, hogy „a gyerekek még többet fociznak, hogy a gyerekeket kapcsolatba hozzuk a labdával”. Emellett javítaná a klubok közötti párbeszédet, mert szerinte „nem szabad félnünk változtatni, ha az labdarúgás érdekeit szolgálja”.
Magyar részről pár éve még az volt a hír, hogy Kínában pályára lépett Huszti Szabolcs vagy Elek Ákos a Csangcsun Jataj csapatában, két hete viszont a magyar külügynél tiltakozott a Kínai Népköztársaság, mert a magyar labdarúgó-válogatott közös képen szelfizett a 14. dalai lámával. A magyar csapat tagjai a lettek elleni, rigai 0-2-es győzelem előtt a repülőtéren futottak össze a kínai megszállás alatt álló Tibet függetlenségéért is küzdő vallási vezetővel – vagyis nem hivatalos, hanem spontán találkozás volt, érvelt a magyar külügy.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!