Falcao és Neymar személyében két szupersztár már klubot váltott ezen a nyáron, könnyen lehet azonban, hogy a hivatalosan hétfőn kezdődő átigazolási időszak legnagyobb durranásai még hátravannak. Nézzük, augusztus végéig mely nevekkel találkozhatunk majd leggyakrabban a hírekben!

 

Cristiano Ronaldo állítólag továbbra sem érzi jól magát a Real Madridnál. A madridiak az utóbbi időben többször is próbálták meghosszabbítani a 2015-ig szóló szerződését, ám a portugál klaszszis ezt rendre visszautasította. Ronaldo iránt a Monaco, a PSG és a Chelsea is érdeklődött, de szívéhez, mint elmondta, egykori klubja, a Manchester United áll a legközelebb. Az eladása mellett szólhat, hogy a mostani lehet az utolsó olyan nyár, amikor a Real még jelentős pénzt tud kérni érte: ha továbbra sem hosszabbít, 2015 januárja után már szabadon igazolható lenne, azaz 2014 nyarán már aligha fizet bárki is horribilis összeget érte, hiszen fél évvel később ingyen is megszerezheti.

Wayne Rooneynak a pocsék szezonja után, amelynek végére megromlott a viszonya Sir Alex Fergussonnal, Roin van Persie pedig kiszorította őt a kezdőcsapatból, nagyon kifelé áll a rúdja a Manchester Unitedből. Ha van csapat, amelyiknek nem lenne probléma kifizetni a 30 millió euró körüli vételárát, valamint az évi 15 millió eurós bérét, az a Rooney iránt régóta érdeklődő Paris Saint-Germain, de az esélyes kérők között emlegetik az Arsenalt és José Mourinho Chelsea-jét is. Katalán és angol lapok viszont arról írnak, a 27 éves csatár a Barcelonához kerülhet, cserébe az MU megkapná a fiatal Thiago Alcantarát, továbbá12 millió eurót. Szó, mi szó, egy Xavi–Iniesta–Messi–Neymar– Rooney támadógépezet elég félelmetesen hangzik…

Gareth Bale a szakértők szerint előbb-utóbb biztosan a Real Madrid játékosa lesz, a kérdés csak az, mikor enged a nyomásnak klubja, a Tottenham. Az előző idényben a Premier League legjobb játékosának választott walesi szélsőért a királyiak az elmúlt hetekben állítólag 90 millió eurós ajánlatot is tettek. Ennél is vadabbak viszont azok az egyelőre meg nem erősített pletykák, miszerint a Real 40 millió eurót, továbbá két játékost adna Bale-ért. A két labdarúgót a Tottenham egy olyan listáról választhatná ki, amelyen többek között Di Maria és Higuaín neve is szerepel.

Robert Lewandowskiról korábban biztosra vették, hogy követi Mario Götze példáját, és a Dortmundból a Bayernhez igazol. Az árversenybe több csapat is beszállt, de a Dortmund szeretné megtartani. Naná, elvégre ki ne ragaszkodna egy olyan csatárhoz, aki a BL-elődöntő első meccsén 4 gólt lőtt a Real Madridnak?

Edinson Cavani a legutóbbi három szezonban egyaránt 30 gól fölé jutott a Napoliban, nem csoda, hogy olyan klubok állnak sorba érte, mint a Manchester City, a PSG, a Chelsea és a Real Madrid. A nápolyiak 63 millió eurós kivásárlási árat állapítottak meg az uruguayira, ami egyelőre mindenkit elriaszt a végleges ajánlattételtől.

Rajtuk kívül gyakori szereplője lehet az átigazolási pletykának a góljairól híres, egy rasszista megjegyzés és az ellenfél megharapása miatti eltiltásairól pedig hírhedt Luis Suárez, a Neymar érkezése után a Barcánál vélhetően háttérbe szoruló David Villa, illetve a Bayern Münchennél várhatóan körön kívülre kerülő Mario Gómez is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!