Július 31-én 26. alkalommal rendezik a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat. Amikor 1985-ben Magyar­ország megkapta a rendezés jogát, csak reménykedni lehetett abban, hogy hosszú időn keresztül látjuk vendégül a világ legjobb autóversenyzőit.

 
Nagy versenyt és izgalmakat várnak a Hungaroringre kilátogató tízezrek

Annak idején a szocialista blokkon belül Magyarország volt az első Forma–1-es futamot rendező ország, 1985-ben vágtak bele a Hun­ga­ro­ring építésébe Mogyoródon, és egy év múlva már megrendezték az első Magyar Nagydíjat, amelyet a brazil Piquet nyert meg, méghozzá nagy csatában honfitársa, Ayrton Senna előtt. Egy évvel később ismét Nelson Piquet futott be elsőként, ami akkor meglepetésnek számított, mert a brazil saját bevallása szerint rengeteg műszaki problémával küzdött a szabadedzéseken. Olyannyira nem bízott sem ő, sem a csapata a győzelmében, hogy olyan időpontra rendelt repülőjegyet ma­­gának, amikor a verseny még be sem fejeződött… En­nek el­­lenére Piquet megnyerte má­­sodik alkalommal is a honi Grand Prix-t.

Érdekesség a magyar GP-vel kapcsolatban, hogy az ak­­kori idők nagy versenyzője, a háromszoros világbajnok francia Alain Prost sohasem tudott Mogyoródon nyerni. De két olyan futam is volt Mo­­gyo­ródon, amely után már világbajnokot lehetett hirdetni. Elsőként Nigel Mansellt, másodjára Michael Schumachert – mire ideért a verseny, már mindketten olyan előnnyel vezettek a többiek előtt, hogy senki sem hozhatta be őket a szezon befejeztéig.

Több alkalommal is kiderült, hogy a csapatokon belül is vannak feszültségek, erre a legjobb példa a 2007-es Magyar Nagydíj volt, ahol már mindenki tudta, hogy szinte vibrál a levegő Alonso és Hamilton között. Az időmérőn Alonso szerezte meg az első rajtkockát, de az utolsó bokszkiállásnál hosszú ideig akadályozta Hamiltont, aki már nem tudott úgy visszaállni a pályára, hogy gyors kört menjen, így Alonso végzett az élen. Igen ám, de a spanyol akcióját a versenybírók is kiszúrták, megbüntették Alonsót és hátrább sorolták. Ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a két versenyző nem tud kijönni egymással, és így ezt követően Hamilton maradt a McLarennél, míg Alonso távozott.

Visszatérve még az elmúlt 25 év érdekesebb momentumaihoz: akadtak kaotikus pillanatok is a ring történetében, így az emlékezetes esős versenyen, amikor több versenyző is kiütötte egymást. Két drámai dolog is történt a ringen: az egyik, amikor Barrichello retteneteset bukott, de nem sérült meg komolyabban,a másik, az igazi dráma szereplője pedig Felipe Massa volt, aki a 2009-es nagydíjon Barrichellót követve száguldott, amikor az előtte haladó brazil honfitárs autójáról leszakadt egy alkatrész, és az fejbe találta ezért életveszélyes állapotban került kórházba. A magyar sebészek csodát tettek, és Massa nemcsak felépült, de ebben az évben már bizonyította, hogy nem felejtett el vezetni.

Még egy személyes megjegyzés: a magyar futam 26 éve alatt olyan versenyzőket és vezetőket sikerült lapunk számára megszólaltatnom, mint a hétszeres világbajnok Schuma­cher, a Forma–1 fura ura, Bernie Ecclestone, aztán Jean Todt, a Ferrari akkori csapatfőnöke, a jelenlegi nemzetközi autószövetség elnöke, Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke, Flavio Briatore, Jarno Trulli, Timo Glock, Alain Prost, Nelson Piquet, Gerhard Berger, Alboreto, Thierry Butssen, Ricardo Patrese. Nigel Mansellel nem sikerült, viszont a korábbi nagy legendával, a repülő skóttal, Jackie Stewarttal igen.

A Hungaroring és a magyar autósport történetének egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor 2003-ban Baum­gartner Zsolt révén magyar versenyző is rajthoz állhatott a Forma–1-ben Mogyo­ródon, és egyébként ő az eddigi egyetlen magyar versenyző, aki az autózás királykategóriájában indulhatott és egy teljes évet el is töltött ott, mégpedig 2004-ben, sőt Amerikában pontot is szerzett csapatának.

 

A Hungaroringet jelenleg Gyulay Zsolt, a kétszeres olimpiai bajnok kajakos irányítja, akitől arról érdeklődtünk, milyen az élet szárazon.

– Hála istennek, amikor ezt a megbízást megkaptam, már korábbi állásaimban betöltöttem vezető pozíciókat, és meg kell, hogy mondjam, nem okozott gondot, hogy összecsiszolódjak az itt dolgozó szakemberekkel. Arra az első pillanatban rájöttem, hogy itt mindenki a magyar verseny sikerén munkálkodik.

– Végigment már a pályán, kipróbálta?

– Naponta körözök a Hungaroringen, de csak azért, hogy megnézzem, min kell még javítani. Nem vagyok a sebesség megszállottja, ezért nemigen nyomom a gázpedált.

– Hol tartanak az előkészületek?

– Egy hét van már csak hátra, szinte minden készen várja a versenyt, a 26. nagydíjat.

Címkék: vb, F1, korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!