„Amikor több mint 30 évesen, hosszú kihagyás után, kis túlsúllyal, megérkezett a Real Madridhoz, kevesen gondolták, hogy egyszer a klub legendája lesz. Hazájától távol, a leghíresebb játékosok közé került, és megannyi győzelemre vezette a Realt” – mondta Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke (képünkön jobbra) Puskás Ferencről, akinek szobrát a héten avatták fel a madridiak edzőközpontjában. Pérez ezt követően Puskás özvegyéhez (a szobor bal oldalán) fordult: „Kedves Erzsébet asszony, a férje emléke minden szurkoló szívében ott él, soha nem felejtjük el őt.” Az elnök külön kitért az 1960-as BEK-döntőre (Real–Frankfurt, 7:3), amelyen Puskás 4 gólt szerzett.

 
Fotó: MTI

A szoboravató a „Hódolat Puskásnak” nevű ünnepségsorozat része volt, amely szimbolikus módon október 23-án kezdődött (hiszen a forradalomnak nagy szerepe volt abban, hogy Puskás Madridba került), és november 25-ig, vagyis a londoni 6:3-as magyar győzelem 60. évfordulójának napjáig tart. Az eseményekre egy videó is készült Puskás, vagy ahogy a spanyolok hívták, Pancho legemlékezetesebb góljairól. A felvételeken egy eddig sosem látott, parádés találat is szerepelt: Puskás bal oldalról, bal külsővel csavar be egy szögletet a kapu bal felső sarkába. Ha ma lőne valaki ilyet, alighanem eséllyel pályázna az év legszebb gólját szerző futballistának járó Puskás-díjra.

Az ünnepségről a Real Madrid hivatalos internetes oldala is beszámolt, apró szépséghibával: a portál szerint az eseményen beszédet mondott Mészáros Lőrinc, Magyarország sportminisztere(!). Vagy hibáztak, vagy tudnak valamit...

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!