Futottunk még

Az egyik a nemzeti bajnokságokat, a másik a nemzetközi kupákban részt vevő klubokat vette lajstromba, s hosszasan kellett tallózni, amíg hazánk képviselőihez érkezett az ember.

A bajnokságok tekintetében félszázon kívül vagyunk: idehaza azt jelentették, hogy az 54. hely a miénk. Azt már nemigen tették hozzá, hogy valójában az 54-56. helyet foglaljuk el, holtversenyben Litvániával és Macedóniával. Hiába, ezzel a tartománnyal nem lehet kérkedni, elvégre a 40-41. helyen Irán és Üzbegisztán osztozik, Costa Rica a negyvenhatodik, Szingapúr az ötvenharmadik, mögöttünk Észtország és Lettország az 57-58., Guatemala az ötvenkilencedik, Thaiföld a hatvanadik. E kategória bizony nem vág egybe azokkal a diadaljelentésekkel, amelyek az IFFHS-t meghazudtoló buzgalommal készülnek itthon a színvonal emelkedéséről, a mérkőzések élvezhetőségéről, az általános közönségsikerről.

A nézőszám javításában tényleg nincs hiba, mivel a látogatottsági adatok könnyebben kozmetikázhatók, mint az egyéb mutatók, de persze ebben a tekintetben is vannak korlátok, hiszen – mondjuk – a kétezres publikumot nem lehet nyolcezresnek feltüntetni.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete speciel nem is igyekszik túlértékelni az érdeklődést, megpróbál a tényekre támaszkodni, de összesítéseiben a HLSZ is kénytelen a klubok becsült adatait figyelembe venni. Ezek szerint az előző évad 2770-es nézőátlaga a múlt ősszel 4044-re nőtt, mindenekelőtt azért, mert a rendszerint csak néhány száz nézőt „vonzó” MTK és Szolnok helyett a meccsenként 7063, illetve 3675 szurkolót kicsábító Diósgyőr és Pécs került az első osztályba.

Százalékosan szép az eredmény, igazából azonban a négyezres átlag is smafu, jobb helyeken efféle érdeklődés a harmadik-negyedik-ötödik ligában tapasztalható.

Ráadásul Pakson és környékén nem is tudják, a városnak milyen értékes csapata van. Az ottani NB I-es nézőátlag 2126, noha a gárda – az IFHHS kimutatása szerint – a múlt év legkiválóbb magyar együttese volt. Igaz, a 400-as rangsorban ez csupán a 251-255. helyet jelenti (a svéd Helsingborg, a bolgár Liteksz Lovecs, az iráni Esteghlal és az indonéz Sriwijaya társaságában), de a Paks relatíve tényleg a legjobb volt a magyar részvevők közül, hiszen az andorrai Santa Colomát és a norvég Tromsőt is felülmúlta az Európa Liga selejtezőjében. Igaz, a skót Hearts aztán egyenesen kiütötte a tolna megyei garnitúrát, ám az még így is tovább maradt az előszezoni versenyben, mint az FTC és a Kecskemét, valamint a Bajnokok Ligája prológjában (nem sokáig) érdekelt Videoton.

Egyáltalán emlékszik-e még valaki, hogy mikor és milyen vetélytársakkal szemben buktak el a ferencvárosiak, a kecskemétiek, a fehérváriak? A memória felfrissítésére: a zöldek – miután hősiesen elbúcsúztatták az örmény Ulissest – a norvég Aalesund, a KTE játékosai a kazah Aktobe, míg a „sóstói” labdarúgók a grazi Sturm ellenében maradtak alul. (Az osztrák együttesről legalább hallottunk már korábban is.) Ennek megfelelően a Videotont a 267-278., az FTC-t a 335-344., a Kecskemétet pedig a 389-390. helyen „jegyzik”. Az utóbbi társa az észt Nomme Kalju; jelentkezzék, aki tud róla valamit!

Az egyetlen vigasz, hogy az értékelést korántsem muszáj elfogadni, sőt nyugodtan ki lehet jelenteni: mit nekünk az IFFHS – vagy akár az UEFA, FIFA –, a Nyugat acsarkodása ellenére jók vagyunk, és kész! Amúgy a történeti-statisztikai szervezet rangsoraival valóban lehet vitatkozni, hiszen a nemzeti bajnokságok listáján – a spanyol és az angol mögött – a brazil a harmadik, a portugál a negyedik, a francia az ötödik, és csak hatodik a német, hetedik az olasz. Különösen a portugál pozíció feltűnő, de az sem biztos, hogy a brazil–német vagy a brazil–olasz összehasonlításban tényleg a dél-amerikai sorozat viszi el a pálmát. Ez azonban a nagyok gondja.

Bennünket érzékenyebben érintenek a kicsik hatalmas problémái…

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!