„Folytatni szeretném a versenytáncosi karrieremet – lep meg az Európa-bajnoki ezüst- és a világbajnoki aranyérem birtokosa, Rozbora András, akit a Magyar Paralimpiai Bizottság novemberben az év férfi sportolójának választott, decemberben pedig a Sportcsillagok gáláján elnyerte az év parasportolója címet. – Összehoztam a tánctanárom az edzőmmel, beszéljék meg egymással, hogyan tudnám párhuzamosan űzni mindkét szívszerelmem, dacára annak, hogy rengeteg időt fölemésztenek külön-külön is.”

Ez a hozzáállás nem véletlenül lett példaértékű a Budapest Honvéd para kajak-kenu csapatánál. A nyílt gerinccel született, korábban a vívással is versenyszerűen foglalkozó sportoló a teljesítményét díjözönnel jutalmazó időszakot követően máris a Hajógyári-sziget csónakházának tanmedencéjében lapátolja a vizet. Az A kategóriában – csak vállal dolgozó – K1-ben 200 méteren diadalt arató, 36 éves Rozbora mindig is célorientáltan, tudatosan kereste a lehetőséget képességei megmutatására, most is azért edz heti 9 alkalommal az ősszel akadálymentesített vízitelep konditermében, hogy a májusi Európa-bajnokságon, majd az augusztusi világbajnokságon bizonyíthassa: nem egyszeri alkalommal csípte meg az elsőséget. Utóbbi megmérettetésen már kvótát is szerezhet a 2016- os riói paralimpiára, ahol először ülhetnek hajóba a fogyatékos sportolók.

„Célként persze ott lebeg előttem a paralimpia, de mindig csak a közvetlen előttem lévő versenyre koncentrálok, bő 3 hónapom van, hogy erőnlétben fölhozzam magam a kívánt szintre, szeretném azt utolsó 20 métert is kifulladás nélkül végigtolni” – mondja, majd örömmel teszi hozzá, hogy mind a közönség, mind az ép sporttársak részéről maximális elfogadást és segítséget tapasztal, szerinte olyan is van, aki nemcsak elismeri teljesítményüket, de föl is néz rájuk, parasportolókra.

„Az integráció az egyik legfontosabb fegyvertény, aminek feltételeit úgy a hazai, mint a nemzetközi szövetség megteremtette, a mozgásukban korlátozottak együtt edzenek, edzőtáboroznak az ép társaikkal” – ezt már András edzője, a magyar para kajak-kenu válogatottat is vezető, az év végén szintén díjazott Pruzsina István mondja, akinek egyáltalán köszönhető, hogy ha hosszú útkeresés után is, de végül elismert, a szövetség által támogatottá vált kezdeményezése.

„Bár a folyamat igazán 2009-ben indult el – ekkor mutatkozott be a kanadai vb-n is a parakajak –, én már 2001 óta próbálkoztam azzal, hogy a fogyatékosoknak edzéslehetőséget biztosítsunk szakosztályi keretek között” – meséli az előzményeket a Honvéd edzője. Alkalmi, épek és fogyatékosok közös vízitúráinak szervezése ösztönözte, hogy Angliában tanfolyamot is végezve, kitanulja a parasportolókkal való bánásmódot. „Ott ez a rehabilitáció szerves része, profin kialakított intézményi háttérrel” – utal a megelőzöttségre Pruzsina, aki szeptember óta, a szövetség kérésére már kizárólag a paracsapattal foglalkozik. Szerinte minden azon múlik, hogy egy edző, szakvezető bevállalja- e a rengeteg pluszmunkával járó edzést.

„Sokan lelkileg sem tartják magukat alkalmasnak arra, hogy például egy végtaghiányos emberrel fizikai közelségbe kerüljenek” – jelzi a mentális nehézségek egyikét. Ő viszont hospitálni is bejárt a Mexikói úti mozgásjavító iskolába, megismerni a sajátos igényeket. Itt szakkör jellegűen, azóta is működő csoportban, 9–15 éves fiatalok kajakoznak, hol az iskola tanmedencéjében, hol a Dunára is kimerészkedve. Ők a reménybeli utánpótlás – közöttük volt Fekete Balázs is, aki 2010-ben kijutott a poznani vb-re.

Egészen sajátos problémákkal kellett szembesülnie a fogyatékosokkal való foglalkozások során, kezdve azzal, hogy speciális hajók kellenek, amiben a kenusok is ülnek, és ehhez egyéni kialakítású beülőmodulok szükségesek. Ráadásul az ország vízitelepei közül csupán 3 akadálymentesített. „Ugyanakkor maguk a versenyzők is kemény diónak bizonyultak, többségük begubózik, föl kell nyitni őket, a Honvédnál szerencsére közösséggé kezdenek kovácsolódni” – teszi hozzá.

„Sokat harcoltunk, meg kellett értetnie velem, mit kell tennem, hogy valóban elérjem a kitűzött célt” – mosolyog a világversenyeken továbbra is esélyes Rozbora, aki annak idején bevezetőként 20 kilogramm súlyfeleslegtől szabadult meg edzői utasításra. A legfontosabb feladatuk most a csapatépítés (jelenleg 17-en vannak, ebből 9-en a Honvédnél), valamint egy új kategorizálási rendszer elfogadtatása, és persze fontos lenne, ha országosan is kialakulna a szoros együttműködés az elszórtan létező para kajak-kenusok egyesületei között. „A jelentős költségek miatt örülnénk a szponzorációnak, ráadásul egyre komolyabb a nemzetközi mezőny, ehhez kell az edzéstervet elfogadtatni a versenyzőkkel – gyakorlatilag a semmiből kell 3 év alatt eljutnunk oda egy 25–40 éves emberrel, ahová egy ép, 7 éves korától edző versenyző 12-13 év alatt ér el szerencsés esetben. Oda kell tenniük magukat, nem a csodára várni!” – mutat rá a vállalás nagyságrendjére Pruzsina, aki a türelmet tartja egyik legfontosabb erényének.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!