Európa-bajnoki bronzérmes úszónk, Szepesi Nikolett, a medencétől már búcsúzván, a napokban végighaknizta a sajtót egyelőre még el sem készült, Én, a szexmániás című botránykönyvével. A nagy mű azt a hiedelmet szándékozik eloszlatni, mely szerint a sportolók szende, önmegtartóztató életet élnek.

 
Szepesi Nikolett

Nikolett elmondta: azért vonult vissza másodszor is, még a FINA-eltiltás előtt, mert elege lett a rossz edzői bánásmódból. Máshol meg azt ecsetelte, micsoda érzés részegen edzésre menni reggel. Vajon nincs a kettő között összefüggés? Az úszó – és az ügyre murénaként rácsapó sajtó – úgy tálalta a könyvet, mintha Nikolett válogatott egyházfők obszcén mulatozásairól készülne lerántani a leplet. De vajon tényleg azt hiszi bárki, hogy 2013-ban még szentként tekintünk az élsportolókra?

Az ESPN Magazin például Body Issuejának 2012. júliusi számában olimpikonok segítségével érzékeltette, milyenek a túlfűtött hétköznapok az olimpiai faluban. Az alaphelyzet: több mint tízezer (a téli játékokon 2700) szexi, izmos fiatal összezárva, alig érintkeznek a külvilággal, miközben tombolnak a hormonjaik. A faluban az első hely, amit az embernek látnia kell, az ebédlő – no, nem azért, mert egyes olimpikonok akár napi 9000 kalóriás diétát tartanak fenn. Ez a közösségi élet és a bulik központja. Brandi Chastain amerikai női futballista így írta le első benyomását: „Amikor először beléptem az atlantai ebédlőbe, hangos nevetést hallottam. Szétnéztem. Két francia kézilabdázó ült egy asztal tetején egy szál zokniba, cipőbe, nadrágtartóba, nyakkendőbe és kalapba öltözve, és etette egymást. Egymásra néztünk: atyaisten, hová kerültünk?” Brandi csapattársa, a kétszeres olimpiai bajnok Julie Foudy megtoldja: „Olyan, mint egy gimis ebédlő, csak itt mindenki gyönyörű. Órákig nyammogtunk a kajánkon, csorgattuk a nyálunkat, és azon gondolkodtam, miért is mentem férjhez.” Breaux Greer, az amerikai gerelyhajító osztályoz is: „Ha valakinek csak hetes az arca, a teste akkor is húszas a tízes skálán.” Az ebédlő azért is számít a fő gyülekezési helyszínnek, mert sokan kiszorulnak a szobájukból, ha szobatársuk épp odabent kamatyol. Persze van, aki a házibulit kedveli: a szóbeszéd szerint az olaszok gyakran nyitva hagyják az ajtót, hogy kívülről jól látsszon, ahogy tangában rázzák magukat.

Hope Solo, a kétszeres aranyérmes amerikai női futballkapus hatalmas botrányt robbantott ki azzal, hogy kendőzetlenül beszélt a témáról az ESPN-ben. „Rengeteg a szex. A sportolók kedvelik a szélsőségeket. Ha edzenek, nem létezik más számukra. Ha buliznak, húsz pohárig meg se állnak. Az olimpia egy egyszeri és megismételhetetlen dolog az életedben, emlékeket szeretnél gyűjteni, legyen szó partizásról, a sporteredményekről vagy a szexről. Láttam embereket szabadtéren szexelni. A házak között, a füvön sokan hajlamosak lealjasodni.” Ryan Lochte, az úszófenomén mindezt számokkal is alátámasztja: „Azt mondanám, hogy a sportolók 70-75 százaléka csinálja. Hé, néha meg kell tenned, amire szükséged van!” Ő csak tudja, London már a harmadik olimpiája volt. Lochte egyébként otthon már akkor letudja a hajnali edzéseit, amikor mások még le sem feküdtek, tréning utáni kedvenc elfoglaltsága pedig nem más, mint a futballhuligánokkal piálni egy kocsmában. Nem is akadt ki túlzottan, amikor Athénban a szobatársa az erkélyen szexelt valakivel. Az aktust egy másik csapat észrevette, csakhogy azt hitték, Lochte a tettes. „Mondtam nekik, hogy ártatlan vagyok. Mindig ártatlan vagyok.”

A szurkolóknak először a barcelonai olimpián esett le a tantusz, hogy ikonjaik is élnek szexuális életet: kiszivárgott, hogy a szervezők óvszereket rendeltek az olimpiai faluba. Sokat. Hogy mennyit? Nos, Atlantában olyan gyorsan elfogyott a 70 ezres(!) adag, hogy utánrendeléssel még 20 ezer kondomot szállítottak a faluba. Azóta százezer óvszer az adag. A kétszeres olimpiai bajnok úszó, Summer Sanders a Las Vegas-i jelmondatot találta ideillőnek: „Ami a faluban történik, az ott is marad.” Van, persze, aminek azért híre megy: a 2010-es vancouveri téli játékokon hat sportoló (németek, osztrákok és kanadaiak) éjszakai medencés bulit tartott – ami orgiává fajult.

Nos, Nikolettnek nem árt belehúznia, ha valóban meg szeretne még valakit botránkoztatni.

Címkék: olimpia, úszás, sport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!