Az atlétika történetének egyik legvitatottabb fejezete zárulhat le azzal, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) a napokban meghozta döntését az interszexuális, vagyis női és férfi biológiai jellemzőkkel is rendelkező sportolókkal kapcsolatban.

 

A szervezet új szabálya szerint idén novembertől csak akkor versenyezhetnek a magas tesztoszteronszinttel élő nők, ha értékeik „normál szinten tartására” gyógyszert szednek. Az IAAF elöljárói siettek leszögezni, nem szeretnének senkit megalázni vagy megkérdőjelezni a nemi identitását, az intézkedésre egész egyszerűen a fair küzdelem miatt volt szükség. Átfogó kutatások ugyanis megállapították, hogy mintegy 2-5 százalékos teljesítményjavulást jelenthet a nőknél az átlagosnál magasabb férfi- nemihormon-érték. Hozzá kell tenni, mindezt egyelőre csak a középtávfutó- számokban, vagyis az olimpiai számok közül a 400, 800 és 1500 méteres síkfutás, valamint a 400 gát esetén vizsgálták, így az említett intézkedés is csak ezeken a távokon lép érvénybe.

Az ügy legfőbb kárvallottja a kétszeres olimpiai bajnok Caster Semenya (képünkön) lehet, aki a 2009-es berlini világbajnokságon lett világhírű. Az akkor 18 esztendős dél-afrikai futónőt a 800-on szerzett aranyérme után férfias külseje miatt sokan támadták, és végül el is rendelték nála a részletes teszteket. Az eredményeket sosem hozták nyilvánosságra, de sokatmondó, hogy hazája szövetsége elismerte, odahaza már a vb előtt megvizsgálták, ami után azt tanácsolták neki, ne induljon a viadalon. Semenya egy rövid ideig nem versenyezhetett, majd tesztoszteroncsökkentő szer szedésére kötelezték, amely időszakban jócskán visszaesett – az időeredményeket nézve nagyjából pont azzal a 2-5 százalékkal, ami a fentebb említett kutatásokban is szerepelt.

Ennek az átmeneti időszaknak 2015- ben lett vége, amikor eltörölték a gyógyszerszedési kötelezettséget, és Semenya ismét tarolni kezdett, ráadásul már nem is volt egyedül: a riói olimpián a 800 dobogóján a szintén interszexuálisnak született burundi Niyonsaba és a kenyai Wambui álltak mellette.

Most viszont itt az újabb fordulat, novembertől szigorúan ellenőrzik majd a tesztoszteronszinteket. Azért csak novembertől, mert a szabályok értelmében az első verseny előtt 6 hónapig kell szedni a készítményeket, vagyis aki most elkezdi, nem kell kihagynia egy viadalt se. Az első reakciók alapján azonban elképzelhető, hogy Semenya nem ezt az utat választja, hanem átnyergel a hosszabb távokra, ahol – egyelőre – nem szabályellenes a magas férfinemihormon-szint. Vagyis az a bizonyos vitatott fejezet még korántsem biztos, hogy végleg lezárul…

Címkék: atlétika, dopping

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!