Hatalmas pénzek mozognak az átigazolási szezonban.

 

Egy hete elkönyveltük, hogy ezen a nyáron labdarúgóberkekben a Milantól 42 millió euróért a Paris Saint-Germainhez szerződő Thiago Silváért fizették ki a legtöbb pénzt. Ez tulajdonképpen igaz is, hiszen amikor a héten végül megkötötték az idei átigazolási szezon legnagyobb üzletét, néhány napja már őszt írtunk. Oroszországban ugyanis a kontinens más bajnokságaival ellentétben csak szeptember 6-án, azaz csütörtökön zárult a piac – a csattanó pedig az egy nap alatt 95 millió eurót elköltő Zenit jóvoltából így a legvégére maradt. A szentpéterváriak 55 millióért megvették a brazil Hulkot a Portótól, 40 millióért pedig a belga Axel Witselt a Benficától. Érdekes, hogy a londoni olimpiát is megjárt Hulk 2008-ban éppen mostani vételára tizedéért, 5,5 millióért igazolt Japánból Portugáliába. Persze nem véletlenül nőtt azóta ekkorát az ázsiója, hiszen négy év alatt 169 mérkőzésen 78 gólt és 55 gólpasszt jegyzett, tavaly pedig bajnokságot, kupát és Európa Ligát is nyert a Portóval – igaz, a sikerek fő letéteményeseként inkább csatártársát, az azóta már az Atletico Madridot erősítő Falcaót szokás emlegetni. Az állami tulajdonban lévő Gazpromot háta mögött tudó Zenit ráadásul nem is érte volna be ennyivel, a hírek szerint ugyanis hajszálon múlt, hogy megszerezzék Arsavint az Arsenaltól, valamint a portugál Nanit a Manchester Unitedtől. A két angol klubbal sikerült is megállapodniuk, ám Arsavin nem akart hazatérni Oroszországba, Nani pedig még a Zenit számára is túl magas fizetést kért, holott állítólag nem érzi jól magát az MU-ban, ahol a nyáron hiába kulcsolt béremelésért. Úgy tűnik, mostanság a szomorúság jut osztályrészül a portugál klasszisoknak, hiszen egy hete Cristiano Ronaldóval kapcsolatban is egyértelművé vált, valami nincs rendben közte és a Real Madrid – vagy a csapattársak – között. Ronaldo múlt hétvégén az öröm legapróbb jelét sem mutatta két bajnoki gólja alkalmával (pedig egy ökölrázást még a portugál válogatottban szerzett, pénteki gólja után is megengedett magának), majd elárulta, boldogtalan a csapatnál, és bár ennek okára nem tért ki, de mint mondta, nem az anyagiak miatt. Azért a Manchester City gyorsan jelezte, az első adandó alkalommal szerződtetnék Ronaldót, és megemelnék jelenlegi, évi 13 millió eurós fizetését, amellyel a portugál épphogy befér a 10 legjobban kereső futballista közé.

A közel százmilliós erősítéssel a Zenitnél egyértelműen kiadták a jelszót: ideje a Bajnokok Ligájában is maradandót alkotni! A szentpéterváriak tavaly 13 pontos előnnyel nyerték az orosz bajnokságot, amelyet 7 forduló után idén is vezetnek, 2008-ban begyűjtötték az UEFA Kupát, de a BL-ben eddig egyszer sem jutottak tovább a legjobb 16-nál. Ezúttal a csoportban sem mehetnek teljesen biztosra, a C jelű kvartettben ugyanis az Anderlecht mellett a Milannal és a Malagával kell megmérkőzniük. Mindkét nagy riválisuk gyengült a nyáron, a Milannál elég, ha a PSG-hez távozó Ibrahimovic, Thiago Silva duót említjük, de az anyagi gondokkal küzdő Malaga is kénytelen volt túladni több kulcsemberén, a kétszeres Európa-bajnok (de a 2010-es spanyol vb-keretből kimaradó) Santi Cazorla például 19 millió euróért az Arsenalnál kötött ki. A Primera Division tavalyi 4. helyezettje az átigazolási időszak utolsó napján azért felhívta magára a figyelmet, amikor ingyen megszerzett két kiváló, veterán csatárt: Roque Santa Cruz a Manchester Citytől érkezett kölcsönbe, az egykoron a Barcelonát és a Real Madridot is megjárt Javier Saviola pedig, csapat híján, szabadon igazolható volt. Az aktív játékosok közül egyébként Saviolán kívül csak Samuel Eto’o mondhatja el magáról, hogy játszott mindkét spanyol gigaklubnál.

