Minden várakozást felülmúlva harmadik helyen jutott az osztrák jégkorong-liga (EBEL) rájátszásába a Sapa Fehérvár AV 19 együttese, amely a vasárnap este kezdődő negyeddöntőben a szlovén Olimpija Ljubljanával találkozik. A négy győzelemig tartó párharc pikantériája, hogy a szlovénok a keddi utolsó fordulóban szándékosan vereségre játszottak, hogy a folytatásban a jelek szerint lebecsült fehérváriakkal mérkőzhessenek.

 
Csata a Linz ellen Fehérvárott még az alapszakaszban 2011 novemberében

Ráadásul nem is kicsit lógott ki a lóláb: a Salzburg elleni büntetőpárbaj során a Ljubljana kapusa – vélhetően edzője utasítására – kétszer is kikorcsolyázott a kapuból, az ellenfél csatárai így az üres kapuba lőhettek. A sportszerűtlen jelenetek mellett természetesen a fegyelmi bizottság sem mehetett el szó nélkül. Matija Pintaric kapust hat, Hannu Järvenpää vezetőedzőt pedig két meccsről tiltották el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a salzburgiaknak is jobb lett volna a vereség, mert győzelmükkel a nagy rivális Klagenfurt karmaiba futottak, amely gárdával az elmúlt öt évben négyszer a döntőben csaptak össze – de pofátlanságban nem tudták felvenni a versenyt a Ljubljanával.

„Ezek után természetes, hogy a játékosokban hatalmas bizonyítási vágy munkál. Szeretnék megmutatni a szlovénoknak, hogy kár volt azért beszennyezni a bajnokság amúgy kitűnő hírnevét, hogy velünk játszhassanak” – mondta lapunknak Ocskay Gábor a csapat szakosztály-igazgatója. „A kedden történtekre nincs mentség és igazság szerint én azt sem tartottam volna túlzásnak, ha kizárják az Olimpiját. Mégis valahol érthető a dolog, hiszen titkon minden külföldi csapat tart az osztrákoktól. A rájátszásban többnyire osztrák bírók működnek közre, és bár ez nem jelenti azt, hogy mindig a hazaiakat segítenék, de kiélezett meccseken néhány apróságnak tűnő ítélet is sorsdöntő lehet. Éppen ezért mi sem vagyunk szomorúak, hogy a Ljubljana lesz az ellenfél, akik ellen ráadásul idén hatból ötször nyertünk” – tette hozzá Ocskay.

A fehérváriaknak minden okuk megvan a bizakodásra, hiszen a középszakaszt a legjobb mérleggel, tízből hét győzelemmel zárták. A bajnokság egyik legszerényebb költségvetéséből dolgozó csapatát egyedülálló módon nem a légiósok repítik, a nyolc legeredményesebb játékosból ugyanis hét a magyar válogatottnál is számításba vehető (a csíkszeredai születésű Mihály Árpád épp egy hete, a jégen tette le az állampolgársági esküt). A liga góllövőlistáját a 23 éves Sofron István vezeti 31 találattal, megelőzve az NHL-t is megjárt kanadai és amerikai sztárokat.

A jó szereplésnek azonban van árnyoldala is, jelesül, hogy az EBEL rájátszása miatt a legjobbak alighanem lemaradnak a magyar bajnokság hajrájáról. A Volán az OB I-ben a fiatalokkal teletűzdelt, úgynevezett farm csapatát indította, amely önerőből aligha lesz képes döntőbe jutni. Ocskay Gábor elmondta, sajnálnák, ha megszakadna a sorozatuk, 2003 óta ugyanis minden évben Székesfehérvárra került a bajnoki aranyérem. Az eddigi nagyszerű szereplés után azonban egyértelmű, hogy a prioritás ezúttal az osztrák ligáé, ahol elsőként a Ljubljanának kell igazságot szolgáltatni.

 

Az idei szezontól a Dunaújváros együttese is szerencsét próbál Ausztriában, ők a tizenkét csapatos osztrák másodosztályban vesznek részt. Az Acélbikák ötödik helyen jutottak a rájátszásba, a negyeddöntőben így az előttük végző osztrák Feldkirch gárdájával csapnak össze.

A dunaújvárosiaknak közben a MOL Liga négy győzelemig tartó döntőjében is helyt kell állniuk, ahol egyelőre 2-0-ra vezetnek a Miskolc ellen.

Címkék: korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!