Esélyleső vagy változatlanul a Real Madrid és a Barcelona nagy vetélytársa a címvédő Atletico? - Hegyi Iván elemzése a Gól rovatban.

A megszokás nagy úr, a tekintélyes brit orgánum, a The Guardian még mindig azzal vezette fel a spanyol bajnokság új évadát, hogy „az Atletico Madrid egyszerre címvédő és esélyleső”. Azaz a középpontban megint a Barcelona–Real Madrid párharc áll, noha az „Atletinek” becézett kisebbik(?) madridi csapat péntekről szombatra virradó éjjel az ötödik trófeáját nyerte három év alatt argentin mestere, Diego Simeone irányításával. Speciel épp a Real Madridot múlta felül a spanyol Szuper Kupa döntőjében…

Igaz, Carlo Ancelotti nyomban „bosszút állt” a győztesen, mert kifejtette: jobb, hogy együttese most maradt alul az Atleticóval szemben, és nem májusban, a Bajnokok Ligája döntőjében. (Jelzem, az is másodperceken múlt: Sergio Ramos a 94. perben egyenlített, majd a kétszer negyedórás hosszabbításban Simeone gárdája összeomlott, így nyert „a Madrid” – mert a hagyományok alapján ez az elnevezés a Realt illeti – 4-1-re.)

A mostani prológ nem azt ígéri, hogy az Atletico csak azért a címért versenyez majd, amelyet az angolok úgy mondanak: „best of the rest” (a maradék legjobbja).

Azaz egyáltalán nem biztos, sőt nem valószínű: a Vicente Calderon stadion környékén megint tizennyolc évet kell várni a La Liga-elsőségre, mint 1996 és 2014 között. Bár a Pro Soccer elnevezésű hírportál azt jövendöli: a gárdát ezúttal nem csupán a Real Madrid és a Barcelona, hanem még a Sevilla is megelőzi. Pedig a mezőnyben nem gyengült a csapat, hiszen Filipe Luis és Diego Costa helyére Siqueira és Mandzukic érkezett, ráadásul sikerült megszerezni a francia talentumot, Griezmannt.

A kapuban viszont romlott a helyzet, mert sem Moya, sem Oblak nincs abban a kategóriában, amelyben a Chelsea-hez visszarendelt Courtois van. Igaz, az előjáték (vagyis a Szuper Kupa) nem azt mutatta, hogy hátul immár hatalmas a gólveszély…

A Real Madrid látszólag nem sokat változott, bár James Rodriguezre és Toni Kroosra elköltött 110 millió eurót. (Erre mondta Simeone fanyarul: „Ők két játékosra adnak ki annyit, mint amennyit mi szurkolunk le nyolcért.”) Azt, hogy „látszólag”, hangsúlyozni kell, mert Kroos a jelen labdarúgásának legintelligensebb futballistái közé tartozik – és 30 millió eurós vételárával ahhoz képest „ingyen” volt, hogy Rodriguez 80 millióba került –, de még az ő jelenléte is nagy feszültségeket kelthet.

Pontosabban, a levegő máris izzik, mert Di María, az előző évad és a vb legjobbjainak egyike, valamint a világbajnok Khedira nem akar a kispadon ülni, de nem vágyik a cseresorba, mondjuk, Xabi Alonso sem. Előbbi kettő minden bizonnyal távozik, ám Di María kiebrudalása nagy kockázatot rejt magában, mivel a kolumbiai Rodrigueznek még be kell bizonyítania, hogy ugyanolyan értéke lesz a királyi gárdának, amilyen az argentin középpályás volt. Ami lélegzetelállító, az az, hogy a Bale, Cristiano Ronaldo, James Rodriguez trió összértéke 274 millió euró, mert a summa szó szerint őrületes: ennyi pénzt ténylegesen megérő hármas, nem csak Madridban, a világon nincs.

Na persze a Barcelona is felvonultat hasonlót, sőt még drágábbat, miután Luis Suarezért átutalt 95 milliót. Noha az uruguayi csatár október 22-ig nem játszhat, eltiltása leteltével egészen különleges csatársort alkothat Messivel és Neymarral. A kvalitások alapján a másodpercekre jutó trükkök számát is nyilván tarthatják majd…

Ám a trükkös trojka mögött lehetnek gondok, mert Fabregast érthetetlenül elengedte a „Barca” – ugyanúgy, mint korábban Thiagót –, és a horvát Rakitic nem feltétlenül csereszabatos a spanyol labdaművésszel. Az előző évadban ingatag védelemhez sem extraklasszisok csatlakoztak – Vermaelen és Mathieu legföljebb megbízható, de távolról sem művész –, s további nagy dilemma, hogy Luis Enrique van-e olyan edző, mint Guardiola vagy Vilanova (no meg Simeone és Carlo Ancelotti).

Az új évadban minden kiderül. Bár a spanyol bajnokság már szombaton megkezdődött, a Barcelona vasárnap este kilenckor fogadta az Elchét (3-0-ás Barcelona győzelem), a Real Madrid hétfőn nyolctól találkozott a Bernabeu stadionban a Cordobával (2-0-ás Real győzelem), míg az Atletico Madrid hétfőn tízkor kezdett a Rayo Vallecano vendégeként (az eredmény 0-0). Ami fix: a program ebben az évadban sem lesz unalmas.

S arra ugyancsak nagy összegben fogadhat bárki, hogy a La Liga legjobbjai – a spanyol vb-kudarc ellenére – a nemzetközi porondon is a közvetlen élmezőnyhöz tartoznak majd. Még akkor is, ha a BL-ben nem lehet minden évben spanyol kupadöntő…

A már bevált és az új sztárok. Ki lesz az előttünk álló idény legnagyobb csillaga?

274 millió költött a Real Madrid a Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, James Rodriguez trióra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!