A két évvel ezelőtti sokk után élete legboldogabb hetét töltötte Budapesten Juszra Mardini szíriai úszó, aki a versenyzés mellett a riói olimpia után a magyar fővárosban is a menekült sportolók szószólója. Egy őrült taxisnak köszönheti, hogy most Berlinben élheti egy átlagos élsportoló mindennapjait.

 
Juszra Mardini szíriai úszó - Fotó: Jens Buttner, AFP


Juszra Mardini a 2016-os riói olimpián lett nemzetközileg ismert sportoló. És bár sem a 100 gyorson, sem pedig a 100 méteres pillangóúszásban nem ért el komoly eredményt, a játékok történetében először közös zászló alatt induló menekült sportolók „arcaként” mégis a média figyelmének középpontjába került. A most Berlinben élő 18 éves úszó 2015-ben még a családját hátrahagyva érkezett Magyarországra, és meglehetősen vegyes érzésekkel fogadta, amikor megtudta, hogy Budapest lesz a házigazdája a 2017-es vizes világbajnokságnak.

„Szabályosan sokkot kaptam, szó sem lehet róla, mondtam, hogy én visszamenjek Magyarországra és Budapestre – meséli a Duna Aréna teraszán. – 2015-ben szörnyű volt a Keleti pályaudvaron tölteni egy hetet. A földön aludtunk, nem mehettünk ki a kordonon túlra, állandóan tüntetések, balhék voltak, félelmetes volt. Gyűlöltem, alig vártam, hogy végre elhagyjuk Magyarországot.” Az egyetlen jó dolog a Keleti melletti McDonald’s volt, amit most már messzire kell kerülnie, az egyetlen segítőkész ember pedig egy taxis, aki „kicsit őrült volt, és úgy vezetett, mint a hollywoodi filmekben”, de neki köszönhetően elérték az egyik, Ausztriába tartó buszt. „Most viszont mindenhol szeretettel fogadtak, nagyon jól érzem magam, és azt hiszem, életem legszebb hetét töltöttem Budapesten.”

A 2015-ben Damaszkuszból menekülő Juszra úszóedzőként dolgozó édesapja révén lett sportoló.

„Hatévesen kezdtem el úszni, édesapámtól tanultam meg az alapokat, aki főállású edző volt. Úgy éltem, úgy készültem, mint egy átlagos sportoló a világ bármelyik részén. Napi egy edzés, hetente öthat napon, iskola, barátok, versenyek. Igyekeztem komolyan venni, hogy minél jobb legyek.”

Olyan jó, mint a példaképei, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, a Budapesten egy nap két világcsúcsot úszó brit Adam Peaty, vagy éppen a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. Juszra céljai azóta sem változtak, hogy Berlinben, a nagymúltú Spandau04-ben talált új otthonra.

„Ezek az edzések azért már sokkal komolyabbak, mint régen. A jobb élet reménye mellett részben azért is hagytam el Szíriát, hogy magasabb szinten tudjak úszni, hogy közelebb jussak a világ legjobbjaihoz. Most megkapom a lehetőséget. Emellett nagyon sok, a maihoz hasonló beszélgetésen veszek részt, és persze szorgalmasan tanulok németül. De nagyon nehéz” – mondja nevetve (a beszélgetés angolul folyt – a szerk.).

Ha tehetné, újra szíriai színekben versenyezne – az olimpiához hasonlóan a vizes vb-n is egy menekültekből álló, Independent FINA Athletes nevű csapat tagjaként állt rajtkőre –, de a döntés nem az ő kezében van. „Az a hazám, persze, hogy azt szeretném, hogy újra szír zászló alatt úszhassak. Németországban befogadtak, segítettek, de nem vagyok német állampolgár. Viszont, hogy mi fog történni Szíriában, azt talán senki nem tudja megmondani, így én sem, nyilván azt szeretném, ha minél hamarabb béke lenne otthon. Lehet, hogy még Tokióban is a menekültcsapatban fogok úszni, nem tudom.”

Az úszás mellett továbbra rendszeresen tart motivációs beszédeket, mint a menekültek egyik legismertebb szószólója.

„Ez nagy felelősség és nagy teher is, de a jó értelemben, persze. Nemcsak a magam, hanem az összes többi menekült nevében kell beszélnem, akik önhibájukon kívül elveszítették az otthonukat, és el kellett hagyniuk a hazájukat, és akiknek a jogaiért kell harcolnunk.”


KÖNYVBEN, FILMEN
Bár Juszra Mardini azt mondja, hogy a menekültek között számos, az övénél érdekesebb, és nemegyszer hátborzongatóbb történet van, mégis az övé fog jövőre könyvben megjelenni Németországban. Benne lesz a menekülés Szíriából, a török menekülttáborban töltött hónapok, a hajótörés a görög partok közelében, és persze az út magyarországi szakasza is. Sőt már a megfilmesítés joga is elkelt. Egyelőre nem tudni, ki játssza a főszereplőt, viszont arra a kérdésre, hogy ő fel fog-e tűnni a vásznon, nevetve válaszolta: „Persze, figyeljék a piros úszódresszes lányt!”
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!