Gombfoci BL-döntő:

Real Madrid–Atletico Madrid 3-2 (1-1)

Geomédia Stadion, 4 néző

Gólszerzők: Ramos, Ronaldo (11-esből), Bale, illetve D. Costa (2) Kiállítva: Ramos (lelökte az asztalról A. Turant)
Jó iramú mérkőzés; az első félidőben lejtett a pálya, de a másodikra sikerült kitámasztani.

 
BL-gombfoci döntő

Bár a VH – ahogy a neve is mutatja – vasárnapi lap, a lapzártája szombat kora este van. Ebből adódik, hogy az év legjelentősebb kupadöntőjéről nem tudunk Önöknek beszámolni. Illetve mégis!

Megkértünk néhány focihoz értő kollégát és ismert sportembert, hogy egy nappal a mérkőzés előtt(!) tippelje meg a végeredményt és értékelje néhány mondatban a meccset. Hogy tétje is legyen a dolognak, az, aki a legközelebb jár a valósághoz, vendégünk annyi sörre, amennyi a BLserlegbe belefér. Most persze már könnyű okosnak lenni, de tegnap még minden lehetett volna. És mindennek az ellenkezője is. Tehát:

Kanta József (középpályás, MTK)
Atletico–Real 1-0
Gól: Felipe Luis
A Real formán kívül játszott, az Atletico taktikus és csupa szív játékkal megérdemelten nyerte meg a BL-t!

Farkasházy Tivadar (Hócipő, megveszekedett Fradi-drukker)
Atletico–Real 2-1 (0-0)
Gól: Diego Costa (15. perc), Diego Costa (28. perc, öngól), Diego Costa (93. perc)
A csoda folytatódott, Diego Costa megoperált szemével már egyenesen látott, így nem csak három gólt rúgott, de szokása szerint a bírónak se ment neki kétszer. C. Ronaldo lemondott a világ legjobb játékosa címéről. Ancelotti menedékjogot kapott a királyi palota egyik szuterénjében.

Méry Rita (az MTK női bajnokcsapatának tagja)
Atletico–Real 2:1 (1:1)
Gól: Koke (14. perc), Gabi (74. perc), ill. Di Maria (29. perc) Kiállítva: Pepe (63. perc)
Végre egy izgalmas döntő! Pepe ámokfutása megpecsételte a Real sorsát.

Kovács Zoltán (a DVTK sportigazgatója, az Újpest egykori csatárja)
Atletico–Real 2-1, hosszabbítás után
Gólszerzők: Diego Costa, Gabi,
ill. Bale
Az orvosoknak köszönhetően a két csapat legnagyobb sztárja is felépült a döntőre, de a kihagyás azért mindkettőjük játékán meglátszott. CR a szokottnál is kevesebbet mozgott, Diego Costa hozta a szokott harcos játékát, de kevesebbet vállalt a mezőnyben ezúttal. Az Atletico óriási alázattal és nagyon szervezetten játszott, a Real a kontrákra várt, de a jobb erőnléttel rendelkező és a bajnoki cím okozta eufóriában lévő Atletico megérdemelten győzte le a sztárokat felsorakoztató Realt.

Hegyi Iván (a Népszabadság sportrovat- vezetője)
Atletico–Real x-x (y-y)
A BL csúcstalálkozója olyan volt, akár a spanyol kupadöntő. A madridi csapat megérdemelten vitte el a pálmát.
(Szép próbálkozás, de sört biztosan nem nyer :-)  – a szerk.)

Havas Henrik (újságíró, Újpest-szurkoló)
Atletico–Real 0-1
Az első tíz percben fölényben játszott az Atletico. Cassillasnak először Arda Turan 25 méteres bombáját kellett bravúrral a felső léc fölé tolnia. Majd alig két perc múlva Diego Costa két méterről a kapufát találta el. A félidő közepe tájékán magához tért a Real Madrid, az előretörő Pepe a tizenhatoson belül helyezkedő C. Ronaldo elé tálalt, aki kapásból lőtt, de Courtois óriási reflexszel hárított.
A második félidő a Real Madrid számára tragikusan kezdődött. Pepe hátulról csúszott be David Villának, majd egy lökdösődést követően leköpte az Atletico csatárját, ezért a játékvezető kiállította. A Real igyekezett gólra váltani az emberelőnyt, sikertelenül. Előbb Ronaldo, aztán Benzema vezethette egy az egyben a labdát Courtois kapujára, de kihagyták a helyzetet. A 90. percig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség, de következett Gareth Bale, aki a saját tizenhatosától indult meg, és bár előbb Phillippe Louis kapaszkodott a mezébe, majd őt Juanfran váltotta, de nem tudták megállítani a robogó walesit, aki egészen a gólvonalig vezette a labdát, és a végén éppen csak pöckölt rajta egyet.

Hódos Hajni (gasztro- és fociblogger, alias a Baltás Démon)
…hát kinek mi; sosem lelkesedtem a spanyol fociért, ami szerintem nemcsak unalmas, hanem épp olyan, mint a rezsicsökkentés: annak van, aki elhiszi. Egy szó, mint száz, unalmas, óvatoskodó, ám néha színpadias elemekkel tarkított langyos kilencven perc lesz ez, hosszabbítás, piros lap, egyéb drámák nélkül, némelyik játékos meg sem fog izzadni, a primadonnák haja a 85. percben még mindig tart majd és 2-1-re a Real nyer.

BL-győztes a Real
Real Madrid - Atletico Madrid
4-1 (1-1, 0-1)

Lisszabon, 65 000 néző. Jv.: Kuijpers (holland).
Real Madrid: Casillas – Carvajal, Varane, Sergio Ramos, Fabio Coentrao (Marcelo, 59.) – Di Maria, Khedira (Isco, 59.), Modric – Bale, Benzema (Morata, 79.), Cristiano Ronaldo.
Atletico Madrid: Courtois – Juanfran, Godin, Miranda, Filipe Luis (Alderweireld, 83.) – Tiago, Gabi, Koke, Raul García (Sosa, 67.) – Villa, Diego Costa (Adrian Lopez, 9.).
Gól: Godin (36.), Sergio Ramos (90.), Bale (110.), Marcelo (118.), Cristiano Ronaldo (120.).

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!