Különös, de ahogy olvad a jég, úgy kerül előtérbe a magyar jégkorong. A májusi A csoportos vb és az U16-osok januári, kanadai felkészülési tornán aratott sikere között félúton, az ifjúsági csapat vezetőedzőjével, a Magyar Nemzeti Utánpótlás Program kidolgozójával, a Kanadából érkezett Glen Williamsonnal beszélgettünk.

 
Glenn Willamson - Fotó: Ferenczy Dávid

– Több sportban is gyakori jelenség, hogy a külföldről érkező edzőknek beletörik a bicskája az itteni munkába. Önnel nem ez történt. Hogyan csinálja?

– Nagyszerű stábom van, akikkel élmény együtt dolgozni. A sajtóreferensektől a szertároson át a csapatvezetőig mindenki elkötelezett. Korábbi munkáim során nagyon sok tapasztalatot szereztem, ami most a segítségemre van.

– Dolgozott Németországban, Svájcban és az NHL-ben, kluboknál, válogatottaknál, utánpótlás- és felnőttcsapatoknál, edzőként és vezetőedzőként is. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?

– Életem során sok különböző kultúrában dolgoztam, mindegyiknek megvolt a maga sajátossága. Egy idegen országban rengeteg kérdés merül fel benned, mire rájössz, mire van szükségük az ottani embereknek. A lényeg az alkalmazkodás. A cél úgyis közös, hiszen mindenki jobb akar lenni. Az is fontos, hogy törődj a játékosaiddal. Érezniük kell, hogy segítesz a fejlődésükben, legyenek akár gyerekek, akár profik. És fontos, hogy tiszteld a játékosaidat, és ők is tisztelnek téged. Légy mindig fair, de ne félj meghozni kemény döntéseket. És ne feledd, hogy bár a hoki kőkemény üzlet, de attól ez még egy játék. Az életben a jó dolgok a szeretetből és a szenvedélyből fakadnak, nem pedig a félelemből.

– Kanada valóságos jégkorongnemzet, sokkal magasabb színvonalat képvisel Magyarországnál. Lát hasonlóságokat a magyar és a kanadai hokiban?

– Vannak hasonlóságok. Magyarországon is megvan a jégkorong szeretete, itt is szenvedéllyel űzik ezt a sportot. A magyarok a kanadaiakhoz hasonlóan jó fizikai adottságúak, kellően atletikusak. Jók a csapatsportokban, megvan bennük a versenyszellem. Mindig jók akarnak lenni, sőt a legjobbak. Ez a mentalitás tökéletesen illik a jégkoronghoz.

– Ön dolgozta ki a Magyar Nemzeti Utánpótlás Programot, látja már a hatásait?

– A gyerekeknek tetszik. Jól érzik magukat, keményen edzenek, sokat fejlődnek, és jobb emberekké válnak. Akárcsak az edzők. A hoki azonban alapvetően egy játék. A gyerekek azért űzik ezt a sportot, mert élvezik, és ezt szem előtt kell tartani. Nagy tehetségeink vannak, akik rengeteget dolgoznak, és boldog lennék, ha láthatnám őket az olimpián a címeres mezben. Ez a cél ráadásul elérhető, hiszen az edzőink is remek munkát végeznek.

– Az U16-os válogatott januárban megnyert egy tornát Kanadában. Ez eddig csak a cseheknek és oroszoknak sikerült európai csapatként. Milyen emlékeket őriz arról a tornáról? – Nagyszerű és megható élmény volt, és nem csak a győzelem. Az ellenfelek a jégen állva, a nézők pedig a lelátókról hallgatták, ahogyan Horváth László elénekelte a magyar himnuszt. Az egyik legmeghatározóbb emlék a tornáról, a könnyeimmel küszködtem.

– Hogyan látja a magyar jégkorong jövőjét, illetve a sport megítélését hazánkban?

– Magyarországot kezdi áthatni a jégkorongőrület. Igaz, szükségünk lenne még néhány EBEL-csapatra, hogy ez fokozódjon. A szurkolók nagyszerűek a világversenyeken, kiállnak a csapat mellett, igazán fanatikusak. A fiatalok jól fejlődnek, az infrastruktúra is egyre jobb, ami hosszú távon kedvező. Öt éve élek itt, és veszek részt a magyar jégkorong- utánpótlás fejlesztésében. Érdekes kihívás és szerencsés vagyok, hogy a részese lehetek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!