A nagy nevek pénz nélküli leigazolásában az angol Premier League kiscsapatai járnak élen. A teljesség igénye nélkül ezen a nyáron a Reading Pavel Pogrebnyakkal, a Sunderland Louis Sahával, a Fulham Mladen Petriccsel, a Blackburn Nuno Gomesszel, a Stoke pedig a 2001-ben aranylabdás Michael Owennel erősített úgy, hogy egy fillért sem kellett fizetni az átigazolásukért – más kérdés, hogy a (közel)múltjukra való tekintettel az említett futballistáknak alighanem még mindig nagyon magas a bére. A „műfaj” igazi királya pedig a Queens Park Rangers, amely az elmúlt hónapokban ingyen megszerezte a BL-győztes, 64-szeres brazil válogatott kapust, Júlio Césart, a Real Madridban mellőzött Esteban Granerót és Bosingwát a Chelsea-től. De potom 3,1 millióért a QPR-hez került a dél-koreai Park Dzsi Szung is. Úgy tűnik, egyfajta „mini-világválogatott” van kialakulóban a londoniaknál, a klubot erősíti ugyanis Shaun Wright-Phillips, Djibril Cissé és Bobby Zamora is. Igaz, egyelőre nem túl eredményesek, a bajnokságban 3 forduló alatt 1 pontot szereztek.

Ezen a nyáron amúgy is szokatlanul sok jól csengő nevű játékos került ingyen vagy kölcsönbe új klubhoz. A világbajnok, az Interrel BL-győztes brazil középhátvéd Lúcio közös megegyezéssel bontott szerződést a milánói kék-feketékkel és lett a Juventus játékosa, amely a dán Bendtnert kölcsönvette az Arsenaltól. A Real Madridnál is hasonlóan oldották meg az Anzsi Mahacskalába távozó Lassana Diarra pótlását, Michael Essient vették kölcsön a Chelsea-től. A BL-győztes angol klubot összesen 15-en hagyták el a nyáron, de pénzt csak a Fenerbachéba igazoló Raul Meireles után kaptak, méghozzá 10 millió eurót.

Axel Witsel már a második belga labdarúgó, akiért a mostani átigazolási idényben 40 millió eurót fizettek – Eden Hazard a Chelsea-nek ért meg ugyanennyit. Honfitársaik közül Moussa Dembélé és Jan Vertonghen is jelentős összegért váltott klubot nyáron: előbbi 19, utóbbi 12,5 millióért lett a Tottenham játékosa. Mindez jelzi, hogy a válogatott szinten az elmúlt tíz évben sikertelen belgák feljövőben vannak. Pénteken Walesben az alábbi kezdőcsapattal győztek 2-0-ra vb-se lejtezőn: Courtois (Atletico Madrid) – Gillet (Anderlecht), Kompany (Manchester City), Vertonghen (Tottenham), Vermaelen (Arsenal) – Dembélé (Tottenham), Witsel (Zenit), Fellaini (Everton) – Mertens (PSV), Mirallas (Everton), Hazard (Chelsea). Ráadásul ezek a játékosok korántsem epizódszereplők a zárójelben feltüntetett klubjaikban. A csoportban a horvátok és a szerbek lesznek a belgák nagy ellenfelei, ám könnyen lehet, hogy rövidesen a nagy tornákon is számolni kell velük.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!