Szegényebbek lettünk egy legendával, 82 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt Rózsavölgyi István, a sokszoros világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó. Az 50-es évek derekán a sportrajongók ugyanúgy ismerték Iharos Sándor, Rózsavölgyi István, Tábori László és Mikes Ferenc nevét, mint Puskásét, Kocsisét, vagy éppen Cziborét.

 
82 éves korában elhunyt az egykori világcsúcstartó középtávfutó, Rózsavölgyi István

Annak idején igen sokat tettek az atlétika népszerűsítéséért. Rózsavölgyi több alkalommal javított világcsúcsot egyéniben, és a 4x1500 méteres váltóban, és 1960-ban a római olimpián felállhatott a dobogó harmadik fokára. Engedjenek meg itt egy magán megjegyzést. Mint fiatal atléta, harmadikos középiskolás, életem első felnőtt válogatott versenyén, 1961-ben együtt szerepelhettem vele. Igencsak sokat segített, hogy túljussak a drukkon, a barátságunk meg is maradt, azon kevés ember közé tartozhattam, aki őt a becenevén Pergamenként hívhatta. 1962-ben hagyta abba a sportolást, majd edzősködött, róla nevezték el a tatai edzőtábor futópályáját.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!