Története első Európa-bajnoki döntőjére készül vasárnap este a szlovén férfi kosárlabda-válogatott – ráadásul ez esetben az a bizonyos „történet” csak alig 25 éve, a Jugoszláviától való függetlenedés óta íródik.

 
Luka Doncic lehet a jövő nagy c- Fotó: Salih Zeki Fazlioglu, AFP

De nem csak a fináléba jutás ténye miatt lehet irigyelni az alig 2 milliós ország legjobbjait, hanem, mert soraikban jó eséllyel ott pattogtat a közeljövő egyik legnagyobb európai sztárja.

A szlovénok a csütörtöki elődöntőben óriási meglepetésre 92-72-re ütötték ki a címvédő és az idei tornán is toronymagas esélyesnek kikiáltott, NBA-klasszisok egész sorával felálló spanyolokat. Délnyugati szomszédunk ezzel biztosan ott lesz a vasárnap 20.30-kor kezdődő isztambuli döntőben, ahol a péntek este, lapzártánk után játszott Szerbia–Oroszország találkozó győztesével mérkőzik.

Akárhogy is, az Eb legnagyobb felfedezettje címet már aligha hódítja el bárki a szlovénok 18 esztendős tehetségétől, Luka Doncictól. A lettek elleni negyeddöntőben 27 pontig, majd a spanyolok ellen 11 pontig, 12 lepattanóig és 8 gólpasszig jutó Doncic berobbanása persze nem volt teljesen előzmény nélküli, hiszen idén a spanyol bajnokságban és az Euroligában is elnyerte a legjobb fiatalnak járó címet. A Real Madridban már 16 évesen bemutatkozó játékos a szakértők szerint a modern, minden poszton bevethető kosárlabdázó prototípusa: kiválóan irányít és dob, miközben 201 centijével és atletikusságával a palánk alatt is feltalálja magát. Nem véletlen, hogy sokak szerint már jövőre lecsaphat rá egy NBA-együttes – főként, ha a mostani Ebfináléban bizonyítja, hogy a legfontosabb meccseken is helyén van a szíve.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!