Fucsovics Márton a napokban történelmi sporttettet hajtott végre, hiszen férfi teniszezőink közül ő lett az első wimbledoni egyéni győztes, mivel hogy megnyerte a juniorok versenyét. A teniszsportot ismerők körében nem ismeretlen ennek a 17 éves nyíregyházi fiatalembernek a neve, mert már tavaly felhívta magára a figyelmet, amikor párosban sikerült nyernie az amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyében.
– Hogyan kezdődött a pályafutása?
– Tréfásan mondva, bármily meglepő, egy magaslati edzőtáborral. Szüleimmel a Magas-Tátrába utaztunk egy baráti társasággal, és ott az egyik ismerős megkérdezte édesapámtól, hogy mit sportolna a gyerek a legszívesebben. Édesapám azt válaszolta, hogy nem gondolkoztak ezen, hiszen még csak 4 és fél éves vagyok. Ekkor közölte az illető apámmal, hogy az ő kislánya is hasonló korban van, és be fog iratkozni egy tenisziskolába Nyíregyházán. Apám nak megtetszett az ötlet, és engem is elvittek az iskolába.
– Rögtön kitűnt, hogy érzéke van ehhez a sporthoz?
– Először el akartak küldeni, mert alacsonyabb voltam, mint a teniszháló, de az edző úgy ítélte meg, hogy van labdaérzékem, ezért maradhattam.
– Most túlnőtte már a teniszhálót, és elért a csúcsra azzal, hogy wimbledoni bajnok lett. Mi lyen magas?
– Megnyúltam 189 centire, és 75 kiló vagyok.
– Miután maradhatott, mikor jött az első eredmény?
– Nyolcévesen indultam életem első megméretésén, és hála istennek sikerült nyernem. Ezt követően a hazai korosztályos viadalokon szinte mindig a legjobbak között végeztem.
– Ki volt az első edzője? – Gyurickó Enikő. Ezt követően Erős Bélával dolgoztam, és nagyon sok se gít séget kaptam a juniorválogatott tagjaként az ottani kapitánytól, Hornok Miklóstól.
– Hogyan került ki Németországba, és melyik városban él?
– Menedzseremnek Joó Györgynek és a Nyíregyházi teniszklubnak köszönhetően sikerült kijutnom Stuttgartba, ahol a pálya melletti teniszkollégiumban lakom.
– Ott is tanul?
– Nem, Nyíregyházán járok gimnáziumba, magántanulóként.
– Melyik a kedvenc tantárgya?
– A tenisz.
– Milyen reményekkel utazott Wimbledonba?
– Nagyképűség nélkül mondhatom, az volt a célom, hogy nyerjek. Igaz, minden versenyző úgy lép pályára, hogy ő legyen a győztes. Wimbledon előtt éreztem, hogy jó formában vagyok, és ez ki is jött. Ezt a sikert soha nem fogom elfelejteni, sem azt, hogy magasba emelhettem a kupát.
– A kupán kívül más is járt a győzelemmel?
– Ha arra gondol, hogy pénz is áll-e a házhoz, a junioroknál nincs pénzdíj. A plusz az, hogy a junior győztes szabadkártyát kap a következő wimbledoni bajnokság felnőtt versenyére.
– Akkor ki finanszírozza németországi teniszakadémiát és versenyeken való részvételt?
– Az első időkben szüleim áldozathozatalának és a nyíregyházi klub támogatásának köszönhettem ezt.
– Van példaképe?
– Federer. Ő az, aki mindent tud, és meghatározója a mai teniszsportnak. Ezt annak ellenére is el kell mondanom, hogy ezúttal nem nyert Wimbledonban.
– A 13. helyen volt kiemelve a versenyben. Ausztrál ellenfele honnan indult?
– Michell a selejtezőből jutott fel.
– Mennyit edz naponta?
– Szinte az egész időmet a tenisz tölti ki.
– A világon külön számon tartják a legerősebben adogató versenyzőket. Mérték már a szervája sebességét?
– 210 km/órás gyorsaságra tudom „rábírni” a labdát, még messze vagyok az amerikai Roddick világcsúcsától, aki 250-nel tudja a másik oldalra átküldeni a labdát.
– Aki látta a wimbledoni közvetítést, jól megfigyelhette, hogy a kamera több alkalommal is lassítva mutatta be, hogyan szervál, és ez felért akár egy technikai oktatófilmmel is. Sokat gyakorolja az adogatást?
– A mai teniszben az egyik legfontosabb momentum, hogy az ember jól adogasson. A döntőben nyolc ászt is sikerült ütnöm. Rengeteget gyakoroljuk edzőmmel az adogatásokat.
– Élete első igazi sikerét párosban aratta. Szereti a páros játékot, vagy inkább az egyéni vonzza?
– Nagyon nagy sikernek tartom, hogy tavaly győzni tudtunk az amerikai nyílt teniszbajnokságon a párosban. De meg kell, hogy mondjam, inkább az egyéni versenyt kedvelem.
– Ha éppen nincs úton, akkor mivel tölti legszívesebben az idejét?
– Először is a családdal, mert kiszakadtam otthonról, és ha hazajövök, a barátokkal. Egyébként nagyon szeretek utazni.
– Abban az elmúlt években igencsak volt része. Mely földrészeken és országokban járt?
– Szinte a világ minden sarkában megfordultam, egyelőre Japán hiányzik a gyűjteményemből.
– Mi vár önre most, a wimbledoni siker után?
– Szeptemberben megyek az amerikai nyílt bajnokságra, ahol egyéniben és párosban is rajthoz fogok állni.
– Milyen borítású pályán szeret a legjobban játszani?
– A gyors pályákat kedvelem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!