Az angol Chelsea-t, a görög PAOK-ot és a fehérorosz Bate Boriszovot kapta a MOL Vidi FC az Európa-liga csoportkörének péntek kora délutáni sorsolásán.

 

Mindez azt jelenti, hogy többek között a belga Eden Hazard (képünkön) is pályára léphet a székesfehérváriak bérelt otthonában, a budapesti Groupama Arénában. A tizenkét kvartettből az első és a második helyezettek jutnak tovább, ehhez a 24 gárdához csatlakozik majd a Bajnokok Ligája 8 csoportharmadikja, így alakul ki az egyenes kieséses szakasz 32-es mezőnye. A csoportkör szeptember 20-án kezdődik, az utolsó, hatodik fordulót december 13-án rendezik.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közben bejelentette, hogy a mostani idényben még nem alkalmazzák a BL-ben a világbajnokságon már látott videobírót. A tervek szerint a rendszer a jövő nyári Európai Szuperkupa-döntőn debütál az UEFA-nál, és csak ezt követően vetik be a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.

FOTÓ: KIERAN GALVIN, AFP

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!