Az első rajtkockából indulva hibátlan vezetéssel nyerte meg Kancsár Ferenc Portugáliában a Rotax Max Challenge Grand Final versenysorozat döntőjét. A versenyt a gokartosok nem hivatalos világbajnokságaként tartják számon. A 21 éves fiatalember az első magyar, aki győzni tudott ilyen rangos nemzetközi gokartbajnokságon.

 
Forrás: Kancsár Ferenc Facebook-oldala

– A világdöntőn nagy bravúrt hajtott végre, a korábbi Forma–1-es versenyzőt, a legtapasztaltabbat, Rubens Barrichellót is megverte.

– Ezt nem könnyű értékelni, mert én mindig ezt csinálom, vagyis, ha szabad így fogalmaznom, nem „beugró” vagyok. Barrichello viszont más versenysorozatokban is rajthoz áll. A mai Forma–1-es mezőny tagjait nézve juniorként Max Verstappen ellen is, a GP 2-es mezőnynek pedig közel a felével versenyeztem.

– Portugáliában hány ellenfele volt a versenyen?

– A DD2 kategóriában 72-en indultunk. Volt időmérő edzés, három selejtező futam, és a legjobb 34 jutott a döntőbe.

– Verseny közben milyen végsebességet lehet elérni a gokarttal?

– Ez attól is függ, mekkora egyenes szakasz van a pályán. Ezen a pályán ez elég hosszú, így 145 km/óra környékére fel lehet gyorsulni.

– A gokartban a vezetői tudás dominál, az azonos feltételek érdekében ugyanis a rendezők biztosítják a Rotax motorokat. Azért lehet valamit „bütykölni” a gépeken?

– Minimális beállításokat lehet csak csinálni, de a szabályok szigorúak: más alkatrészt sem szabad használni.

– Ha a Forma–1-ben is, mondjuk, mindenki Mercedes motorral versenyezne, ki lenne a legjobb?

– Elfogult vagyok, mert 12 éve Räikkönennek szurkolok.

– A finn pilótáról köztudott, hogy szabadidejét szívesen tölti az éjszakai bárokban.

– Ez rám nem annyira jellemző.

– Sok Forma–1-es versenyző kezdett a gokarttal. Szerepel az álmai között, hogy egyszer bekerüljön a száguldó cirkuszba?

– Persze, de ahhoz, hogy valaki eljusson a Forma–1-hez, nagyon sok dolognak kell összejönnie – és megfelelő anyagi háttérre, kapcsolatokra van szükség.

– A Kálmán Motorsport Egyesület tagja, Dabason él és a győri egyetemen tanul logisztikát. Hol szokott edzeni?

– Mindig azon a héten és ott, ahol a verseny lesz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!