A nemrég ismét röhejeset hibázó Kassai Viktor neve egyre inkább a tévedések szinonimájává kezd válni a futball világában. És bár az ő megítélésén ez nem változtat semmit, azért nem árt megjegyezni, mostanság cifrább dolgok is megesnek játékvezetőkkel az európai focipályákon. Három ország három „különös” esete.

 

Kő-papír-olló. David McNamara angol az első osztályú női bajnokság Manchester City–Reading mérkőzése előtt, már a pályán vette észre, hogy az öltözőben felejtette a szolgálati érmét, amit a pénzfeldobáshoz használ. Nem jött zavarba, megkérte a két csapatkapitányt, hogy kő-papír-olló játékkal döntsenek a kezdőrúgásról, illetve a térfélről. A meccset élőben közvetítették – pont ezért nem volt ideje a bírónak vissza- szaladni a pénzdarabért –, így a tévénézők is élvezhették a vicces jelenetet. Az angol szövetség érti a humort, de nem szereti. A szabálykönyv ugyanis előírja, hogy „fej vagy írással” kell sorsolni. McNamara tehát szabályt szegett, ezért háromhetes eltiltást kapott. Mondhatjuk, ő még olcsón megúszta.

A bíró bosszúja. E héten szólalt meg először nyilvánosan Tony Chapron, az a játékvezető, aki példátlan ostobaságot követett el a francia élvonal januári Nantes–Paris Saint-Germain mérkőzésén. Sprint közben véletlenül összeakadt a hazaiak játékosával, Diego Carlosszal, megbotlott és elhasalt. Van ilyen. Ám ekkor elképesztő dolgot tett: a földön fekve utánarúgott a továbbfutó védőnek. Nem találta el, erre felpattant, üldözőbe vette, és kiállította. A groteszk magánszámmal véget is ért a bírói pályafutása, a kiszabott féléves eltiltás időközben lejárt ugyan, de több meccset nem bíznak rá. Nem mintha Chapron sporttárs okult volna a történtekből. Bűnbánatra nem vesztegetett szót az interjúban, „reflexmozdulatra” hivatkozott, ami nem igazán meggyőző. Áldozatnak tartja magát, a közösségi médiát hibáztatja, mert az interneten „az egész világ látta” a jelenetet. Úgy érzi, még Zidane legendás lefejelős mozdulatából (Materazzi, vb-döntő, 2006) sem csináltak akkora cirkuszt, mint az ő esetéből.

A győztes ütött. Belilult szemmel, feldagadt arccal is ízig-vérig sportember maradt Daniel Sweeney. A sebesült játékvezető kórházi ágyáról, videoüzenetben bocsátott meg azoknak, akik csúnyán összeverték az ír amatőr fociliga egyik mérkőzése után. A Mullingar Town három játékosa és egy szurkolója esett neki a parkolóban, eltörték az arccsontját. Gondolnák, hogy a meccset a Mullingar Town csapata nyerte 3-1-re? Még jó, hogy nem a vesztesekkel futott össze a szerencsétlen bíró… A szövetség várhatóan örökre eltiltja az agyament focistákat, és a rendőrség is eljárást indított ellenük testi sértés miatt.

FOTÓ: LOIC VENANCE, AFP

 

Címkék: sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!