Fantasztikus idényt zárt Takács Tamara, a Vasas 21 éves kajakosa. Plovdivban 500 méteren egyéniben és a kajak négyessel Európa-bajnok, a racicei vb-n pedig a négyessel világbajnok lett. Nemrég a szolnoki kajakkenu országos bajnokságot összesen kilenc arannyal zárta. A kajak-kenu sport új reménységével beszélgettünk.

 
Takács Tamara

– Az országos bajnokság előtt edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin annyi hét szabadságot ígért, ahány aranyat nyer. Beváltja az edzői ígéretet?

– Mondjuk úgy, hogy egy részét. Azért kilenc hét túl sok lenne, igaz, hogy megküzdöttem érte, és rám férne a pihenés, de Kati néni rám bízta a döntést, én pedig három hétnél amúgy sem bírnám tovább, kell valami mozgás.

– Ennyire hiányzik a sport és a kajakozás?

– Valójában nem tudok leállni. Szeretném még kihasználni a vízen az utolsó jó időt ősszel, azután jöhet minden, ami növeli az adrenalinszintet, szeretem a sebességet, az extrém sportokat, a snowboardot.

– Hogy került a kajakba?

– Kezdetben az úszás érdekelt, bár elég monotonnak tartottam, tetszett a vízilabda is, és mindenképpen vízhez kapcsolódó sportot szerettem volna csinálni. A kajakozás egy iskolai toborzás eredménye lett, lementem a vízitelepre, beültem egy hajóba és azonnal úgy éreztem, ezt nem bírnám abbahagyni.

– A családban sportolt valaki?


– „Vizes” család vagyunk, anyukám úszott és sportbúvárkodott, édesapám is búvárkodott, a két bátyám pedig kenuzott. Korábban ők is sokat versenyeztek, mindig jó tanácsokkal látnak el, sokat köszönhetek nekik.

– Azt hallottam, hogy idén a búvárkodásba is belekóstolt.

– A dél-afrikai edzőtáborozás során egy kis csapat tagjaként búvárkodhattam cápákkal a nyílt óceánban, óriási élmény volt.

– Mi volt az első igazi kajak sikere?

– Az örök emlék marad, amikor első éves serdülőként kijutottam az ifjúsági világbajnokságra és Hagymási Rékával párosban 1000 méteren egyből aranyérmesek lettünk.

– Melyik a kedvenc száma?


– Az 500 egyes áll hozzám a legközelebb. Ez a „király szám”, mindenki itt akar a legjobb lenni.

– A csapattárs Vad Ninettával kön?nyen összejött a páros?

– Hamar megtaláltuk az összhangot, nem billegtünk, stabil volt a hajónk, minden mozzanatunk stimmelt, a saját teljesítményünket kellett növelni, hogy a párosunk még jobb legyen.

– A világbajnokságon a Takács Tamara, Medveczky Erika, Fazekas-Zur Krisztina és Vad Ninetta összeállítású négyessel is úgy versenyeztek, mintha évek óta együtt lapátoltak volna.

– Szerintem nagyon akartunk bizonyítani, megmutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak, és meg tudjuk verni a legyőzhetetlennek tartott új-zélandiakat.

– Idén több nagy név hiányzott a magyar női élvonalból, de jövőre már várhatóan újból rajthoz áll az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Tamara is.

– Biztos, hogy nagy csaták lesznek, nagyobbak, mint idén. Nyilván nekik sem lesz egyszerű a visszatérés, de mi, fiatalok sem hagyjuk magunkat, ott akarunk maradni az élvonalban, vagyis még izgalmasabbak lesznek a válogatók, és ez az egész sportág javát szolgálja.

Címkék: kajak-kenu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!