Az egyetlen, nemzetközi kupákban még versenyben lévő futballcsapatunk az egyik végső esélyest fogadta a Bajnokok Ligája főtábláján. Ne tessék megijedni, nem beszélek félre – az MTK női csapatáról van szó.

 
Formalitás lett a visszavágó a Potsdam 5-0-s budapesti győzelme után (Fotó: Sípos Hajnalka)

Épp a kezdő sípszóra sikerül beesnem az MTK Bajnokok Ligája-meccsére, ahol a délután hármas kezdés ellenére is összegyűlt a férficsapat körülbelül ezerfős (férfi) NB I-es átlagnézőszáma. Az ellenfél a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Turbine Potsdam, a tét a tizenhat közé jutás a BL-ben. Az már csak a hab a tortán, hogy a mérkőzést élőben közvetíti az Eurosport, amelynek, mint nemrég megtudtam, az egész páneurópai régióban a nyári női Európa-bajnokság volt a legnézettebb sporteseménye. Én azonban most a stúdió helyett a helyszíni szurkolást választottam – hátha olyan hévvel üvöltök egy-egy labdaszerzésnél, hogy megretten a német védő. Áprilisban, Marozsán Dzsenifer Frankfurtja ellen már láttam élőben a Potsdamot, amely jelenleg vezeti a Bundesligát, a világ legerősebb női bajnokságát. Az tehát, hogy a meccs a ZTE–Manchester Unitednak felel meg, nem igaz: az MTK amatőr csapat, egyetlen profi játékos nélkül jutott idén is a BL főtáblájára. Az ellenfél játékosai között profik és félprofik vannak – a 2011-es japán világbajnok Nagaszato például be se fért a kezdőbe. Napi egy-két edzés, minden igényt kielégítő körülmények, férficsapatokat megszégyenítő szakmai stáb áll a német gárda mögött – tessék tehát helyén kezelni ezt a 32 közé jutást.

Az első félidőben megszeppenten játszik az MTK, a tizenkettedik percben jön is az első Potsdam-gól, a harmincadik perc környékén pedig szinte összeomlik a csapat: 0-4-gyel fordulunk. A szurkolók egy percre se csüggednek, még a lesújtó eredmény ellenére se csendesedik el senki, a férfimeccsekről ismerős gúnyolódó rigmusok se hangzanak fel. Hogy miért? Egyszerű: az ember a realitást könnyedén el tudja fogadni, ha látja, hogy valaki kiteszi a lelkét a pályán. Hogy Medgyes Péter mit mondott a lányoknak a szünetben, azt nem tudom, de a második félidőt élvezet volt nézni az elsőhöz képest: helyzeteink voltak, és mindössze egyetlen gólt kaptunk. A vége 0-5. Ennyivel jár előttünk a Bundesliga. A második játékrészt látva Bernd Schröder edző se lehet maradéktalanul boldog, ám a legüdítőbb mégis az a férfimeccseken megszokottakhoz képest, hogy magyar részről nincs bírózás, nincs mentegetőzés, nem fogadkozik senki, hogy a visszavágón elgyepáljuk a Potsdamot, és meg se állunk a döntőig. A szurkolók állva ünneplik az MTK-t – pedig akkor még nem is sejtik, milyen nagyon felértékelődik majd ez a vereség a pénteki, amszterdami apokalipszis után. Egy borgőzös leheletű törzsszurkoló a hátam mögött igen frappánsan vonja le a végső konzekvenciát a meccs végén: „Az a baj ezzel a Potsdammal, hogy nem tudunk tőlük igazolni. A férfi NB I-be.”

Címkék: sport, labdarúgás, MTK

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!