Ha minden jól megy, mire Ön, kedves Olvasó, ezt a lapot a kezében tartja, már látható a köztévé új sportcsatornája, az M4 Sport. Hogy minőségét tekintve jobb lesz-e, mint a közmédia propaganda- hírtévéje, csak remélni lehet. Köszönhetően annak, hogy a (televíziós) sportújságírást Magyarországon még mindig körüllengi valamiféle szakmaiság. „Nem tagadjuk, jól jött nekünk az M1 indulásának csődje – mondta a VH-nak egy neve elhallgatását kérő köztévés sportos. – Olyan alacsonyan van a léc, hogy könnyebb átugrani, mint megkerülni.” Úgy tudjuk, az M4 nem elsősorban a sztárriporterek igazolásával erősít, bár Hajdú B. István nem kis fogás, hanem kipróbált háttéremberekkel.

 
Az M4 mindent visz, ami hazai élvonalbeli foci. A többi csatornának meg... /illusztráció/ - Fotó: Kollányi Péter, MTI

Az évi 11 milliárd forintból működő M4 – a hivatalos verzió szerint – egy fillér többletköltséget nem jelent a közmédiának, ezt az összeget a 80 milliárdos működési költségből kell kigazdálkodnia. (Persze ez a 11 milliárd még így is sokszorosa annak, amennyiből a Digi Sport vagy akár a Sport Tv működik.) Nem is ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy a közmédia – és mögötte az állam – ismét úgy viselkedik, mint a Pásztor fiúk Nemecsek Ernővel: einstand, ide a golyókkal! A kábelszolgáltatók jelenleg kilenc sportcsatornát kínálnak, de közülük csak az M4 Sport tartozik a „kötelezően szabadon választott” kategóriába, ráadásul mindjárt az ötödik helyen. És hogy mit fog közvetíteni? Bármit, amihez kedve van. Elsősorban magyar érdekeltségű sporteseményeket: focit, kézilabdát, vízilabdát. De övék lesz a kajak-kenu, a kosárlabda, az úszás és minden más. „Szerintünk ez a valódi közszolgálat – mondja köztévés informátorunk. – Amikor két kamerával felvesszük a birkózó csapatbajnokságot vagy a vívó ob-t, és fogyasztható formában leadjuk. A lényeg, hogy képernyőn legyen, és valaki foglalkozzon azokkal a sikersportágainkkal.”

Nem is volna ezzel semmi gond. Csak hát ott van például a magyar foci. A Sport Tv-nek még egy évig szerződése van az MLSZ-szel az NB I-es meccsek közvetítésére, de úgy tűnik, ettől el kell búcsúznia. A magyar foci valószínűleg a közmédiára költözik. Néhány éve még szépen elosztották egymás között a meccseket (és a jogdíjakat is – ebből él a mai napig a magyar klubok többsége), de most az MLSZ kitalálta, hogy azért nincs elegendő néző a magyar pályákon, mert sok a közvetítés. Fordulónként legfeljebb 3 meccset lehet ezután élőben adni. Az viszont már kérdéses, miért kell közpénzből Bajnokok Ligája- meccseket vásárolni. „Egy kábelszolgáltatónak nem hoz valódi bevételt a sport. Viszont presztízskérdés, ki mit közvetít – mondja az egyik sportcsatornánál dolgozó kollégánk. – Minden sporttévé ékköve a foci BL. Filmcsomaggal vagy hírekkel nem lehet nézőt fogni, de a sporttal igen. És erre a piacra jön be az M4 egy gyakorlatilag korlátlan büdzsével.”

A sportcsatornák eddig licitáltak a különböző nemzetközi eseményekre. Most viszont a törvénnyel is meg kell küzdeniük: a Médiatanács bármelyik nemzetközi sporteseményt „kiemelt jelentőségűnek” nyilváníthat, amivel a közvetítés jogát automatikusan átadja a legtöbb televízión fogható csatornának. „Nem kizárt, hogy ez lesz a kézi BL-lel is – mondja a konkurens sportcsatorna munkatársa. – Az állam azt mondja, hogy ingyenesek a közmédia csatornái, de közben a mi pénzünkből fizet egy magáncégnek (Antenna Hungária) azért, hogy ingyen adhassák az ő csatornáit.”

A sporttévék majd csak meglesznek valahogy, talán az angol, a spanyol és az olasz bajnokikat nem einstandolja a Nagy Testvér. Ha igen, akkor megszeretjük majd a krikettet vagy a golfot, esetleg a Maldív-szigeteki nemzeti lovaspóló-bajnokságot.

Majd: a 2018–2024-es időszakra az olimpiák közvetítési jogát a Discovery csoport szerezte meg (kőkemény licit után). Vagyis ha valami fatális véletlen folytán mégis olimpiát rendezhetünk 2024-ben, azt nem a közmédia közvetíteni, hanem az Eurosport. Hacsak a magyar állam meg nem veszi az egész céget, szőröstül-bőröstül. Nem tétel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!