Megszokhattuk már, hogy a sportban a legtöbb bajnokságot vagy kupasorozatot úgy vezetik fel, hogy az lesz minden idők legjobb, legizgalmasabb és minden további „leg…” idénye.

 

Nincs ez másként a most kezdődő férfi kézilabda Bajnokok Ligájával sem, és bár a sokat látott szurkolók már óvatosak a jelzőkkel, egyet nehéz vitatni: a mostani ígérkezik a valaha volt talán legkiszámíthatatlanabb szezonnak. Ezúttal ugyanis annyi csapat pályázik – reális eséllyel – a hőn áhított kölni négyes döntőbe jutásra, hogy néhányan közülük már a legjobb 8-ba sem érnek majd oda. Az előző kiírásban ez, mármint a negyeddöntőbe jutás keserű meglepetésre egyik magyar klubnak sem sikerült, az új idénnyel azonban új remények járnak.

Az előző tíz évben az illendőség úgy kívánta, hogy egy a magyar klubok esélyeit latolgató cikk az „örökös bajnok” Veszprémmel kezdődjön, ám a Szeged májusban 2007 után ismét letaszította riválisát a hazai trónról. A szegedieknél nagy jövés-menés volt nyáron, a szurkolóik szíve pedig alighanem a Kielcétől visszatérő Dean Bombac érkezésének hírére dobbant meg leginkább. A szlovén irányító 2014 és 2016 között nemcsak szimpla kulcsember, hanem közönségkedvenc is volt a Tisza-partiaknál, most pedig két, sérülésekkel teli év után igyekszik visszatalálni régi formájához. A jelentős átalakulások közepette Juan Carlos Pastor vezetőedzőnek nehéz dolga lesz a keret gyors összecsiszolásával, de segítség, hogy a szerencsésebb sorsolás miatt a 8 résztvevős csoportból nem jelenthet gondot a továbbjutást érő első 6 között végezni. Ha viszont nagy terveket szövögetnek, az olyan mérkőzéseket, mint a vasárnap 20 órakor kezdődő, Zágráb elleni idegenbeli találkozó, szinte kötelező nyerniük.

A veszprémieknek viszont gyorsan csúcsformába kéne lendülniük, rájuk ugyanis öldöklő csoportkör várhat, benne az előző 3 idény győztesével (Kielce, Vardar, Montpellier), és ha ez nem lenne elég, még ott a mindig bivalyerős Barcelona és a Löwen is. A Veszprémet tavasszal a dán Skjern állította meg a 16 között, amihez ha hozzátesszük az elbukott bajnoki címet, már az is kisebbfajta csoda, hogy Ljubomir Vranjes maradhatott a vezetőedző. Több betli viszont aligha fér bele, vagyis ezúttal már jelentős eredményeket kellene felmutatnia. Az alap adott, hiszen bár a bakonyiaknál is voltak nem akármilyen távozók, papíron a mérleg inkább az érkezők oldala felé billen. A legtöbbet vélhetően Sterbik Árpád nyom a latban, akit 38 évesen is a világ legjobb kapusának tartanak – az utóbbi éveket nézve nem is ok nélkül. A vajdasági születésű, spanyol válogatott játékos 2004 után ölt újra veszprémi mezt, és ki tudja, talán éppen az ő rutinja és győztes mentalitása lesz az, ami meghozza a várva várt sikert, amihez 2016-ban már nagyon közel volt az együttes. Az első körben most éppen az a Kielce az ellenfél, amely ellen anno 9 gólos előnyről elúszott az a bizonyos rossz emlékű BL-finálé. A találkozót szombaton 18 órától játsszák a nemrég a riválisok edzői által is a legjobb hangulatú kéziscsarnoknak választott Veszprém Arénában.

FOTÓ: MONIKA SKOLIMOWSKA, AFP

A válogatottat szem előtt tartva kissé aggasztó, hogy első ránézésre mindkét csapatunkban csak 3 olyan hazai játékos van, akinek számottevő szerep juthat: a „3B”, azaz Balogh Zsolt, Bánhidi Bence és Bodó Richárd a szegedi, míg Lékai Máté, Mikler Roland és Nagy László a veszprémi oldalon.

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!