Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) 1950 óta íródó történetében még sohasem fordult elő, hogy egy újonc edző úgy lett bajnok, hogy a szezon első mecscsétől az utolsóig ő ült csapata kispadján. Ez néhány hét múlva biztosan megváltozik, az idei nagydöntőt ugyanis az abszolút zöldfülű Steve Kerr irányította oaklandi Golden State Warriors, illetve az Európában kiemelkedően sikeres, de a tengerentúli elit ligában csak a mostani szezonban debütáló David Blatt irányította Cleveland Cavaliers vívja.

 
Stephen Curry

Az NBA persze legritkább esetben szól az edzőkről, így a többség a mostani párharcot is inkább a két legnagyobb sztár, Stephen Curry (képünkön) és LeBron  James összecsapásaként mutatja be. Curry kétségkívül az alapszakaszt legjobb mérleggel záró Warriors („Harcosok”) sikereinek legfőbb letéteményese, begyűjtötte a szezon legjobbjának járó MVP-címet, valamint megdöntötte az egy idényben dobott sikeres triplák rekordját (286). A Cavaliershez („Lovagok”) 2010 után múlt nyáron visszatérő LeBron James pedig zsinórban 5. nagydöntőjére készül, ilyenre utoljára az ’50-es, ’60-as évek legendás bostoni csapatának játékosai voltak képesek.

A négy győzelemig tartó döntő első mérkőzését csütörtökön (magyar idő szerint péntek hajnali 3 órakor) rendezik. A kiírás értelmében az első két meccset Oaklandben, a következő kettőt Clevelandben játsszák, majd, ha szükséges, Oakland–Cleveland–Oakland a sorrend. A fináléig vezető úton egyik gárda sem izzadt meg túlzottan, a Keleti főcsoport döntőjében a Cleveland „kisöpörte” az Atlantát, de a Golden State is csak egy nyert meccset engedett Nyugaton a Houstonnak. Épp itt az ideje tehát egy szoros párharcnak.

Címkék: NBA, kosárlabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!