Gigantikus üzletek és „majdnem üzletek”, valamint egy rosszkor jött válás. Az átigazolási szezon hajrájában csokorba szedtük az idei nyár érdekesebb sztorijait.

 
Di Maria a MU-ban

Az exfeleség közbeszól

Az „újgazdag” klubok közül szokatlanul keveset költött idén nyáron a Monaco, ami nem is csoda, ha tudjuk, hogy tulajdonosuknak, az orosz Dmitrij Ribolovjevnek nemrég ötmilliárd eurójába került a válása, amelyet a hercegség futballcsapata is megsínylett. Olyannyira, hogy a hírek szerint a napokban még legnagyobb sztárjuk, Radamel Falcao eladására is sor kerülhet, aki iránt a Real Madrid érdeklődik élénken.

Rekordok dőltek

A többi klub már nem fogta vissza magát ennyire, hiszen soha ennyi pénz nem forgott még az európai transzferpiacon, mint idén, amit jól jelez az is, hogy minden idők 5 legdrágább igazolásából hármat most bonyolítottak le: Luis Suárez a Barcelonába, James Rodriguez a Realba, Di María pedig az MUba szerződött csillagászati összegért. Di María első bajnokiján nem hozott sok szerencsét a manchesterieknek, akik – újabb – csalódást keltő döntetlent játszottak a Burnley otthonában (0-0).

Helycserés védekezés

Toni Kroos a Bayern Münchenből már jó pár hete a Real Madridhoz igazolt, nem titkoltan azért, hogy Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és James Rodriguez mellett valaki védekezzen is azon a középpályán. Pótlására a bajorok végül éppen egy olyan játékost szerződtettek, akit Kroos Madridban kiszorított volna: Xabi Alonso érkezését a napokban jelentették be Münchenben. A csere azért nem egy az egyben ment végbe: a Real 20 millió euróval többet fizetett Kroosért, mint amennyit Alonsóért kapott.

Hosszú lejáratú kölcsön

Ritkán látott üzletet kötött egymással a Chelsea és az AC Milan, a jókora gödörben lévő Fernando Torres Angliát elhagyva az olasz bajnokságban próbálhat meg magára találni. A milánóiak kölcsönbe szerezték meg a hírek szerint fizetési igényéből alaposan leadó spanyol csatárt, méghozzá szokatlanul hosszú időre, két évre. Torres feladata egyértelmű: pótolni a piros-feketéknél a Liverpoolba távozó Mario Balotellit.

A magyar szál

Néhány napra Magyarország is bekerült a nemzetközi pletykakörforgásba, Alessandro Del Pierót ugyanis a Honvéd is megkörnyékezte, ám a veterán olasz sztár végül az indiai Delhi Dynamos ajánlatát fogadta el. Mindezt annak ellenére, hogy az olasz sportminiszter is arra kérte, ne menjen Indiába, a két ország diplomáciai viszonya ugyanis egy kiadatási ügy miatt meglehetősen feszült. Nem nehéz persze kitalálni, mi szólt az indiaiak mellett a Honvéd ellenében: a világ második legnépesebb államában külföldi befektetők pénzéből nyugati mintájú bajnokságot építenek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!