Sporttörténeti mérkőzésnek lehetnek tanúi, akik vasárnap délután kilátogatnak a BVSC-stadionba: a Szőnyi úti pályán játssza első válogatott meccsét a magyar amerikai futball frissen alakult nemzeti csapata. A csehek elleni küzdelem ugyanakkor csak bemelegítő a két héttel későbbi belgrádi Európa-bajnoki selejtezőhöz.

 
 
 

„Remélhetően maradt még idő,
hogy a védelem terén feljavítsuk a
csapatot” – értékelte a szlovák csapattal
tartott közös edzés tapasztalatait
a Magyar Amerikai Futball
Szövetség nemzeti válogatottjának
vezetőedzője, Lee Hlavka,
rögtön a múlt szombati ún. scrimmage
meccset (támadó-védekező
sorok összecsapásait) is magába
foglaló háromórás gyakorlatokat
követően. Vasárnap kiderül, mire
volt elég az egy hét, mindenesetre
az edzőknek már ezen intenzív
felkészülés során ki kellett választaniuk
a sportág első nemzeti válogatottja
tagjaként a csehek elleni
barátságos mérkőzésen pályára lé
pő 45 főt.

Nagy lépés ez az alig évtizedes múlttal rendelkező magyar amerikai futball művelői és szurkolói számára. Kovács István támadó edző, aki a szövetség ügyeit nemzetközi porondon (az IFAF Europe,azaz a 33 nemzet alakulatait tömörítő Európai Amerikai Futball Szövetség felé) képviseli, a Vasárnapi Híreknek elmondta, bár az igény régebben megfogalmazódott, hogy legyen saját válogatottunk, meg kellett várni, amíg a hazai játék fölfejlődik olyan szintre, hogy szó szerint labdába rúghassunk a németek, osztrákok, svájciak, olaszok, hollandok csapatai uralta európai mezőnyben. Mikor pedig 2012-ben először kísérelték meg egy hazai team összeállítását, hogy részt vehessenek a kontinensviadalon, az éppen a különféle nemzeti szövetségek kommunikációs csatározásain bukott el: így már három éve nem rendeztek Európa-bajnokságot, amin a magyar csapat indulhatott volna. Ám most rendeződni látszik a helyzet, aminek eredményeként október 10-én a szerb válogatottal csapunk össze Belgrádban, a tét pedig az Eb B csoportjába való bekerülés.

A szövetség elnöke, Boda Gábor ehhez még azt fűzi hozzá, hogy nemcsak a játékosok technikai, taktikai tudását, fizikai állapotát kellett fölturbózni a nemzetközi színrelépéshez, de föl kellett építeni a gazdasági (és a marketing) hátteret is ehhez (a sportág állami támogatása idén 3,4 millió Ft mindössze) – a legutóbbi kiemelt ligák döntőjére kíváncsi 6000 fős közönség a bizonyíték, hogy sikerrel tették mindezt.

Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy nem veszi félvállról a kvalifikációra való felkészülést a magyar szövetség, ennek része az e hét végi csehek elleni barátságos mérkőzés. Hlavka úgy látja, a cseh és szerb játékstílus hasonló – ezért sem mindegy, hogy végződik az előbbi –, de nehéz falat lesz mindkettő, főleg, hogy mind a támadói, mind a védői falat át kell törni… Karim Trabelsi időkoordinátor edző a csehek támadójátéka ritmusának megtörésében véli megelőlegezni a sikerünk. Az ellenfél stílusát elemezve ugyanis a passzra kényszerítésben van lehetőségünk előnyre szert tenni…

Bachrathy Kornél, a szövetség főtitkára (aki edzősködés mellett a Dunaújváros Gorillaz csapatát is erősíti) jó ideje szorgalmazza már, hogy az európai rangadók mellett közép-európai kupasorozat is segítse a kisebb csapatok tapasztalatszerzését, előbbre jutását. Ahogy mondja, a csehek elleni mérkőzés már ennek az első lépcsőfoka. „Nemcsak nekünk, de a szlovák, cseh, szerb, lengyel válogatottnak is fontos lenne, hogy ne csak egy vagy két alkalommal szerepelhessen egy évben a selejtezőkön. Az egyeztetéseket követően jövő ősztől már el is indulhat egy állandósuló közép-európai versengés a környező országokkal. Ez az egész sportágnak kedvez, hiszen, akárcsak a jégkorong esetében, míg a klubmérkőzéseket kevesebben követik figyelemmel, addig a válogatott meccseket mindig hatalmas érdeklődés övezi.”

2004-ben alakultak az első magyar amerikaifutball-csapatok (BudapestWolves, Győr Sharks, Debrecen Gladiators, Nagykanizsa Demons), majd létrejött a Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligája (MAFL) és vele párhuzamosan a Magyarországi Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) is, 2005-ben pedig már az első hazai bajnokságot is megrendezték. A MAFSZ égisze alatt jelenleg 19 csapat küzd (legutóbb a Váci Pandák léptek be) a különféle divíziókban és korosztályos csoportokban (U17 és U19). A Testnevelési Egyetemen bírói és edzői képzése biztosítja a sportág fennmaradását. A MAFSZ 2012 óta pedig egy nagyon fontos „kellék”, a cheerleadereknek is versenyt hirdetett. A vasárnapi mérkőzésen a Farkasok cheerleadercsapata fokozza majd a vélhetően telt házas (6000 fő) hangulatot.

 

18
játékos került be
a nemzeti válogatott 45 fős szűk keretébe a Budapesti Wolvesból, mely az egyik legrégebbi hazai amerikai futballcsapat és a 2005-től rendezett magyar bajnokságokon 6-szor vitte el a trófeát.

Címkék: amerikai futball

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!