Bemutatkozik a gólvonal-technológia a klubvilágbajnokságon.

 
Munkában a technika és az Auckland kapusa a klubvilágbajnokságon

Sanfrecce Hirosima (japán)–Auckland City (új-zélandi), labdarúgó-klubvilágbajnoki selejtező mérkőzés, 2012. december 6. Valljuk be, nem épp egy olyan találkozó, amelyre világszerte milliók várnak izgatottan. Bizonyos értelemben azonban mégis a futballtörténelem mérföldkövei közé sorolható, hiszen ez volt az első hivatalos FIFA-meccs, amelyen élesben alkalmazták a játékvezetőket segítő gólvonal-technológiát.

A tornát két japán városban, Jokohamában és Tojotában rendezik, előbbiben az úgynevezett GoalRef, míg utóbbiban a Hawk-Eye-rendszert szerelték fel a stadionban. A GoalRef egy, a labdába épített mikrochipet használ, amely mágneses hullámok alapján határozza meg a labda helyzetét – vagyis azt is érzékeli, ha áthaladt a gólvonalon. A Hawk-Eye, azaz a teniszből már ismert „sólyomszem”, mindkét térfélen hat-nyolc nagy sebességű kamera képei, és a hozzájuk tartozó program segítségével generál 3D-s képet a labda röppályájáról. Gól esetén mindkét rendszer egy másodpercen belül jelet küld a játékvezetőnek, akinek azonban, ahogy azt a FIFA illetékesei kiemelték, továbbra is kizárólagos joga a döntést meghozni. A már említett találkozón, amelyet 1-0-ra a Hirosima nyert meg, a GoalRef „volt szolgálatban”, de nem alakult ki olyan szituáció, ahol szükség lett volna a technológia segítségére. Talán majd az elődöntőkben, ahol csütörtökön bekapcsolódik a küzdelmekbe a Chelsea, soraiban Frank Lamparddal, akinek a 2010-es világbajnokságon a németek ellen meg nem adott gólja miatt (a játékvezető nem látta, hogy a labda a felső lécről legalább fél méterrel a gólvonal mögé vágódott) elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a nemzetközi szövetség teret engedett a technikának. A sokáig a játék szépségét, hagyományait féltő Sepp Blatter elnököt például saját bevallása szerint ez a jelenet győzte meg. A rendszerek a jövő évi Konföderációs Kupán és a 2014-es világbajnokságon is ott lesznek.

Ha a papírforma érvényesül, a klub-vb jövő vasárnapi fináléját a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea és a Libertadores Kupát begyűjtő Corinthians vívja majd. A brazil csapat eddigi egyetlen részvétele alkalmával a trófeával távozott (2000), míg az angol együttes most debütál a kontinensek legjobbjai számára kiírt tornán. Igaz, nemrég kinevezett vezetőedzőjüknek, Rafa Beníteznek azért van rutinja, hiszen 2005-ben döntőt játszott a Liverpoollal, míg 2 éve az olasz Interrel győzni tudott. Ha a tornát amúgy kevés figyelem övezi is, Európa és Dél-Amerika bajnokainak mérkőzése azért mindig presztízscsatát jelent, amelyben az eddigi finálék alapján 5-3-ra az öreg kontinens vezet.

Címkék: sport, labdarúgás

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!