Hatodik alkalommal vehetne részt az ötkarikás játékokon a háromszoros olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok Kammerer Zoltán kajakos, ha 2016-ban kijut Rióba. Ezzel beérhetné a legendás kardvívó Gerevich Aladárt, az eddigi egyetlen olyan magyar sportolót, aki hatszor vett részt az olimpián. A kajakost eredményeiről kérdeztük.

 
Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai, többszörös világ- és Európa bajnok kajakos

– Az 1996-os atlantai olimpiát követően, ahol 18 évesen 10. helyen végzett egyéniben, áttért a kettes és négyes kajakra. Minek köszönhetően?

– Nem minek, hanem kinek. Akkoriban Storcz Botond volt a legjobb, valójában Atlantában is neki kellett volna indulnia, de ebben egy váratlan betegség megakadályozta. Botond az olimpia után is uralta a mezőnyt. 2000-ben Sydney-ben már együtt eveztünk és két olimpiai aranyérmet nyertünk: 500 méteren párosban, valamint 1000 méteren Vereczkei Ákossal és Horváth Gáborral a négyes hajóban. Négy évvel később Athénben a négyessel sikerült megismételnünk a győzelmet.

– Ezzel szemben Pekingben mi volt a gond?

– Evezés közben mindig vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Pekingben már nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy reméltem, akkor Kucsera Gáborral indultam párosban, de lecsúsztunk a dobogóról.

– Nagyon kedvét szegte ez a lecsúszás?

– Annyira nem. Kajak négyesben egy teljesen új, fiatal „legénységgel”, Tóth Dáviddal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel készültem a 2012-es londoni olimpiára. Bebizonyítottuk, hogy van elég erő a hajónkban, végül ezüstérmet nyertünk.

– A 36. életévét tapossa. Bírja még erővel?

– A kitartásom töretlen. Már a londoni olimpia után eldöntöttem, hogy folytatom és szeretnék ott lenni Rióban. A négyessel tavaly az Európa-bajnokságon bronzérmesek lettünk, és idén Moszkvában a világbajnokságon is a harmadik helyen végeztünk, ami nem rossz eredmény.

– Az időeredményeket nézve a négyeseknél elég nagy a fejlődés.

– Tény, hogy tíz évvel ezelőtt 2,54-gyel még a második helyen lehetett végezni, most pedig 2,52-vel nem lehet bekerülni a döntőbe, de én inkább azt mondanám, hogy a mezőny zárkózik fel.

– És a mai mezőnyben hol van a magyar férfinégyes helye?

– A tehetségünk, tudásunk és a hozzáállásunk alapján a világ négy legjobbja között vagyunk, ha négy különböző napon rendeznének versenyt, biztos, hogy nekünk is jutna aranyérem. Ha pedig az elmúlt három év eredményeit nézzük, az Európa-bajnokságon, világbajnokságon egyedül mi vagyunk ott mindig az első négyben, ezt más nemzetek nem mondhatják el magukról.

– Úgy hírlik, az ausztrál kajakos, Tate Smith doppingmintája pozitív lett. Smith a londoni olimpián aranyérmes kajak négyes tagja volt, ha a londoni mintáját újravizsgálnák, és az is pozitív lenne, a magyar négyesé lehetne az aranyérem.

– Ha egyáltalán van ilyen minta, ez akkor is egy hosszú folyamat. Egyébként úgy hallottuk, két év alatt a technológia sem fejlődött olyan sokat, így ha akkor nem tudták kimutatni a doppingot, akkor ez most sem sikerülne. Mi az ezüstéremmel is elégedettek vagyunk.

Címkék: kajak-kenu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!